Nagy Attila szerint arra, hogy a román vagy a szerb posta milyen segítőket, megbízottakat vesz igénybe, az NVI hatásköre nem terjed ki, az iroda a Magyar Postával áll szerződéses viszonyban.
„Fontos üzenet Orbán Viktortól, Magyarország miniszterelnökétől” tárgyú levelet kaptak meg sokan, akiknek valaha dolguk volt az agrárkamarával. Akár akarták, akár nem.
A Fidesz magának rajzolta meg a pályát, állam és párt összefonódva kampányol, a közszolgálati tájékoztatás közvetlen politikai irányítás alatt áll. Szó sincs itt tisztességes versenyről.
Novák Katalin mindenkit felelős döntésre és 4 NEM-re bátorít.
Összesen 456 ezren jelezték, hogy így szavaznának idén.
Ebben javítottak 2018-hoz képest.
A miniszterelnök elmondta, mi történik azokkal, akik feladják az önazonosságukat azért, hogy hatalomra kerüljenek.
Elég részletes kampányterv szerepel benne arról, hogyan lehet élelmiszercsomagokkal megnyerni a romákat, hogy a Fideszre szavazzanak. Győzike testvére, Gáspár Zsolt szerint nem ők állították össze a paksamétát. Mindenesetre éppen ételosztáson vannak, amiben részt vesz a fideszes jelölt is.
Pedig ezeket elvileg zárt rendszerben kezelik.
Egy ausztriai és egy kanadai magyar házaspár esete a levélszavazással. Mindent szabályosan csináltak, de négyük közül egynek sikerülhet érvényes szavazatot leadnia. Ha szerencséje lesz.
14 százalékos az előnyük a fővárosban a Fidesszel szemben.
Az előző héten a kormányoldal minden eddiginél több pénzből hirdetett, összesen már 4 milliárdért, a többi hirdető együtt sincs sehol hozzájuk képest.
Végre a keleti tagállamok is megtudhatták, hogy nem az orosz terjeszkedés jelenti a legnagyobb veszélyt.
Majdnem mindenhol járt, a 106 választókerületből 44-ben többször is.
Február óta legalább 15 fórumot szervezett roma választóknak az 1Magyarország Kezdeményezés borsodi, baranyai, csongrádi és szabolcsi választókörzetekben, melyre a helyi képviselőjelölteket is meghívták. A pártoknak a romák nem igazán voltak fontosak a kampányban, ők viszont valós politikai reprezentációt szeretnének.