Fontos közszolgálati percek egy pártpropagandistától.
Két százalékponttal vezet a Fidesz.
Így például állami forrásokat használhat fel a Fidesz kampánycélra.
"Aki érti e szavakat: Az ország számít rátok!”
Csak a megafonosokra elment már több mint egymilliárd forint. De az ellenzék sem hirdetett még soha ennyiért.
Kisorsolták milyen sorrendben lesznek a pártok a szavazólapon.
Aleksandar Vucic elnök kiírta az előrehozott parlamenti választást, de ugyanakkor lesz a belgrádi önkormányzati választás és vélhetően még az elnökválasztás is.
"Ez teljesen törvényes, legitim megoldás."
Mármint hivatalosan.
A népszavazási aláírásgyűjtéshez azért nem áldoztak be több erőforrást, mert szerinte egyértelművé vált, hogy a hatalom nem engedi majd, hogy a választások napján szavazzanak róla.
De még több ezer önkéntes kell, hogy minden választókerületbe jusson legalább két civil jelölt. A 20K mozgalomtól megtudtuk, hogy Budapesten van a legtöbb jelentkező, és egész sokan vannak, akik a választás napján hajlandóak utazni is azért, hogy számolhassanak.
Szerintük amúgy sincs szükség erre a testületre.
A Fidesz viszont az elmúlt hónapokhoz képest javított a teljes népesség és a pártválasztók körében is.
A testület eddigi vezetője, a kínai Meng Hung-vej 2018-ban eltűnt Kínában, majd kiderült, hogy vesztegetés és más állítólagos bűncselekmények vádjával őrizetbe vették.
Azt mondta, a francia nők hangja kíván lenni.