Varga Mihály

Orbán Viktor: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

A miniszterelnök és a Fidesz vezetése félévértékelőt tartott a Bálnában.

Czinkóczi Sándor
politika

Hány magyar miniszter kell ahhoz, hogy Benke Laci bácsi sikeresen megnyisson egy birkafőző fesztivált?

Az egyik legfontosabb hungarikumról van szó.

Czinkóczi Sándor
gasztronómia

Varga: Az illegális migráció elleni védekezés nem rendelhető alá pénzügyi szempontoknak

Találnak forrást arra is, ha újabb szakaszokon kell határzárat építeni, vagy a mostanit megerősíteni.

Botos Tamás
POLITIKA

Varga Mihály: Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség

A nemzetgazdasági miniszter szerint az szja-kitöltési korszak az idén véget ért.

Botos Tamás
gazdaság

Tovább fogy a magyar, a kormány mégsem különített el pénzt a csodafegyverként beharangozott demográfiai programjára

Csak az év első három hónapjában 16 517-en lettünk kevesebben. Varga Mihály ugyanakkor elismerte, hogy a költségvetésben nincs külön keret az Orbán által bejelentett, százmilliárd körüli demográfiai csomagra.

Haszán Zoltán
demográfia

Kirúgták a fiatal vállalkozókat megszívató program vezetőjét

Az NGM belső vizsgálata megállította, hogy akkor kellett volna beindítani a programot, amikor a fedezet is megvan rá.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Varga Mihály talán embereket fog kirúgni az NGM-ből, mert a fiatal vállalkozókat átverte az állam

A miniszter is a cikkünkből értesült arról, hogy minisztériuma szivatja a támogatni szándékozott fiatal vállalkozókat, és úgy látja, jól jött a botrány.

kasnyikm
gazdaság

Varga Mihály belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, miért nem utaltak pénzt a fiatal vállalkozóknak

A 444 írt róla korábban, hogy az itthon vállalkozó fiatalok támogatására kitalált program nem igazán akart beindulni.

Horváth Bence
politika

Orbán Viktor nótákat énekelt a Bank of China vezetőinek

A szegedi csikós lovának már megvan a 13. havi csengője.

Czinkóczi Sándor
ZENE

Csak egyetlen sajtótájékoztatót tartott eddig a Paks-ügyi miniszter, de Varga Mihály gazdasági miniszter máris tagadja az ott elhangzottakat

Süli János szerint hitelt vennénk fel, hogy kiváltsuk a most már nem is olyan jó orosz hitelt. A gazdasági miniszter szerint marad Putyin kölcsöne.

Haszán Zoltán
gazdaság

Az összes sajtószakmai szervezet elítélte a 444 riportere elleni erőszakot

Kiemelik, hogy nyilvános eseményről nem lehet újságírókat kitiltani.

Czinkóczi Sándor
Média

Fidesz-tempó testközelből: bocs helyett aljas vádaskodás és arrogancia

Ok nélkül lökdösdék-rángatták kolléganőnket, aztán írtak egy közleményt, amiben már őt vádolják hazugsággal és provokációval.

Uj Péter
bűnügy

Lerángatták a lépcsőn a 444 tudósítóját, és elvették a telefonját a Fidesz konzultációs fórumán

A fideszes Szabó László kitörölte Halász Júlia képeit, aki hiába próbált segítséget kérni. Szabó csak akkor adta vissza a telefont, amikor kollégánk kihívta a rendőrséget.

Halász Júlia, plankog, Ács Dániel
bűnügy

44,4 km-es szakaszon épül az M4-es gyorsforgalmi út

Letétetett az alapkő.

Herczeg Márk
közlekedés

Mészáros Lőrinc 6,2 milliárdos kormányzati támogatással építi meg Magyarország egyetlen búzakeményítő gyárát

Varga Mihály nem is kertelt, azt mondta: a Visontai beruházás jól illeszkedik a kormányzati célokhoz.

Herczeg Márk
mezőgazdaság