verekedés

Négy fiatal megvert egy utast a 70-es trolin

Pechükre a kamera felvette őket, ismeri valamelyiket?

Albert Ákos
bűnügy

Nem akarta elvinni őket a busz, jól megverték a sofőrt

Három fiatal tökrészegen haza akart jutni, de szembetalálták magukat a sofőrrel.

Albert Ákos
bűnügy

Nem hagyhatja el a lakhelyét 9 fradista a stadionbeli verekedés miatt

Ez elég enyhe intézkedés, többen azonban így is pórul járnak, mert nincs hol lakniuk. :(

Albert Ákos
bűnügy

Feladta magát mind a négy körözött fradista

Összesen 20 embert állítottak elő a november 4-i verekedés és késelés miatt.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Kubatov: Ötven ember ostobasága miatt nem szenvedhet húszezer

A késeléses balhé után először szólalt meg a Fradi elnöke. Szerinte egy színházban is megtörténhet ilyesmi, ezért "valamilyen büntetésnek kell lenni."

Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
sport

A Fradi érez felelősséget, de azt állítja, nem tudták volna megakadályozni a tömegverekedést a stadionjukban

Hiába állapodott meg a klub a visszatérő ultrákkal, hogy nem bántják a korábbi, kubatovitsa vezérszurkolót.

Haszán Zoltán
futball

Az ügyészség szerint nem stimmel a visszatérő Fradi-tábor sztorija a késelésről

Volt kés a szinte meglincselt kubatovisa vezérszurkolónál, de azt csak védekezésre használta. A Fradi állítólag beazonosított 50 verekedőt, a rendőrség és az ügyészség viszont csak kettőt.

Haszán Zoltán
futball

Túl sokáig kellett várni a kicsivel az ügyeleten, agyba-főbe verték az orvost

Vádat emelt az ügyészség a hatvani páciensek ellen, akik borzalmasan összevertek egy ügyeletes orvost a szerintük hosszúra nyúló várakozási idő miatt.

Szily László
bűnügy

Elfogták a két taxist, akik összeverekedtek a Blaha Lujza téri Burger King előtt

A rendőrség szerint „az eljárást nagyban nehezítette, hogy egy ismeretlen személy, ahelyett, hogy a látottakat észlelve azonnal értesítette volna a rendőrséget, a bűncselekményt videón rögzítette és azt a média részére juttatta el”.

Herczeg Márk
bűnügy

Előkerült egy videó a Fradi-meccsen kirobbant verekedésről

A korábbi vezérszurkolót fejbe találták egy kukával, aztán ütni kezdték.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A kamerák előtt verekedett össze két politikus Koszovóban

Ott még vannak vitaműsorok.

Czinkóczi Sándor
külföld

Tömegverekedés tört ki az ugandai parlamentben, amikor megvádolták az egyik minisztert, hogy fegyvert vitt a terembe

Amikor meg akarták motozni, repült a szék.

Czinkóczi Sándor
külföld

Lopás miatt tört ki verekedés az 1-es villamoson

Pótlóbuszokat is bevetettek.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Letartóztattak 15, focizó magyarokra, köztük gyerekekre támadó román ultrát

A Kolozs megyei rendőrség kapta el a békés magyar szurkolói torna résztvevőire támadó agresszorokat.

Szily László
bűnügy

Jennifer Lawrence részegen rátámadt egy rajongójára egy budapesti bárban

Igen, Lawrence kocsmai verekedésbe keveredett Budapesten, amit most mesélt el egy tévéműsorban.

Szily László
Egészségügy