Pályafutása alatt 16 alkalommal nyert világbajnokságot.
„Aki ismer, az tudja, hogy van bennem ambíció, 49 éves vagyok, a legjobb formában és legjobb állapotban, és még sok nagyon jó év áll előttem” – mondta a miniszter.
„A katonáink életének megóvása és a veszteségek elkerülése érdekében”.
Berényi Gábor szerint az a választókerülete érdeke, hogy ne egy ellenzéki szereplő képviselje.
A harmadik legmagasabb rangú amerikai diplomata, az Orbán-kormány régi kritikusa, akit gyakran támadtak az Oroszországgal és annak ukrajnai agressziójával kapcsolatos nézetei miatt, a hónapban elhagyja posztját.
„Azóta szomorú mindig a vasárnap, könny csak az italom, kenyerem a bánat.”
Nem akar a hódmezővásárhelyi megújulás akadálya lenni.
Messi könnyebben lesz pótolható, mint a gyönyörű olasz kapus.
A 35 éves csatár 86-szor lépett pályára a magyar válogatottban úgy, hogy sosem játszott az NB I-ben.
A 35 éves csatár volt a magyar, a lengyel és az észak-amerikai bajnokság gólkirálya is.
Június végén lejár a szerződése az AC Milannál, és már nem bajlódik hosszabbítással.
A német világbajnok játékos 34 évesen, az İstanbul Başakşehir FK játékosaként fejezi be.
A 96 éves természettudós legutóbb négy éve, a Zöld bolygó című sorozatban állt a kamerák elé.
Az NFL történetének legsikeresebb amerikaifoci-játékosa minden jelentősebb statisztikai mutatóban vezeti az örökrangsort.
14 és fél év, 145 válogatott meccs után akasztja fel a kesztyűt a nemzeti csapatban a kapus.