230 millió. Három perc.
A Times-ban, a Washington Postban, a Guardianben és a Forbesban is terveztek hirdetéseket, aztán inkább a haveroknál költötték a pénzt.
A főtitkár szerint ünnepelni azért nem kell. De!
Még az idén hozzá kellett nyúlni a nyáron átadott Hajós Alfréd uszodához, emiatt lett a 2,8 milliárd 2,9 milliárd.
Úgy volt, hogy ott marad, de végül munkagépek estek neki a vizes vb egyik utolsó mementójának.
3,8 milliárdért dekorálták ki, csak azt felejtették el, hogy profi klubok használják majd.
A tavalyi nyárhoz képest csökkent a fővárosi vendégéjszakák száma a nyári sportrendezvények ideje alatt. Világszerte ez a trend, furcsa lett volna, ha pont itt máshogy alakul.
Azóta is erről beszél a világ.
Amikor a budapesti vizes vb-n lefotózták őket, a színész és felesége arra kérték a sajtót, ne jelentessék meg a képeket.
Ma összesen 122 millióval ugrottak a költségek.
Például azért kell többet fizetni a kormány kedvenc biztonsági cégének, mert nem számoltak előre azzal, hogy a két verseny között el fog telni egy hét.
A Hajós Alfréd uszoda átalakításából még ki lehet passzírozni egy kicsit.
A városligeti helyszín világszínvonala követelt újabb tízmilliókat.
Szerintük eleve aránytalan volt 25,5 milliót fizetni a tanulmányért, amivel még fél évet késtek is.
Juhász Péter tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, mert szerinte a szervezők több milliós kötbért kérhettek volna a csúszás miatt.