vizsgálat

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az ajkai orvos, akinek egy éven belül két betege halt meg

Az orvos elfogadta az ítéletet és vállalja a felelősséget tettéért. Nem tiltották el a foglalkozásától.

Fődi Kitti
Egészségügy

Vizsgálatot rendeltek el Görögországban az áradások miatt

Azt vizsgálják, hogy a helyi hatóságok megfelelő árvízvédelmi intézkedéseket tettek-e.

Fődi Kitti
külföld

Rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot tart a GVH a Booking.com budapesti irodájában

A cég fizetési problémái több ezer magyar szállásadót érintenek.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Vizsgálatot indíthat a Fertő tó világörökségi helyzetéről az UNESCO

Aminek az eredménye alapján elképzelhető, hogy a Fertő/Neusiedler Világörökségi kultúrtáj felkerülhet a veszélyeztetett világörökségi területek listájára.

Herczeg Márk
környezetvédelem

Vizsgálatot indít az Európai Bizottság a debreceni akkugyár ügyében

Jávor Benedek párbeszédes politikus panaszát vizsgálják ki, aki szerint a CATL-gyár engedélye a gyár hatalmas vízigénye miatt sérti az EU erre irányelveit.

Csurgó Dénes
környezetvédelem

Vizsgálatot indítottak a K-Pop ügynökségekkel szemben, esnek a részvényeik

A dél-koreai trösztellenes hatóság azt figyeli, kiszervezték-e az albumok és más árucikkek gyártását.

Mészáros Juli
külföld

Vizsgálatot indított José Murinho ellen az UEFA, mert kibaszott szégyennek nevezte az EL-döntőt vezető Anthony Taylort

Az AS Roma vezetőedzője már a sajtótájékoztatón is élesen bírálta a bíró teljesítményét.

Benics Márk
foci

Évente 1200 gyerek hal meg Európában a légszennyezés miatt

Nem beszélve az asztmáról, allergiáról és légzési problémákról.

Szurovecz Illés
környezetvédelem

„Ha ezt megtudja a BKV vezetése, akkor nagy bajban lesz a cég”

Tarlós idejében egy bűnszervezet épült be a BKV-ba, Karácsonyék kivizsgálták, majd néma bólintással tudomásul vették a helyzetet. 5 ok, amiért ez aggályos.

Ács Dániel
bűnügy

Újabb vizsgálat miatt van kórházban Ferenc pápa

Nem múlnak a vastagbélproblémái.

Jelinek Anna
külföld

Közösségi médiás posztja után vizsgálatot indított az NBA a sztárjátékos, Ja Morant ellen

A Memphis Grizzlies sztárjátékosa Instagram-oldalán élőben közvetítette, hogy egy klubban egy fegyvernek látszó tárgyat tart a kezében. De nem ez az egyetlen balhé a játékos körül.

Benics Márk
sport

Átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben az alapvető jogok biztosa

Kozma Ákos egy "korábban elképzelhetetlen és mélységesen felháborító hír" miatt érezte fontosnak vizsgálatot, hogy megelőzze a gyermeki jogokat érintő jövőbeli visszásságokat.

Csurgó Dénes
POLITIKA

A magyar kormány minden jel szerint súlyosan visszaélt a Pegasusszal

„A kémprogramok jelentik a legnagyobb fenyegetést a demokráciára ebben a pillanatban, mert a hatalmon lévők arra használják, hogy megtartsák a hatalmukat” – mondta a Pegasus-ügyet vizsgáló EU-s bizottság képviselője budapesti látogatása végén.

Jelinek Anna, Benics Márk
POLITIKA

A német hatóságok vizsgálják, hogy szándékosan emelték-e ki Elon Musk tweetjeit

Musk szerint a bejegyzésekre adott válaszai ugyanolyan kiemelést kaptak, mint az eredeti tweetek, ezt azonban már kijavították.

Benics Márk
TECH

362 ezer önvezető Teslát hívnak vissza Amerikában egy kormányzati vizsgálat után

Képesek szabálytalankodni maguktól és hát ez nem biztonságos.

Kaufmann Balázs
autó