Házak közé tévedt az állat, menekülés közben szorult be egy kerítésbe.
Egy panelház előtt, a XIV. kerületi Füredi parkban gyilkolt.
Horváth Csaba polgármester a dolgozók és a gyerekek védelmében, illetve a fertőzési gócok kialakulásának megelőzésére rendelkezett erről.
Itt is készítették elő a cuccot eladásra.
Három nappal nappal azután, hogy kiderült, a Momentum a körzetben Hadházyt indítja az ellenzéki előválasztáson.
Ráküldik az előválasztáson az MSZP-s Tóth Csabára.
Azt fotózta a főváros apraja-nagyja.
A parkolásért felelős momentumos alpolgármester aggályosnak tarjta, Horváth Csabáék mégis bevárásoltak egy rakás új parkolóautomatát.
Az Olajág Otthonban két munkatársnak is pozitív lett a tesztje.
Jogosítványa sem volt.
Urbexesek másztak be és készítettek csodaszép galériát a 2007-ben elhagyott MÁV Kórház egykori rehabilitációs épületéről.
120 perces késésről számolnak be az állomás kijelzői, az utasok inkább gyalogolnak.
A műsorvezető arról panaszkodik, hogy hiába szavazott Karácsony Gergelyre, mégis sorban bontják fel vele a PR szerződéseket az új, ellenzéki vezetésű önkormányzatok.
Helyette lakossági konzultációt kezdeményez az ügyben.