alkotmánybíróság

Polt Péter alkotmánybírósági elnök már ki is szignálta Sulyok beadványát, amivel az állásáért küzd

Sulyok Tamás nagyon szeretné, ha az Alkotmánybíróság neki adna igazat, és kimondaná, hogy amit a kormány tervez, valójában nem alkotmánymódosítás, és így meg tudná állítani.

Windisch Judit
POLITIKA

A Tisza megszünteti a jelzáloghitelek kamatstopját, ez több mint 200 ezer szerződést érinthet

Szeptember 30-ig marad a kamatstop, a kormány közben próbál „a valódi rászorulók számára tényleges segítséget” találni.

Bódog Bálint
gazdaság

Sulyok Tamás aggódik az eltávolítását célzó alaptörvény-módosítás miatt, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul

A köztársasági elnök szerint az egyedi helyzeteket nem az alkotmányban kell rendezni. Magyar Péter szerint Sulyok a saját pozíciója és milliós fizetése védelmében naponta öt helyre fut el panaszkodni.

Bódog Bálint
belföld

Szó sincs visszamenőleges jogalkotásról a miniszterelnöki tisztség betöltésének nyolc éves korlátja esetén a módosítás benyújtója szerint

Kocsis Máté máshogy látja.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A leggyengébbek kisemmizése: a GYOD-ot igénylőket érintő jogsértések mögött rendszerszintű probléma áll

Az emberi méltóságot is súlyosan sérti, ha emberek úgy maradnak ellátatlanul, hogy közben van olyan támogatás, amire jogosultak lennének. Márpedig az elmúlt másfél évben több olyan ügy is volt, amikor a nekik járó összeget sem kapták meg azok, akik súlyos fogyatékossággal élő vagy tartós beteg, önellátásra képtelen gyermeküket vagy hozzátartozójukat gondozzák.

444.hu
vélemény

„Nem politikai erővonalak mentén végeztem a munkámat” – válaszolta Czine Ágnes alkotmánybíró arra, hogy lemondásra szólították fel

Földi András, az ország egyik legismertebb római jogásza korábban távozásra szólította fel a „megbukott rezsim fenntartásához és továbbéléséhez asszisztáló” alkotmánybírókat és jogászokat, köztük Czinét is.

Benics Márk
belföld

Azonnali lemondásra szólította fel a tiszás Melléthei-Barna a fideszes kinevezetteket Polttól Windischig

„Tapasztalatból mondom: lemondani nem gyengeség, hanem erő” - üzente Magyar miniszterségtől visszalépő sógora. A teljes Alkotmánybíróságot elküldené.

Kolozsi Ádám
belföld

Az ország egyik legnevesebb római jogásza Polt Péter és Varga Zs. András lemondását is kéri, amiért „a megbukott rezsim fenntartásához és továbbéléséhez asszisztáltak”

Az pedig nagyon zavarja Földi Andrást, hogy Navracsics Tibort kari kollégaként kell majd látnia az egyetemen.

Molnár Kristóf
jog

A Fidesz-kormány a bukása után is tovább harcol az Európai Bíróságon, hogy titokban meg lehessen figyelni az orvosokat és tanárokat

A kulcsszó a megbízhatósági vizsgálat. A törvény nemcsak arra jogosítja fel a rendőrséget, hogy csapdát állítson. Hanem arra is, hogy az illető ellen a nyomozás ideje alatt titkos információgyűjtést folytasson, róla és környezetéről titkos hang- és képfelvételeket készítsen. Mindezt úgy, hogy az egész folyamat fölött nincsen semmiféle független bírósági kontroll.

Szily László
POLITIKA

„Kegyelemdöfés a végére” – reagált Karácsony arra, hogy az AB elmeszelte az Orbán-féle szolidaritási hozzájárulást

„Megszámolni sem tudom, hányadik jogi győzelem ez a bukott kormány felett.” Ezzel a kvázi adóval véreztetett ki az Orbán-kormány egyes önkormányzatokat, főleg a fővárost.

Haász János
belföld

Alkotmányos helyreállítás: hogyan szabadulhatunk meg az autokrácia kiszolgálóitól?

Sulyok Tamás, Polt Péter, Varga Mihály, Varga Zs. András, Koltay András, Péterfalvi Attila mindannyian kulcsfigurák voltak a jogállam lebontásában, az autokrácia kiépítésében. Felelősségükre rá kell mutatni, közjogi szerepben nem maradhatnak.

444.hu
vélemény

Megsemmisítette a szolidaritási hozzájárulásról szóló kormányrendelet egyes elemeit az Alkotmánybíróság

Visszamenőleges hatállyal.

Benics Márk
belföld

Az Orbán-kormány sebtében kinevezte az Európai Unió Bíróságának új magyar tagjait

Bőven ráért volna a jelölés az új kormány megalakítása után.

Kaufmann Balázs
belföld

Megerősítette az Alkotmánybíróság, hogy az egyik alkotmánybíró lemondásra szólította fel Polt Pétert

A Magyar Hang információi szerint Szabó Marcel alkotmánybíró szólította fel lemondásra az Alkotmánybíróság elnökét.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Hang: Lemondásra szólította fel Polt Pétert az Alkotmánybíróság ülésén az egyik alkotmánybíró

Polt állítólag erre nem mondott semmit.

Windisch Judit
POLITIKA