Egyelőre hiába próbálja a kormány egy törvénnyel megakadályozni, hogy kiderüljön, milyen üzleteket köt az állami tulajdonban lévő Magyar Posta. Pedig próbálkoznak nagyon. Most bemutatunk egy ügyet, amin keresztül látszik, hogy milyen tétje van a titkosításnak.

Miután közérdekű adatigényléssel számos postát érintő szerződést kikért Tóth Bertalan szocialista képviselő, és a perekben eljött a bírósági ítéletek ideje, Németh Szilárd beadott egy törvényt, ami visszamenőlegesen is kiszedte a postát a közérdekű adatok kezelésére vonatkozó törvény hatálya alól. Csakhogy Áder János köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, hanem az Alkotmánybíróságra küldte. Így a törvény nem lett hatályos, és a perek egymás után záródnak első fokú ítéletekkel. 

Ezek közül eddig kettőből kettőt megnyert Tóth Bertalan, az elsőt múlt szerdán, a másodikat pedig múlt pénteken. Utóbbiban a posta pénzszállító cégének privatizációs szerződéséért perelt a képviselő.

Miért akarja a posta titkolni ezt a szerződést? Tóthék feltételezése szerint talán azért, mert nem biztos, hogy az állami cég számára előnyös üzlet köttetett.

A Defendből nőtt ki

A Magyar Posta pénzszállítási tevékenysége körüli kavarásoknak komoly hagyománya van. 1999-ben a posta a Defend Kft-t bízta meg a munkával, mely céget az előző évben vette meg Földi László volt titkosszolgálati vezető, akit fideszes kapcsolatai miatt akkoriban azzal támadtak, hogy politikai kedvezményezettként szerzett komoly állami megrendeléseket a Defendnek.  

A Defend a Postabank pénzszállítója volt, mielőtt Földi megvásárolta, majd közbeszerzés nélkül kapott megbízást a postától. A Defend már 2001-re súlyos pénzügyi problémákkal küzdött, és ugyan beszállt a posta és az MFB is tulajdonosként, de ez is kevésnek tűnt. A 2002-es választás után Földi a tulajdonrészét eladta Csinatalan Sándor volt szocialista politikusnak. A Defend körüli gyanús ügyekről itt egy alaposabb cikk 2005-ből.

A Defend postai pénzszállításához szükséges eszközök végül a JNT Security nevű céghez kerültek 2003-ban. A JNT a posta saját a cége volt, eredetileg egy József Nádor téri ingatlan hasznosítására hozták létre (innen a neve), de végül biztonsági cég lett belőle. 2003-tól a posta maga intézte ezzel a cégével a pénzszállítást és feldolgozást. 

2014-ben a cég bevételének túlnyomó része a posta megrendeléseiből származott: 5,5 milliárd forintos árbevételéből 4,8 milliárd forint jött anyacégétől, a postától.

Túladtak a felén

Ennek a cégnek a felét adta el 2015-ben a Magyar Posta, csak azt nem tudni, hogy mennyiért, milyen feltételekkel, és hogyan választották ki a vevőt. Ezen adatokat kellene kiadnia most a postának a bíróság múlt pénteki ítélete nyomán. A JNT Securityt azóta átnevezték, tavaly október óta MPT Security a neve.

Amit a privatizációról tudni lehet: nem volt pályázat, a vevőkről a posta vezetése kijelöléssel döntött. A két vevő az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. voltak, előbbi a pénzszállító cég 10, utóbbi a 40 százalékát vette meg.

A vásárlók és a Magyar Posta sok szálon kapcsolódnak egymáshoz. Politikai vonalon a kulcsszereplő Németh Lászlóné, aki miniszterelnökségi államtitkárként egyszerre felügyeli a Magyar Postát és a takarékszövetkezetek integrációját. A postának, a takarékszövetkezeteknek és a szintén Némethnéhez tartozó Főgáznak pedig sok közös üzlete van az FHB csoporthoz tartozó cégekkkel. Az FHB csoportot Spéder Zoltán bankár vezeti, így a stratégiai szövetség másik fontos emberének ő tekinthető. 2014-ben Sarkadi Zsolt Új Postabank épül az FHB-ből címmel írta meg részletesen, hogy állami segítséggel hogyan erősödik az FHB.

Azóta tovább fokozódott az együttműködés a két oldal között, legyen szó a Takarékbank és az FHB Jelzálogbank közti szövetségről, vagy éppen az állami közműszolgáltató, a posta és az FHB cégei közti együttműködésről. 

Kinek érte meg?

A 2015 májusi privatizáció jól illik ebbe a sorba, és ahogy a felek több korábbi üzlete esetében, itt is az a nagy kérdés, hogy ez hol éri meg az állami postának, jobban járnak-e az adófizetők ezekkel a döntésekkel. Vannak arra utaló jelek, hogy nem feltétlenül.

Amikor tavaly októberben MPT-re változott a cég neve, akkor el kellett helyezniük az alapszabályt a cégbíróságon. Innen kiderül néhány érdekes körülmény: 

A cég igazgatóságába az FHB Jelzálogbank és a Takarékbank 25 – 25 százalékos arányban delegálhat tagokat, vagyis a posta irányító befolyása ezzel megszűnt. A csak 10 százalékban tulajdonos FHB a nála lévő részvények arányához képest viszont erősebb befolyást kapott. 

Az FHB ezen felül egy darab különleges, úgynevezett "C" jelű részvény birtokában jogot kapott arra, hogy megmondja, ki legyen a vezérigazgató. Vagyis a legkisebb tulajdonos jelölheti ki a cég legfontosabb vezetőjét.

Az FHB Jelzálogbank és a Takarékbank elővásárlási jogot is szerzett a posta tulajdonában maradt részvényekre.

Ezen felül mindhárom tulajdonos megakadályozhatja, hogy bármelyikük továbbadja a részvényeit. Mindegyik fél kifejezett írásbeli beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a részvények újabb szereplőhöz kerüljenek, függetlenül attól, hogy élnek-e elővásárlási jogukkal.

Azt is lehet tudni, hogy a privatizációs szerződésnek van egy olyan melléklete, ami arról szól, hogy a pénzszállító cég tovább dolgozik a postának, és ezentúl dolgozik a Takarékbanknak és az FHB Kereskedelmi Banknak is. A vevők ígérete szerint 2000 szállítási ponttal bővül a JNT (azóta MPT) feladatköre.

Arról is megállapodtak a tulajdonosok, hogy ha a pénzszállítónak fejlesztenie kell, és erre a cég saját pénze nem elég, akkor a tulajdonosok saját tulajdoni arányukban szállnak be a költségekbe.

• A privatizáció óta nagy kérdés, hogy az MPT mennyiért dolgozik a postának. A privatizáció óta elvben a posta az árba csak korlátozottan szólhat bele, hiszen nincsen már többsége a cég irányításában. Fontos lenne ezért tudni, hogy az MPT emelt-e árat a privatizáció óta. 
  
• Ha lehetne tudni, hogy a cég mennyiért dolgozik a Takarékbanknak és az FHB-nak, vagyis az új tulajdonosokhoz tartozó cégeknek, az is segítene megérteni, hogy kinek volt jó üzlet a privatizáció.
  
• Szintén ennek megértésében segítene, ha kiderülne, hogy a postának mennyit kellett fejlesztésekbe beleraknia, hogy a pénzszállító képes legyen kiszolgálni a 2000 darab új szállítási pontot is. 

Alapvetően úgy tűnik, hogy a posta beszállt abba, hogy a vele szövetséges pénzintézetek az állami infrastruktúrát és forrásokat felhasználva saját értékszállítási és értékfeldolgozó céget szerezzenek, miközben a saját megrendeléseinek árazásában kiszolgáltatottja lett ugyanezen cégeknek.

Ha lehetne tudni, hogy mennyiért adta el a posta a részesedését, és hogyan alakultak azóta a cég pénzügyei, milyen mellékletei vannak a privatizációs szerződésnek, akkor a fenti aggályokat akár el is oszlathatnák, hiszen nem törvényszerű, hogy ezzel a konstrukcióval az állami posta rosszul járjon. Azonban a titkolózás, amit külön törvénnyel is be akartak biztosítani, arra utalhat, hogy talán mégsem az állami oldal járt a legjobban ezzel a privatizációval.