Tényleg ennek a gyanús embernek a távozása kell az orosz iga lerázásához?

Lemondott hivataláról Montenegró miniszterelnöke, Milo Đukanović. 1991 óta szinte végig vagy elnöke vagy miniszterelnöke volt a 600 ezer lakosú országnak, és pártja a legutóbbi, október 16-i választást is megnyerte, de a koalíciós alkudozásokban már csak pártelnökként vesz részt.

Đukanović állítása szerint azért megy, mert az oroszok puccsot szerveztek az országában. Hogy a lemondása és a vád mögött mi a pontos összefüggés, azt nem világította meg.

Talán arról lehet szó, hogy nélküle nagyobb eséllyel sikerül a kis balkáni országnak leválnia Oroszországról, és csatlakoznia a NATO-hoz. Đukanović az európai politika egyik legnagyobb túlélője, és nem először lavírozik a nagyhatalmak között.

Milo Đukanović október 17-én még választási győzelmét ünnepelte. Fotó: AFP / SAVO PRELEVIC

Átjöttek puccsolni a szerbek

Lemondásának közvetlen előzménye, hogy a montenegrói rendőrség lekapcsolt 20 szerbet, akik a gyanú szerint a 16-i választás napján puccsot akartak szervezni az országban. Az volt állítólag a tervük, hogy megtámadják a parlamentet védő rendőröket, nem engedik meg a Đukanović vezette nyugatbarát baloldalnak, hogy megünnepelje a győzelmét, és az ország NATO- és EU-csatlakozását elutasító kormányt segítenek hatalomra. A montenegrói rendőrök lelepleztek egy fegyverraktárat is.

A szervezkedők vezetője egy volt szerb rendőrfőnök volt. A gyanút megerősíti, hogy a szerb kormány is elismerte, állampolgárai valamire készültek, és Szerbiában is lekapcsoltak összeesküvőket.

Az egyik szerb puccsistát viszik a montenegrói rendőrök. Fotó: AFP / SAVO PRELEVIC

A leleplezett puccskísérlet után tíz nappal Đukanović bejelentette, hogy a szálak Moszkváig vezetnek, és így nem akar tovább miniszterelnök lenni. Az orosz kormány tagadja, hogy köze lenne a puccshoz.

A 2013 ősze óta folyamatosan romló orosz-nyugati viszonynak sok terepe van: Szíria, Ukrajna, kereskedelmi embargók, katonai provokációk, informatikai támadások és propagandahadjáratok. Ezek között van a 90-es évek háborúi után ismét ideges Balkán is.

2014 végétől koszovóiak tízezrei indultak útnak Németország felé (a migrációs válság lényegében ezzel kezdődött), aztán tavaly Macedóniában az oroszbarát kormány és a nyugatbarát ellenzék közötti feszültség majdnem polgárháborúba sodorta az országot, idén pedig Bosznia-Hercegovina szétesésétől kezdtek tartani sokan, elsősorban az oroszbarát boszniai szerb vezetés provokációi miatt. Ebbe a sorba jól illik a feltételezés, hogy az orosz kormány támogathatott egy puccsot Montenegróban.

Az oroszok tényleg nagyon dühösek

„A Szovjetunió szétesett, a Varsói Szerződés sem létezik már, de a NATO továbbra is közeledik a határainkhoz. Nehéz megérteni, hogy Montenegró miért akarna csatlakozni a szövetséghez. Honnan éri őket fenyegetés? Teljesen figyelmen kívül hagyják az álláspontunkat” - ezt Vlagyimir Putyin mondta, miután a NATO befejezte a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval.

Ha a szövetség összes parlamentje (így a magyar is) ratifikálja a csatlakozást, akkor Montenegró már 2017-ben tagja lehet a NATO-nak. Az EU-val is tárgyalnak a csatlakozásról.

Milo Đukanović az amerikai külügyminiszterrel (balra) és a NATO főfitkárával tárgyal. Fotó: AFP / JOHN THYS

Az oroszok ezt nyilvánvalóan provokációnak tartják. Nem csupán azért, mert a NATO terjeszkedését általában is nehezményezik, hanem azért is, mert ez a kis balkáni ország különösen fontos nekik. A kétezres években lényegében felvásárolták Montenegrót.

A tengerpart 40 százaléka már az övék

Az orosz térnyerés leglátványosabb lépése az volt, amikor 2005-ben Oleg Deripaszka offshore cégein keresztül megvásárolta a KAP nevű alumíniumgyárat. Akkoriban ez a gyár adta Montenegró GDP-jének 15 százalékát, és az export közel kétharmadát. Deripaszka a Putyinnal szövetséges orosz oligarchák közé tartozik.

Oleg Deripaszka Fotó: Sergey Guneev/RIA Novosti

Montenegró másik nagy bevételi forrása az utóbbi időben a turizmus, és az adriai strandok nyaralói közül minden negyedik Oroszországból érkezett az utóbbi években. Nem utolsósorban azért, mert az oroszok vízummentességet élveznek Montenegróban. De legalább ennyit számíthat, hogy a tengerparti nyaralók, szállodák és jachtkikötők nagy része is orosz vállalkozók kezében van.

Egyes becslések szerint a közvetlenül tengerparti ingatlanok 40 százaléka áttételesen vagy közvetlenül az oroszoké, és benne vannak szinte az összes nagy üdülőfejlesztésben is. Legalább 7 ezer orosz állampolgárnak van állandó letelepedési engedélye Montenegróban.

A Kotori-öböl Montanegró egy kedvelt üdülőhelye. Fotó: Aleksandr Yurev/RIA Novosti

Az oroszoknak tehát gazdaságilag is fontos hídfőállás Montenegró, de az utóbbi néhány évben a Đukanović-kormány igyekezett lazítani a kapcsolatokon. Például évekig tartó pereskedés indult a KAP alumíniumgyárért, ami állandóan csődközeli helyzetben van Deripaszka bevásárlása óta, és akkora állami segítségre szorul, ami már többször is majdnem csődbe vitte a teljes országot. Idén nyáron egy nemzetközi választott bíróság a montenegrói államnak ítélte a céget, így Deripaszka ezt elbukta, de több nagy tengerparti ingatlanával még vigasztalódhat.

A montenegrói vezetés viszonya akkor romlott meg végzetesen Oroszországgal, amikor a Đukanović-kormány csatlakozott az Oroszország elleni EU-s és amerikai szankciókhoz 2014 tavaszán.

A legnagyobb túlélő

A miniszterelnökségről most lemondott Milo Đukanović az egyetlen hatalmon maradt politikai vezető, aki még Jugoszlávia szétesése előtt lett nagyon fontos ember.

Politikai karrierjét édesapja nyomdokában járva a kommunista pártban kezdte, és 1991-ben már lényegében ő volt Montenegró főnöke. Sokáig Szlobodan Milosevics szövetségese volt, és ugyan a polgárháborúban alig vett részt, őt is vádolták háborús bűncselekménnyel: több tucat bosnyák menekültet adott a boszniai szerbek kezére, és a szerbek sokat közülük lemészárolták, másokat pedig koncentrációs táborokba zártak. A hivatalos vádemelést Đukanović és emberei megúszták, de a túlélők közül többen kárpótlást kaptak azóta Montenegrótól.

Milo Đukanović választási plakátjai Podgoricában. Fotó: AFP / SAVO PRELEVIC

1999-re, a koszovói háború és a NATO-bombázás idejére Đukanović már leszakadt Milosevicsről. Ekkor befogadta a koszovói albán menekülteket, és néhány katonai támaszponton kívül mást nem bombáztak a NATO gépei Montenegróban, a polgári infrastruktúra sértetlen maradt.

Milosevics bukása után Đukanović már a függetlenségen dolgozott. Előbb Jugoszláviát átalakíttatta Szerbia és Montenegró Államközösséggé, majd három évvel ezután, 2006-ban kiírta a népszavazást a teljes elszakadásról. Az EU által felügyelt referendumon a tét súlyára tekintettel 55 százalékban határozták meg az érvényességhez szükséges igenek számát. Végül a választók 55,5 százalék szavazott az elszakadásra.

Đukanović egy kis kihagyással azóta is vezeti az országot, és megúszott egy csomó korrupciós vádat is. Még a 90-es években egy olasz ügyész szerint a szicíliai maffiával együttműködve óriási tételben csempészett cigarettát, de végül nem emeltek ellene vádat. Đukanović annyit elismert, hogy hazája nem élte volna túl a 90-es éveket, ha a hatóságok nem hunynak szemet a cigarettacsempészet felett, de ahhoz ragaszkodott, hogy személyes haszna sosem volt belőle. Így viszont az nem világos, hogy mitől ennyire gazdag, személyes vagyonát 11 millió euróra becsülik, és a testvérei is Montenegró leggazdagabb emberei közé tartoznak.

Múltja sötét foltjaival biztosan nem ideális tárgyalópartner a NATO és az EU számára, ám könnyen lehet, hogy hamarosan még visszatér Montenegró élére, és a legnagyobb kormánypárt elnökeként addig is a háttérből ő irányítja az országot.