Bush és Obama egyszerre szóltak be az országot szándékosan megosztó Trump-kormánynak

Bush és Obama 2013 áprilisában DallasbanFotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

George W. Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke a róla elnevezett intézetben mondott beszédet csütörtök este és ugyan szó szerint nem említette utódját, világossá tette, hogy nagyon kritikusan látja a Trump-adminisztráció munkáját. 

"Nemzetünk identitását nem földrajzi, nem etnikai adottságok határozzák meg, mind amerikaiak vagyunk, függetlenül bőrünk színétől vagy hogy milyen vallásban hiszünk. A fanatizmus, a fehér felsőbbrendűség hirdetésének bármilyen formája támadás az amerikai hitvallással szemben" - utalt az "egyre kegyetlenebbé váló" amerikai közbeszéd és a "kormányzó osztály" züllésére. Név szerint nem említette Donald Trumpot, de világossá tette, hogy az elnökre céloz. Azzal folytatta, hogy "túl gyakran ítélünk meg másokat legrosszabb példáik, magunkat pedig a legjobb oldalaink alapján, elfeledve, hogy mindenkiben istent kellene látnunk." 

Az egykori republikánus Bush, aki hivatalból történt távozása óta nagyon ritkán nyilatkozott, aggódva beszélt az orosz befolyásolási kísérletekről, az álhíreken alapuló összeesküvés-elméletekről és kritizálta az új "bevándorláspolitikát", aláhúzva, hogy az elfajzott nacionalista vélemények hirdetői elfelejtik, mennyi mindent köszönhet az ország a bevándorlóknak.

Mindeközben Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke New Jersey és Virginia államban kampányolt a Demokrata Párt mellett, és nyíltan támadta  a "félelem politikáját" hirdető utódját, amely szerinte leszerepelt, mert az amerikaiak változást akarnak. "Nagyot szóló üzenetre" van most szüksége Amerikának, folytatta Obama, "olyan üzenetre, ami egyértelműen kifejezi, hogy az ország nem kér többet a megosztás, az egymással való szembeállítás politikájából, és ami minden amerikait egyenlőnek tekint." 

Szerinte Amerika azáltal lehetett vezető példa a világban, hogy az ország polgárai egyenlőként tekintettek egymásra. Ezt, a méltóság és a remény politikáját kell visszahozni az Egyesült Államokba a volt elnök szerint. (CNN / BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;