Pár pillanat múlva se hadnagy, se koffer, se puccer

A negyedik évébe lépett az első világháború 100 éve. A helyzet éppen úgy állt, hogy akár derűlátásra is okot adhatott volna: Olaszországban ígéretes előretörést hajtott végre a Monarchia Isonzónál, Leninék forradalma után kiszállt a háborúból Oroszország. 

A legkisebb újságok legkisebb híreiből azonban egész más kép rajzolódik ki a vidéki hétköznapokról.  

„Örömhír terjengett a héten városunkban: «Megjött a cukor!» A gyermekek felujjongtak, az anyák boldog érzéssel keresgélték elő réglátott cukorjegyeiket és... csalóka reménynek bizonyult a híresztelés. Midőn tehát a keserű kávét isszuk, gondoljunk az olaszok elleni diadalra s mindjárt nem lesz keserű a — kávé”.

- számolt be szomorúan az Abonyi Újság november 11-én. Aztán a következő héten megjött végre a cukor, de abban sem volt sok köszönet:

Megjött a cukor. Múlt heti panaszos hírünkre kellemes meglepetésként hatott a héten a czukor megérkezése és pedig annyi mennyiségben, hogy dupla porczió osztható ki az arra jogosultak részére. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy mennyi jutott volna, ha a mi szállítmányunkat 8 mázsa erejéig meg nem dézsmálják szállítás közben.”

Pár hírrel odébb aztán kiderült, hogy magyar katonáknál viszont annyi cukor van, hogy azt átcsempészik Bulgáriába és eladják.

„Miért nincs dohány és cukor? A bolgár hadügyminisztérium érdekes panaszt tett a közös külügyminiszter útján a hadügyminiszternél és a honvédelmi miniszternél. Egyik lap jelentése szerint úgy szól ez a panasz, hogy magyar, német és osztrák katonák nagymennyiségben csempésztek át Bulgáriába cukrot, dohányt. A bolgár hadügyminiszter nem is azért panaszkodik, hogy ezek a dolgok kimennek Bulgáriába, hiszen bolgár bajtársaink bizonyára nem vetik meg a cukrot és a dohányt, a panasz inkább oda irányul, hogy ezzel a sok portékával Bulgá­riában éppen úgy uzsoráskodnak, akár csak minálunk.”

Itthon olyan rossz volt az élelmezési helyzet, hogy a kiképzésre érkező újoncok védelmében rendeletet kellett kiadni:

A honvé­delmi miniszter rendeletet bocsátott ki, amelyben szigorú kötelességévé teszi a parancsnokoknak, hogy a katonai altisztek vegyék figyelembe az újoncok zsenge korát és a legénységnek a háborús közélelmezés miatt csökkent teljesítőképességét. Túlerőltetni a katonákat nem szabad.”

Nemcsak a hátországban, a fronton is nélkülözés volt, de leginkább ruhából.

Fotó: Fortepan

„A diadalmasan előnyomuló és küzdő hadseregeiknek fehérneművel és alsó ruhával való ellátása érdekében felkéri az elöljáróság Szarvas község mindenkor lelkesedni tudó lakosságát, hogy ezen nemes és hazafias cél előmozdítása érdekében adja oda mindenki nélkülözhető holmiját és pedig: férfi- és női fehérneműt, harisnyát, inget: lábbelit, szoknyát, törülközőt, asztalkendőt, ágyneműt, mindenféle fehér, színes, tarka vászon, pamut-karton és barchet holmit, a mely alsóruháként viselhető, vagy alsóruha készítésére vagy javítására alkalmas. Adjon mindenki még nélkülözések árán is, mert csak így róhatjuk le a hőseinkkel szemben köteles hálánk egy csekélyke részét és csak igy mutatkozunk méltónak azokhoz, kik vérük hullásával ezer veszélyben és szenvedésben egy világot csodálatba ejtő hőstettek közepette szeretettel gondolnak a honmaradottakra. Az adományokat a községi elöljáróság gyűjti össze és azok a hét csütörtöki és szombati napjain szolgátatandók be a községházán a fő- jegyzői irodában folyó évi deczember l-ig. Szarvas, 1917. november 14-én. Elöljáróság.”

Itthon annyira nem volt élelem, hogy hatóságilag tiltották meg, hogy állatoknak gabonát adjanak a gazdák. 

Tilos a gabona neműeket állatokkal feletetni. Egy újabban kiadott miniszteri rendelet szigorúan utasította a hatóságokat ellenőrzésre, hogy a búza, rozs, kétszeres és kölest állati takarmányozásra senki fel ne használja. Aki a tilalmat átszegi, azt kérelhetetlenül a legnagyobb büntetéssel kell sulytani; ugyanis a mai viszonyok között minden szem gabonát emberi élelmezésre kell biztosítani és aki állatokkal eteti meg azt, nemcsak az érvényes rendeletek ellen vét, de mindenképen elítélendő hazafiatlan eljárást tanúsít.”

A kormány hústalan napot is bevezetett, de azt éppen ekkor szüntették meg, sajátos indokkal:

„A pénteki hústalan napot a kormány megszüntette, egyrészt mivel a takarmányhiány miatt több állat kerül levágásra, másrészt pedig a burgonya és főzelék ki nem elégítő volta miatt, hogy így a közélelmezést a hústalan nap eltörlésével megkönnyítsék.”

Fotó: Fortepan

Az egész országban rekvirálták a gabonát, sertést, szinte mindent, a gyertyát és a diót is:

„A diót is rekvirálják. A dióról azt mondják a tudósok, hogy valóságos növényi szalonna, olyan tápláló és oly gazdag zsiradékban. Kormányrendelet szerint nov. 5-től kezdődőleg az 50 kilónál nagyobb diókészletet köteles mindenki átengedni az államnak.” 

De még a kutyákra is számítottak:

A hadsereg kutyákat vesz. A hadügyminisztérium a kutyatulajdonosokhoz felhívást intéz, melyben kéri őket, hogy tekintve a kutyák nagy hasznavehetőségét a harctéren, szolgáltassák át a háború tartamára akár ingyen, akár a vételár megjelölése mellett ebeiket a kincstárnak. Az ajánlatok a császári és királyi hadi- és egészségügyi kutyavezetők tanfolyamának parancsnokához (Bécs, Herbeckstrasse 66.) intézendők.” 

Szinte mindenből hiány volt, miközben az állam igyekezett besöpörni mindent, amit a háborúban használni lehet. De tényleg mindent: 

A harangkötelet is elviszik. A harangok után jönnek a harangkötelek. A harangok beszolgáltatásával a harangkötelekre sincs szükség, és a lelkészi hivatalok nem is igen tudják azokat felhasználni. A hadvezetőség úgy rendelkezett, hogy az árván maradt harangköteleket is szolgáltassák be hadügyi célokra.”

A honvédelmi miniszter elrendelte az ónból vagy ónötvözetből készült orgonasípok leszerelését és beszállítását is. 

Hatósági áras volt szinte minden, de az árdrágítók igyekeztek kijátszani a szabályozást. Az igazán különleges volt, amikor Szarvason azért támadtak meg zsidó kereskedőket, mert egyikük felesége a piacon akart libát venni, de a maximált árnál drágábban akarták neki eladni az állatot, ezért a rendőrhöz fordult.

„Csúnya, visszataszító és a szarvas lakosság felekezeti türelmességét is mélyen meggyalázó botrány történt az elmúlt pénteki hetipiacon. Schlézinger szarvasi kereskedő neje libát akart venni egy földmíves asszonytól. Megjegyzendő, hogy előtte való nap Dr. Wieland főbíró szigorúan meghagyta a rendőrségnek és csendőrségnek, hogy péntek reggel erélyesen őrködjenek a baromfiakra is megállapított - maximális árak betartása felett! Ugyancsak a községi elöljáróság péntek reggel dobszó útján közölte a lakossággal a baromfiak maximális árait. 

Schlézingerné tehát a maximális árra hivatkozva kérte a libát s midőn nem kapta meg, a közelben levő rendőrt figyelmeztette az árdrágító asszonyra. Kovács rendőrtizedes, a kapott utasításhoz hiven az árdrágítót karon fogta, hogy bekísérje Demeter rendőrtársával. Erre azonban a maximális ár miatt szabadon nem garázdálkodható baromfiárus asszonyok között óriás felbőszülés támadt. Hozzájok csatlakoztak más elemek is. 

A vásárló asszony férje rőfös áruval ép a piacon volt más izraelita szövetárusokkal. A zsidókat mocskos és durva szavakkal gyalázó tömeg egy része a rendőröknek esett, más része az izraelita kereskedők áruinak esett neki és az árukészletét, ruhakelméket szétszaggatták, elhurcolták folytonos zsidógyalázás közben. 

A több száz főre menő tömeget az itthon levő egy-két katona is bujtogatta. A két szegény rendőr ruháját Ieszagatták a megvadult asszonyok s az árdrágító asszonyt kitépték kezükből. A nekidühödött tömeg magatartása olyan veszélyes kezdett lenni, hogy a piaci iparosok és kereskedők áruikat kezdték összepakolni és menekülni vele, sőt a piactéri izraelita kereskedők üzleteiket is becsukták, tartva a zsidógyalázó tömeg vandalizmusától. 

A legválságosabb pillanatban aztán Dr. Wieland Sándor főszolgabiró liberális és erélyes intézkedésére megérkezett a csendőrség is és a rendet, nagynehezen helyreállította. A lázongó tömeget csak alig lehetett lecsendesítteni. Több letartóztatás történt és szigorú vizsgálatot inditottak a visszataszító, végtelenül csúnya botrány ügyében A főszolgabiró intézkedésére Rágyánszki őrmestert, aki a tömeget bújtogatta péntek este Csabára kísérték. Íme a Szarvason betegesen felburjánzó és a közbékét, sőt a közbiztonságot is veszélyeztető felekezeti türelmetlenség egy megdöbbentő tünete a pénteki, osztálygyülölettől is izzó forrongás, mely nyílt rombolássá fajult.” 

És közben országszerte körmönfont trükkökkel loptak mindent. 

„Szolnokon egy úrinő a kupéból igyekszik leszállni és nagy küzdelemben van két kofferrel. Egy hadnagy gavallérosan felajánlja szolgálatát s az egyik koffert ő maga, a másikat a puccerre segíti bevinni a váróterembe. Pár pillanat múlva se hadnagy, se koffer, se puccer. Eltűntek a sok finom ruhaneművel és 10,000 korona értékű ékszerekkel. Csak annyi sült ki, hogy a hadnagy áluniformist viselt. Ugyancsak Szolnokon két utas szállt meg a Lopócsi-féle szállóban két rossz bőrönddel. Az egyikbe belepakolták a lepedőt, az ágyhuzatokat s rögtön odébb álltak. Hihetetlen süllyedése az erkölcsnek, amivel lépten-nyomon találkozunk.”

„Csalás a férj nevében. Egy csorvási asszonyt rútul reászedett egy szélhámos katona. A napokban beállított Szabados Imréné ottani lakoshoz, kinek férje a harctéren van, egy katona s üzenetet hozott a férjétől, ki egyszersmind 600 koronát és a polgári ruháját kérte. Az asszony örömmel fogadta férje előzékeny, hűséges bajtársát, csak azon szomorodott el, hogy mindössze 180 koronája volt. „Sebaj, majd csak el lesz a pajtás avval is. Tud ő segíteni magán." Az asszony megvigasztalódva adta át a pénzt s a kért ruhát s a katona hazafias bucsut vett a becsapott asszonytól s szépen kereket oldott a pénzzel is, meg a ruhával is. Erősen nyomozzák.” 

Valakik pedig tényleg mindent lehetőséget megragadtak a helyzet kihasználásra.

„Még az érdemkereszttel is árdrágítást űznek. Egyes kereskedők a Károly-csapatkereszteket a megállapított két koronánál drágábban adják. 

Emiatt több oldalról panasz érkezett a Hadsegélyző hivatalhoz. A hivatal most arra figyelmezteti a közönséget, hogy haladéktalanul jelentsék fel az árdrágítókat vagy a rendőrhatóságnál, vagy a Hadsegélyző hivatalnál.” 

Ekkor jelentették be, hogy az arany vitézségi érmek mostantól nem aranyból, hanem bronzból készültek, és ezt bejelentették hivatalosan is. Azt ígérték, nyilvántartást vezetnek, és a háború után majd becserélik az érmeket valódi aranyra.

IV. Károly király a frontonFotó: Fortepan/Rosta László

A vonatozás is veszélyessé vált. Egyrészt az állandó lopások miatt, amik annyira elszaporodtak, hogy utazó detektíveket állított szolgálatba a Belügyminisztérium a vonatokon. 

Másrészt a hideg miatt:

„Bundát, lábzsákot vigyünk az útra. Az államvasutak igazgatósága közhírré teszi, hogy a rendkívüli nagy szénhiány miatt a vonatok és az állomások fűtésénél a legnagyobb takarékossággal fog elbánni. Ennélfogva a vonatokat csak akkor fűtik, ha a külső hőmérséklet a 6 C fok alá száll. A helyi vonatokat, kivéve az iskolásgyermekeket szállító vonatokat, egyáltalán nem fűtik. A várótermeket csak a csatlakozási és elágazási állomásokon fűtik, de csak ha a hőmérséklet legalább zérus fokra süllyed. A személyszállító vonatok fűtése még a jelzett korlátozott mértékben sem biztositható, miért is az utazó közönség saját érdekében jól teszi, ha magát megfelelő ruházattal, bundával, lábzsákkal, takaróval látja el.”

A vonatjegyek árát éppen ekkor emelték fel, brutálisan. De még így is tele voltak a szerelvények. 

Addig jár a korsó a kútra stb. Pástét Józsefné nap mint nap batyuzza Budapestre a túrót, tejfelt, miegymást s taszigálja éktelen batyuival, III. oszt. jegyével a II. oszt. utasakat. Most aztán pórul járt, árdrágításért a budapesti rendőrség öt napi elzárásra (mi az egy abonyi kofának ?) és 200 kor. pénzbírságra ítélte. Ez már valami, de még sem akkora szerencsétlenség, hogy a taszigálódzás és árdrágítás abba maradjon, mert aki már bele kóstolt a disznóságba, azon már az ilyen csekélység nem javít.”

Tanácsot is adtak, hogy mikor nincsenek sokan.

„Legkényelmesebben péntek éjjel utazhatunk. Tapasztalat szerint az utasok 90 százaléka üzleti ügyekben jár. Éppen azért azt is megállapították, hogy péntek éjjel legajánlatosabb utazni, mert akkor a kereskedők, ügynökök, akik túlnyomórésze izraelita vallású, nem utaznak. Ilyenkor lehet legalább is ülőhelyet kapni. Ez bizonyítja legjobban, hogy a kereskedő elem veszi igénybe a vasutat és csakis úgy lehet az utazási lázt redukálni, ha a kereskedő osztály sikeresebben veheti igénybe a postát és a telefont és nem kénytelen ezek helyett vonatot használni.”

De a telefon díját is éppen ekkor emelték. 

Felemelik a telefondíját. Hitelt érdemlő forrás közölte az elmúlt napokban, hogy a kereskedelmi minisztériumban tanácskozások folynak a telefon használati dijának felemelése ügyében. Sajnos midőn lépten nyomon az élet mértéktelen megdrágulásával állunk szemben, e hír különösebb izgalmat, elégteletlenséget nem vált ki belőlünk. A sok rossz között elveszik ez is.” 

Azért a következő számban már ez volt: 

„Megdrágul a telefon, ami természetes is és célszerű is, mert ha majd 1—2 koronába kerül a beszélgetés, elmegy a kedvük némely uraknak naponkint 10—20-szor telefonálgatni p. o. Budapestre csak azért, hogy egyik-másik családtagja hogy aludt? Hogy vette a libát ? Elég kövér-e ? Stb. stb.”

Azon, hogy új aprópénzt vezetnek be, az Abonyi Újság és a Szarvas és Vidéke szinte egymással versengve szomorkodott:

Új pénzek. Boldogan jelentjük, hogy pénzt kapunk. Új pénzt: 25 és 50 filléres váltópénzt és 5 koronás bankjegyet. Az aprópénzhiányon egyszerre segíteni fog az új pénz. Rajtunk nem.” (Abony)

„Szaporodik a váltópénz. Bár ami zsebünkben szaporodna. Új váltópénzt szándékoznak forgalomba, hozni, és pedig 25 és 50 fillérres fémpénzt és 5 koronás papirpénzt. Ugyan mennyi jut ez új pénzfajtákból a mi zsebünkbe?” (Szarvas)

De a legpazarabb mégis az, hogy még a lap szedője sem állta meg, hogy ne fűzzön kommentárt egy hírhez:

A szedő üzenete a Szarvas és Vidéke 1917 november 25-i számábanFotó: Szarvas és Vidéke

Ami az egyik legnagyobb gond volt, hogy Békés megyében egyszerűen nem volt a világításhoz használt petróleum. „A kormány nagy mértékben redukálta Békés megye petróleum kontingensét, ami nagy és érthető elkeseredést keltett a világítási anyagokban rég szűkölködő lakosság körébén. A kontingenst ugyanis a múlt évi 850 mázsáról leszállította a kormány 330 mázsára. Most még ezt is redukálja, amennyiben értesítetje az alispánt, hogy a 330 mázsa petróleumba beletudódik a dohánytermelőknek már kiutalt 53 mázsa és a „Hangya" szövetkezeteknek kiutalt 120 mázsa is.” A lakosság negyven százaléka egyáltalán nem kapott petróleumot, aki igen, az is nagyon keveset. Jegyeket adtak ki erre is, mint szinte mindenre, „fejenként azonban aligha egy hordóval, de mindenesetre több gyűszűnyi lesz a kapott mennyiség”. 

Országos hírek is bekerültek azért:

„Az emancipáció nagyszerű diadalát hirdeti nálunk ama szédítő haladás, hogy az új választójogi törvény alapján a nők ezentúl nemcsak vőlegényt, de képviselőt is választhatnak, szükség esetén azt is vőlegényi minőségben. A tény különben az, hogy a diplomás, vagy a négy polgárit végzett nők aktív szavazati jogoí kapnak s eszerint mintegy 200 000 női választója lesz szegény jó magyar hazánknak.” 

De nemcsak a nők, hanem az analfabéták egy része is választójogot kapott: 

„Az új választójogi törvény kiterjeszti a szavazati jogot némileg az írni-olvasni nem tudókra is, azokra tudniillik, akik legalább 20 korona évi egyenes állami adót fizetnek.” 

És még egy fontos hír, 100 évvel ezelőttről:

„A választók etetése és itatása tilos lesz. Az új választójogi törvény a választási jelvények, zászlók, tollak használatát és a választók etetését és itatását eltiltja, sőt eltörli a fuvardíjakat is. A régi korupcíónak tehát ezzel vége.” 

Ha a központi hatalmak oldaláról megpattant és így ellenséggé vált olaszokat kellett gyalázni, abban hibátlan volt a helyi sajtó.

Hogy élnek bakáink Olaszországban. (Saját tudósitónktól.) Egy jókedélyű tüzérhadnagy írta Olaszországból szüleinek azt a levelet, melyből a következő részletet közöljük: Már két napja, hogy nem marsoltunk, mert a digók a hidat felrobbantották a Tagliamenton. Ma este megyünk át pontokon. A gyalogság azonban átgázolt és tudja Isten, merre hajtja azt a gyáva csordát? A foglyok száma már túl van a 300 ezren. Amerre járunk, kastélyon alul nem is adjuk. Minden bakának ekvipázsa, vagy legalább egy digó biciklije van és egy hízó disznó utána kötve.”

Katona a frontonFotó: Fortepan/Kurutz Márton

Asszonyok az olasz lövészárokban. A Krn-hegyen elfoglat olasz lövészárkokban katonáink női toalettcikkekei, így hajtűket, divatcikkeket és parfümösüvegeket is találtak. A foglyok előadása szerint ezek onnan származnak, hogy az olasz csapatoknak a harcvonalba mosónőket is szabad volt viimi. 

Egyik fogolygyűjtő- állomásra Cividale előtt tegnap három tisztet hoztak, akik mindhárman egy-egy nővel karöltve jelentek meg. A tisztek azt mondották, hogy a hölgyek - feleségeik. Megállapították, hogy mosónő címen a tisztek feleségei és barátnői kerültek az olaszok lövészárkaiba.” 

Magyar katonák az olasz frontonFotó: Komlós Péter/Fortepan

Ahol a királynő kiutasítja férjét. Egy magyar ifjú, Stanits József sok évig volt udvari borbélya az olasz királynénak, kiről intim dolgokat mondott el itthon övéinek. Heléna királynő — mondta Stanits — gyönyörű, magastermetű asszony, nagy fekete szemei vannak, melyek csak úgy villámlanak, ha ránéz valakire. A király annál el!enszenvesebb. Hosszú lábai, rövid törzse, széles lapos arca van. Nyílt titok volt az olasz udvarnál, hogy a király és a királyné rosszul élnek. Helénát csak ünnepi alkalmakkor lehetett az urával látni, ha a külvilág előtt megjelentek. A királyné utálta férjét. Megtörtént, hogy amikor fésültük éppen, Viktor Emánuel bejött a királynéhoz s kedveskedve, udvarias mosollyal közeledett feléje. Heléna rá se nézett s durván rá rivalt: Menjen ki! — s a király elfehéredve távozott. Szóval az apró termetű kis olasz király egyszersmind papucs király is.” 

Közben azzal is baj volt, hogy míg a magyar katonák messze harcoltak, orosz hadifoglyok itthon magyar asszonyokkal álltak össze. 

„A feleséggyilkos katona felmentve. Kiss Antal 101. gyalogezredbeli szakaszvezető, a polgári életben gazdálkodó ember, arról értesült, hogy felesége otthon együtt él egy orosz fogollyal, Egy Bécs-felé irányított szállítmány parancsnokául jelötetvén ki, útközben Szarvason lemaradt s hazament Öcsödre. Késő éjjel érkezett meg. Az ajtó zárva volt. Zörgetésre felesége jött ki s meglátva férjét, revorvert szegezett a mellének. Erre a férj lekapta válláról fegyverét s a hűtlen asszonyt agyonlőtte. A temesvári hadosztálybiróság a napokban ítélkezett felette s jogos önvédelem címén felmentették.”

„Gyilkos és öngyilkos anya. Marjai Mari gyomai leányzó szerelemre lobbant egy orosz fogoly iránt és a nagyszerelemnek gyümölcse lett. Régi nóta. A leány nagyon rostelte a dolgot és megfolytotta a csecsemőt. A büntettet azonban valaki besúgta a csendőrségnek, amely sietett a leányt felelősségre vonnni. Mikor ezt megtudta Marjai Mari, felakasztotta magát. Már nem volt élet benne mikor rátaláltak.”

Az ország ekkora már óriási veszteségeket szenvedett el. 

„A nemzet másfélmillió emberrel csökkent. Egy előkelő hazai politikus pontos statisztikai adatok alapján kimutatta, hogy a világháború súlyosan érezteti hatását az ország népesedési viszonyait illetőleg. Beigazolta számadatokkal, hogy ebben a tekintetben hazai viszonyok megdöbbentők és elszomorítók. 1914 ben 640 000 élve született gyermek volt. 1915 ben már csak 434.000 és 1916-ban csupán 292.000 a születések száma, tehát több mint a felére csökkent. 1916-ban 100 születésre 127 halálozás esett Magyarországon. Ha az elesetteket is beleszámítjuk, megállapíthatjuk, hogy a nemzet másfél millióval csökkent.” Új különadóval sújtották az agglegényeket és a gyermektelen családokat.

A Szarvas és Vidéke szerkesztője december legelejére, a háború negyedik évében már rettentesen fásulttá vált:

„A Katalin-nap is elmúlt. Alig tudjuk már jóformán megérteni, hogy voltak idők, amikor Katalin napján az első disznóölés boldog családi ünnep volt, amikor vidám gond nélkül ültünk asztalhoz az egy éve nem látott hurkát-kolbászt és egyéb hasonló jókat élvezni. A szomszédok és jó ismerősök is megkerültek ilyenkor, meg a pompás karcos. Aztán vigadtunk éjfélig, éjfél utánig, talán reggelig. E napon kezdődtek az első bálok, bevezetői a téli nagy báloknak, amikor virágillatban, pazar ragyogó fénynél táncolt a fiatalság. Hol van most, a 11 órai zárórás világban, a szén nélkül és villany sőt petróleum nélkül kínlódó világban bál, virág/pazar fény?' Már emlékezetünkből is kezdenek kiveszni ezek a fogalmak. Csak egy után sóvárgunk: a béke után. Várjuk a Katalin-naptól, azután a karácsonytól, húsvéttól és így tovább. Egyszer bizonyosan meg lesz. Ha nem itt a földön, talán a túlvilágon?” 

Az OSZK digitális archívumában megtalálható Abonyi Újság és a Szarvas és Vidéke 1917 novemberi számaiból szemléztünk. A képek a Fortepanról vannak.