Grandiózus cikkben elemzi Orbán Viktor és a labdarúgás soha véget nem érő kapcsolatát a Guardian két szakírója, Daniel Nolan és David Goldblatt. Az írást a Puskás Akadémia egy tavaly tavaszi másodosztályú bajnoki mérkőzésének megtekintése keretezi, de közben Nolan és Goldblatt végigveszi Orbán Viktor életútját és futball iránti szenvedélye kialakulásának legfontosabb állomásait is. 

Az újságírók egészen aprólékosan leírják élményeiket a 3800 férőhelyes stadionban, ahol Felcsút lakossága kétszer is elférne. Úgy mutatják be az új magyar elitet, ahogy a nevek sorakoznak az aréna parkolójában: Csányi Sándortól Garancsi Istvánon és Szíjj Lászlón át Mészáros Lőrincig. 

A meccsről szerencsére nem sok szó esik: Orbán Seszták Miklóssal érkezik a lelátóra, de az első félidő után elvonul, így nem látja csapata vezető gólját - Pintér vezetőedző csalódottan tekint az üres elnöki páholy felé. 

Spontán interjú Orbánnal a Pancho tetején

Nolanéknak egy ügyes csellel sikerült a lehetetlen: spontán interjút csinálhattak Orbánnal. A szünetben a sajtóreferensen keresztül eljuttatták a miniszterelnökhöz Goldblatt 2006-os The Ball is Round: A Global History of Football című könyvét, és a csali működött: Orbán behívta zárt páholyába az újságírókat és Szöllősi György Puskás-ügyi nagykövettel oldalán fogadta őket. 

A trükk azért működött, mert Orbán számára a futball nem puszta hobbi vagy szenvedély, több ennél - egy univerzális magyarázóerő, ami az élet minden területén segíti az érvényesülést: 

"A labdarúgásban megtestesül a modern társadalmak legnagyobb dilemmája. Hogyan legyünk egyszerre szabadok és fegyelmezettek? Alá kell rendelned magad a csapatnak, a közösségnek, de közben kreatívnak is kell lenned, hogy érvényesülhess. Ez a kettősség a korunk legnagyobb paradoxona: a rend és szabadság egyensúlya. A pályán megtaláltam ezt, a politikában ez nehezebb."

Orbán szerint a labdarúgás és a politika - "a nemzeti nagyság" - közti összefüggés evidens. A magyarok minden modern civilizációs vívmánnyal szemben kritikusak, a sport pedig hagyományosan egyfajta védelmet jelent a fiataloknak ezekkel a jelenségekkel szemben. Orbán szerint a "szar minden" magyar mentalitás is ebből fakad, de ő hisz abban, hogy fejlődik a magyar futball, és jó úton járunk. "Nem igaz, Gyuri?" - kérdezi válla felett Szöllősit a kormányfő.

"Természetesen, miniszterelnök úr"

- érkezik a menetrend szerinti válasz, és ez még messze nem a csúcsa a beszélgetésnek, ami Orbán invitálására a stadion tetején folytatódik. Közben azt fejtegeti, a futball nem üzlet, hanem művészet - épp mint a Pancho, amiről Orbán szinte szakrális magasságokban beszél. Mintha minimum egy templom volna. 

A kormányfő a stadion tetejéről végigtekint a családi földeken, ameddig a szem ellát, és arról beszél, merre lehet még tovább terjeszkedni. Aztán ujjával a házához ér:

"Ez az én házam. A feleségem utálja a stadiont. Rontja a kilátást a konyhaablakból."

Ami a magyar olvasóknak is újdonság lehet, hogy Orbán a Puskás-múzeum után oktatási központot, sőt egy kiadóházat is építtetne az akadémia mellé, de beszél a terjeszkedésről Ukrajna, Szerbia és Románia irányába - mindenhol akarnak létesítményeket, ahol magyarul beszélő gyerekek fociznak.   

Orbán, ha teheti, hat meccset is megnéz egy nap  

A 10 éves kora óta a futball bűvöletében élő Orbán sztorijában előkerülnek a gyerekcipőben focizó Fidesz első történetei is, a péntek esték a Fojikasör kispályás csapatban, ahol a későbbi kormányfő a későbbi közjogi méltóságok - Kövér László, Áder János - oldalán rúgta a bőrt péntek esténként. 

Egykori ellenfelei szerint Orbánnak a foci már akkor az agresszió levezetéséről szólt. Komáromy Zsolt meséli, hogy egyszer a labda vonalon kívülre került, mindenki megállt, de Orbán nem zavartatva magát végigvitte a támadást, és gólt kiáltott: 

"Kvázi felülírta a szabályokat. Jelezte, hogy ő mondja meg, mikor van kinn és mikor nincs."

Később egy másik ellenfele, Wirth Imre nyilatkozik azokról az időkről, amikor a Fidesz már hatalomra jutott, de a fiúk - köztük a negyedosztályú Felcsútban vitézkedő Orbán - még aktívan fociztak: 

"Ugyanúgy jöttek a meccsekre, mint addig, csak már fekete autókkal és testőrökkel a pálya szélén." 

A miniinterjúban Orbán felvillanyozva emlékszik vissza ezekre az időkre. "Minden héten pályán voltam, el tudod képzelni hogy pocskondiáztak a pálya szélén, egészen amíg gólt nem lőttem!" - meséli izgatottan, majd leporol egy sztorit 1999-ből, amikor Bill Clinton amerikai elnök edzés közben zavarta telefonon, miután a NATO felvette soraiba Magyarországot. Orbán kért öt perc türelmet, és izzadtan a pálya szélén fogadta Clinton hívását és beszélte át a jugoszláv válság megoldásait.  

Nolanék végigveszik Orbán politikai pályafutását Nagy Imre temetésétől a Fidesz pálfordulásán és az első nagy bukáson keresztül a 2010-es kétharmadig, az újraírt alkotmányig. A magyar olvasóknak persze inkább azok a részek a finomak, amikben eddig nem vagy csak rég hallott anekdoták kerülnek elő. Például hogy ha ideje engedi, Orbán akár hat meccset is megnéz egy nap, az 1998-as győzelme után pedig első hivatalos útja a világbajnoki döntőre vezetett. A Guardian szerint a párhuzam evidens: a Puskás Akadémia és a miniszterelnök háza mellett magasodó Pancho Aréna tökéletes szimbóluma Orbán abszolút hatalmának és a megalomániának. Ennek még messze nincs vége, a határon túli terjeszkedésen túl már épül a 68 ezres budapesti Puskás Ferenc-stadion, ami a 2020-es Európa-bajnokság egyik helyszíne lesz, és méretében, költségeiben is a müncheni Allianz-arénát közelíti. 

A realitás közben az, hogy a magyar válogatott kikap Andorrától, ikszel a Feröer-szigetekkel és kérdés, hogy kijut-e egyáltalán az EB-re, a nézők pedig egyelőre lézengenek a tízmilliárdokból épült vidéki fellegvárak lelátóin - írja a Guardian. Kérdés - utal rá a levezetésben a cikk - hogy a történelmi szerepére oly kényes Orbán mennyire látja reálisnak hagyatékát, és nem omladozik-e néhány év múlva a Pancho is úgy, ahogy  a Ceauşescu szülővárosában álló 30 ezer férőhelyes romhalmaz.