Július elejéig ellenőrizhetjük, hogy csaltak-e az aláírásunkkal a pártok

POLITIKA
2018 március 10., 06:52

A választópolgárok egészen július elejéig kérhetnek tájékoztatást a választási irodáktól, mely jelölt ívén szerepel az ajánlásuk.

Erre azért lehet szükség, mert egy választópolgár ugyan választókerületének több jelöltjét is ajánlhatja, de egy jelöltet csak egyszer. Így kérésre az irodák meg tudják mondani, hogy a választópolgár adatai melyik jelölt ellenőrzött ajánlásai között szerepelnek. Könnyen kiderülhet, hogy olyanok is használták az aláírásunkat, akinek egyébként le sem adtuk:

Például Lévai Katalin azért nem indulhatott Zuglóban, mert a helyi választási bizottságnak feltűnt, hogy ajánlóívein több esetben ugyanazok a választók ugyanolyan sorrendben szerepelnek, mint a Fidesz jelöltjének ívein.

A választópolgárok a lakóhelyük szerinti egyéni választókerületi választási iroda vezetőjétől, a jegyzőtől kérhetik a tájékoztatást. Ezt e-mailben vagy postán meg lehet tenni. Segítségképpen a TASZ ehhez egy mintalevelet is készített

Az áprilisi választásra hétfő délután 4 óráig lehetett jelöltet ajánlani. A választási irodáknak három napjuk van az ajánlások ellenőrzésére, a választási bizottságok ezt követően döntenek a jelöltek nyilvántartásba vételéről. 

A választási irodák az ajánlások ellenőrzésekor rögzítik a választási informatikai rendszerben, hogy a választópolgár ajánlott-e jelöltet, és ha igen, melyiket. Azonban a választási iroda az ajánlóíveken szereplő személyes adatok közül az érintett kérelmére csak azokról köteles tájékoztatást adni, amelyeket ellenőrzött. Az irodák csak addig folytatják a tételes ellenőrzést, amíg az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges számot. 

Az ajánlóíveket az illetékes választási irodának a szavazást követő 90. nap utáni munkanapon - július 9-én - kell megsemmisítenie, eddig lehet tájékoztatást kérni az irodától. Amennyiben felmerül az ajánlással visszaélés lehetősége, a választópolgár ügyével a nyomozóhatósághoz fordulhat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.