Nyolc hónapra börtönbe vonul az izraeli katonát megpofozó palesztin lány

külföld
2018 március 22., 05:22
photo_camera Fotó: AHMAD GHARABLI/AFP

Már a nyáron szabadulhat Ahed Tamimi, a most már 17 éves palesztin lány, aki tavaly decemberben felpofozott egy izraeli katonát. Tamimi vádalkut kötött, az ellene felhozott 12 vádpontból négyben bűnösnek vallotta magát, így nyolc hónap börtönre és 5000 sékel (360 ezer forint) pénzbírságra ítélték. Büntetésébe beleszámít a már letartóztatásban töltött idő.

Tamimi megítélése, ahogy az Izraelben már csak lenni szokott, végletes. Míg az izraeliek csak a nyilvánosságot kereső bajkeverőnek tartják, a palesztinok szerint a 16 éves lány az izraeli megszállással szembeni ellenállás jelképe. Tárgyalását ezért zárt ajtók között kezdte meg a Ciszjordániában illetékes Ofer katonai bíróság. Védője ugyan nyilvános tárgyalást kezdeményezett, de a bíró "a kiskorú érdekében" nem engedte ezt.

Tamimi végül a támadás, a bujtogatás és a katonák kétrendbeli akadályozását ismerte be. A vádalkuba ügyvédje szerint azért mentek bele, mert "amikor eldőlt, hogy zárt ajtók mögött tárgyalják az ügyét, tudtuk, hogy nem számíthatunk tisztességes eljárásra", mondta ügyvédje, Gaby Lasky. Ő nem említette most, de Tamimit a 12 ellene felhozott vádpontban akár életfogytiglani börtönre is ítélhették volna.

Tamimi pofonja azért válhatott ennyire ismertté, mert édesanyja lefilmezte a tavaly december 15-i jelenetet, amit aztán a közösségi oldalakon meg is osztott. Tamimi saját házuk behajtóján konfrontálódott a katonákkal a tüntetések után, amik azért robbantak ki, mert Donald Trump bejelentette, hogy el fogja ismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.