Eddig ismeretlen Rembrandt-festmény bukkant elő

MŰVÉSZET
2018 május 15., 14:11
comments 37

Negyvennégy év után először bukkant fel ismeretlen Rembrandt-festmény, Jan Six amszterdami műkereskedő, történész a németalföldi mester műveként azonosította a londoni Christie's aukciósház árverésén 18 hónapja vásárolt portrét - adta hírül kedden az NRC holland napilap.

A "Rembrandt iskolájából" származó festményt, amelyet alkotója nem látott el sem kézjegyével, sem dátummal, Jan Six vette meg a londoni aukción 137 ezer fontért (49,47 millió forintért). A Fiatal férfi portréja című alkotás a műkereskedő szerint egy kettős portré részét képezheti.

(Érdekesség, hogy a műkereskedő Jan Six leszármazottja Amszterdam egykori polgármesterének és jelentős mecénásának, akit szintén Jan Sixnek hívtak, és akit egykor Rembrandt le is festett. A portré mai napig a család birtokában van.)

A 94,5-szer 73,5 centiméteres festményt egy brit család adta el, amelynek hat nemzedéken át volt tulajdonában a mű. Six, aki az amszterdami Rijksmuseum szakértőivel dolgozott együtt a festmény eredetének megállapításában, azzal érvel, hogy az alapréteg, a festék, az ecsetkezelés és a kompozíció módja mind Rembrandtra mutat. Megállapításaival egyetértett 15 művészettörténész és restaurátor, csakúgy mint a világ legnevesebb Rembrandt szakértője, Ernst van de Wetering.

A festményt szerdától mutatják be egy hónapon keresztül az amszterdami Hermitage-ban.

Jan Six azt tervezi, hogy eladja a művet.

A festmény azonosításáról szóló, Rembrandt's Portrait of a Young Gentleman című új könyvében a műkereskedő arról ír, hogy a festmény sokban közös Martennel, Rembrandt Marten és Oopjen című kettős festményének férfi tagjával. Az esküvői portrékat három éve vette meg a Rotschild családtól a Louvre és a Rijksmuseum közösen 160 millió euróért.

Six érvelése szerint Rembrandtnak egyetlen tanítványa sem volt képes ilyen kiváló minőségű portré elkészítésére. A dátumot a fiatal férfi francia csipkegallérja alapján azonosították, a férfiak körében ez 1633 és 1635 között volt divat.

Ernst van de Wetering, aki a könyv előszavát írta, annak a véleményének adott hangot, hogy az újonnan felfedezett műalkotás Rembrandt egyik legmesteribb portréja. A kép azonosításával 342-re nőtt Rembrandt ismert műveinek a száma. Utoljára 1974-ben fedeztek fel ismeretlen Rembrandt-művet, az Eunuch megkeresztelése című festményt. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.