Szomorú hírt kell közölnünk: Megszűnt Németh Szilárd receptsorozata

gasztronómia
2018 június 09., 08:25
comments 165

Előbb a gyász, aztán kezdjük el keresni a felelősöket. 

Négy hónapot sem élt meg a nemcsak Csepelen, de az egész országban, nem túlzás, a határokon túl is várt Így főzök én sorozat a Csepeli Hírmondóban. Ennyit engedtek neki.

A magyarok életerejét elvenni szándékozó egészségesétel-diktatúrára határozott nemet mondó szerző, Németh Szilárd nemcsak arról ismert, hogy fakanalat ragad otthon, de elemzi is a hazai gasztronómia helyzetét. Korábban kiszámolta például, hogy a migráció a magyar gasztronómiát is veszélyezteti. Ha pontos számokkal nem is dobálózott feleslegesen, de azt mondta, hogy meg kell nézni hogy hány lacikonyha és hány „gyrosos, kebabos, türkisci kebab, McDonald’s, izé, mit tudom én, micsoda” működik. Arra jutott, hogy mivel lacikonyhából nincs sok, a veszélyben lévő magyar kultúrán belül a magyar gasztronómia egyértelműen veszélyben van. 

link Forrás

Talán azért, mert a gáztűzhelynek is köze van a rezsihez, Németh Szilárd szépen lassan a Fidesz táplálkozásügyi alelnökévé vált. Amikor tavaly nyáron a menzareformról kérdezték, azt mondta: „A kedvencem egyébként a füstölt nyúljával - ez az oldalasnak egy része – készült pacal. És ha még kerül bele egy kis velő, akkor az isteni és mennyei tud lenni, és szerintem egészséges is.”

Aztán üzent is a salátazabálóknak, és finoman, alig észrevehetően a Főnöknek is, hogy ha egy pacalillatban fürösztött kitűzőn is, de főzés közben is ott van vele:

link Forrás

A Csepeli Hírmondó január 26-án tette meg, amit a magyar sajtónak már rég meg kellett volna tenni: megjelentette Németh Szilárd receptsorozatának első darabját. 

photo_camera Fotó: Csepeli Hírmondó, január 26.

Rögtön az első egy energiadús étel, olyan mennyiségben, amivel egy átlagos magyar család, vagyis „nyolc felnőtt jól lakik”.

Sajnos a sorozat pont akkor indult, amikor kampány volt,  egy helyi laptól megszokott módon alaposan dokumentálták is, merre járt és mit csinált a kerület érdekében Németh Szilárd, így sokaknak talán fel sem tűnt a 18. oldalon még egy Németh Szilárd fotó az előzőek után. Ez igazából szinte az egész kampány alatt gondot okozott. 

Annyira észrevétlenül indult el a sorozat, hogy még a lap szerkesztőinek sem tűnt fel. Mert a következő számban, február 8-án új rovatként harangozták be az Így főzök ént.

photo_camera Fotó: Csepeli Hírmondó, február 8-i szám

Aztán a kampány miatt sűrűbben megjelenő lapban sorra jöttek a receptek, a szárnyasleves, a levesben főtt csirkeszárny, barnamártással, hólapátolós fotóval, aztán jött a Gundel-palacsinta. 

photo_camera Fotó: Csepeli Hírmondó

Az olvasók szívébe beköltözött a félelem, hogy a teljes menüsorral vége az Így főzök én-nek, de szerencsére nem így történt. Mert ahogy a végére értünk, következett a zöldséges-gombás csirke Pataki-tálban, aztán a gyerekek kedvéért egy milánói sertésszűz, ami méretre is értelmezhető kaja, odaüzent Bécsnek a bécsi heringes burgonyasalátával, húsvétre, karácsonyra, szilveszterre kocsonyarecept, majd a nagy kedvenc, a füstölt nyúljáskörmös pacal, amit érzékenyebb gyomorúak a szerző szerint főtt krumplival is fogyaszthatnak. 

Közben - hogy bizonyítsa, ez nem egy szóló műfaj, örül mások sikerének is - jutott idő a kollégának szánt gratulációra:

link Forrás

A választás sajnos Soros szája íze szerint alakult Csepelen, de a receptsorozatnak ez sem vetett véget. A másodszor is tévedő csepeliek számára a választás utáni első étel a babgulyás bográcsban, csipetkével, jött egy könnyű málnaleves pirított mandulával, ezután gombás őzragu bográcsban, amit Németh csettegős nokedlivel és jéghideg tejfölös uborkasalátával szerete, és ha odakozmál a kutyáé lesz. És aztán, aztán semmi. Kész, vége. 

A május 31-i számban nem volt recept. Nem arról van szó, hogy ilyen vékonyka volt a családi receptkönyv. Németh ugyanis májusban a Facebookon megígérte, hogy megosztja a rákos fussili-tészta elkészítésének a titkait, amit egy barátjának főzött. De erre hiába várnak a csepeliek, akik talán most érezhetik a súlyát az áprilisban félre ment szavazatnak. 

Ráadásul a receptnélküli Csepeli Hírmondó azon a héten jelent meg, amikor Németh Szilárd a Nemzet Pincepörköltjét készítette Kötcsén. 

photo_camera Fotó: Facebook/Németh Szilárd

A pincepörköltnek óriási sikere volt: 

link Forrás

Ha a Csepeli Hírmondó azért vált meg a szerzőjétől, mert véletlenül összekeverte a pincérpörköltet a pincepörkölttel, akkor még nem késő bocsánatot kérni, és a következő számban címlapon hozni a kötcsei receptet, fotókkal.

photo_camera Fotó: Németh Szilárd/Facebook

Az is lehet, hogy Németh Szilárd sértődött meg, és a jövőben már mégsem a csepelieknek főz, hanem jobboldali értelmiségi kertipartikra jár majd. 

A végén pedig álljon itt az én kedvenc nemzeti színű Németh Szilárd-receptem, amivel tőrbe csalta a nyámnyila zöldségrágcsálókat, de kommentben megmutatta, hol lakik a magyarok konhyaistene.

photo_camera Fotó: Németh Szilárd/Facebook

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.