Élete végéig kitiltották Ukrajna területéről Sándor Györgyöt, az egykori magyar válogatott focistát

Újabb apró botránnyal bővült az amúgy is meglehetősen feszült magyar-ukrán diplomáciai viszony: a Blikk írt arról, hogy Ukrajna örökre kitiltotta területéről a kárpátaljai fociválogatott tagjait. 

Van egy labdarúgótorna, melyen az el nem ismert, állam nélküli országok csapatai játszanak egymással. Az idei verseny Nagy-Britanniában volt, és itt a kárpátaljai válogatott nyert. A csapatban számos magyar játékos is helyet kapott, többek között a nyolcszoros magyar válogatott Sándor György.

A lap információi szerint a kárpátaljai válogatott tagjai ellen az ukrán sportminiszter, Ihor Zsdanov kezdeményezett eljárást, szeparatista törekvéssel vádolva a csapatot. A sportvezető csak azt kezdeményezte, hogy a tizennégy játékost tiltsák el minden sporttevékenységtől az ország területén belül. De a döntés a vizsgálat után végül az lett, hogy a játékosokat kitiltották az ország területéről is, azaz többen többet nem mehetnek vissza szülővárosukba sem. 

A Blikk megkereste a jelenleg a Csákvárban játszó Sándor Györgyöt, de a most 34 éves, egykor az Újpestben és a Videotonban is megfordult játékos nem kívánta kommentálni az esetet. Keresték a külügyminisztériumot is, de onnan se kaptak választ. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.