A fejlett világban több százmillió ember - köztük rengeteg magyar - igyekszik szelektíven gyűjteni a szemetet. Legalább a műanyagot és a papírt elkülönítjük a kommunális hulladéktól, majd külön kukába dobjuk, és egy picivel jobb lesz a lelkiismeretünk: ma is tettünk egy kicsit a bolygóért.

A Föld sorsa azonban ettől nem fordult jobbra, csak ebbe a hitbe ringattuk magunkat az utóbbi két évtizedben. Bármennyire elterjedtté is vált a szelektív hulladékgyűjtés a fejlett világban, az általunk megtermelt egyre több szemét nem tűnt el, nagyobb részét csak elszállították Kelet-Ázsiába.

Kína 2018 elején gyakorlatilag betiltotta a külföldi hulladék átvételét, ezzel pedig emlékeztette a fejlett világot, hogy a szemetünk nem tűnik el nyomtalanul. Azóta összeomlott a globális hulladékpiac, az egész világon brutálisan megnőttek az újrahasznosítás költségei. Ideje lenne végre szembenéznünk azzal, hogy a környezetvédelem vagy a hulladékfeldolgozás nem nemzetállami probléma, a szemét ugyanis nem tűnik el azzal, hogy átlépi az államhatárt. Ha nem akarunk belefulladni a szemetünkbe, az egyetlen megoldás, ha áttérünk minimális hulladékot termelő életmódra.

A szelektív hulladékgyűjtés az 50-es években kezdett terjedni az Egyesült Államokban, 1961-ben a szelektív gyűjtés már a Los Angeles-i polgármesterválasztáson is fontos téma volt. Igazán nagy üzletté azonban csak a 80-as években vált az iparág, Kína ugyanis ekkor kezdte átvenni a fejlett világ szelektív hulladékát. A feltörekvő kínai iparnak ez nagyon megérte, Kínában ugyanis olcsó volt a munkaerő, az iparnak pedig rengeteg nyersanyag kellett. A hulladékfeldolgozás munkaerőigényes iparág, de mivel Kínában pont olcsó munkaerőből volt rengeteg, az ország olcsóbban tudott nyugati hulladékból nyersanyagokat előállítani, mintha újonnan gyártotta volna le ezeket, hiszen ehhez elsősorban nem munkaerő, hanem tudás és technológia kellett volna, ami abban az időben Kínában nem igazán volt, vagy csak nagyon drágán.

Kína ezért az összepréselt fémhulladéknak, a műanyagpalackoknak és a papírnak is nagyon örült, fizetett ezekért a hulladékokért. Így jött létre a globális hulladékipar. Az európai vásárló vett egy üdítőt Londonban, a palackot szelektív kukába dobta, majd ezt a helyi hulladékfeldolgozóban összepréselték, hajóra rakták, több ezer kilométert utaztatták, Kínában pedig műszálat gyártottak belőle, azt ruhába szőtték, majd ruhaként visszautazott Európába. Hasonló volt a helyzet a papírhulladékkal is, abból általában kínai áruk kartondobozai készültek, aztán bennük utaztak Amerikába a kínai műszaki cikkek.

Hatalmas globális hulladékfeldolgozó és -szállító cégek nőttek ki a földből, a szemét kereskedelmével és világ körüli utaztatásával is dollármilliárdokat lehetett keresni. Úgy tűnt, Kína akármennyi hulladékot elnyel: 2016-ra már a világ összes importált műanyagszemetének majd 70 százalékát, több mint 10 millió tonnányit, Kínába, Makaóba és Hong Kongba szállították. Papírral hasonló a helyzet, ott 55 százalékos Kína aránya a teljes importból. Ezzel párhuzamosan Kína szomszédai, Indonézia, Malajzia, Thaiföld és Vietnam is fontos hulladékfelvevőkké váltak, igaz, részesedésük a piacon meg sem közelíti Kínáét.

Az utóbbi 20 évben azonban Kína gyökeresen megváltozott. Már nem olyan olcsó a munkaerő, a felemelkedő kínai középosztály pedig belföldön is egyre több szemetet termel, ezen kívül jobban törődik a környezettel is, amit a legálisan vagy illegálisan Kínába szállított szemét bizony komolyan károsít. Az egyre növekvő kínai keresetek tehát megdobták a hulladékfeldolgozás árát is, több szegmensben már jobban megéri nekik új nyersanyagot gyártani az újrahasznosított helyett. Éppen ezért 2016-tól csökkenteni kezdték az átvett hulladék mennyiségét, 2018. január 1-től pedig a Nemzeti Kard nevű programjuk keretében új szabályokat vezettek be a külföldi hulladék átvételére.

A piac ez tiltásként értelmezi, de jogilag igazából nem az: a kínai kormány csak az átvehető szemét minőségére vonatkozó minimumkövetelményeket módosította. Eszerint továbbra is átvehetnek külföldi szemetet a kínai feldolgozók, de csak akkor, ha ez a szemét nagyon tiszta. A kívánt mértékű tisztítás viszont egyik hulladékkereskedőnek sem érné meg, ezért tekintenek gyakorlatilag tiltásként az új kínai szabályokra.

A kínai politikusok hónapokkal korábban jelezték, hogy új szabályok jönnek, mert elegük van a sokszor az előző, megengedőbb szabályozáshoz képest is túl koszos és szennyező külföldi szemétből, a figyelmeztetést azonban a globális hulladékfeldolgozó-cégek többsége nem vette komolyan, mert egyszerűen nem hitték el, hogy ilyen komoly változás következhet be az évtizedek óta virágzó iparágukban. 2018. január 1-je így az egész világot meglepte.

A globális hulladékpiac összeomlott, a cégek dollármilliókat vesztettek az értékükből, többségük azóta is válságban van vagy már csődbe is ment. A szelektív szemét ára nagyon lecsökkent, így az amerikai, európai és japán városok többsége kénytelen volt szembenézni azzal, hogy míg korábban éveken keresztül keresett is egy keveset a hulladékgazdálkodáson, a terület most nemhogy elvesztette a jövedelmezőségét, de folyamatos ráfizetést követel.

A szemét azonnal gyűlni kezdett Európában, Észak-Amerikában és Japánban. 2018 elején brutális mennyiségű szemét érkezett az azt még átvenni hajlandó államokba, de mivel velük akarták elvégeztetni a Kína miatt kieső munkát is, a thaiföldi, malajziai és indonéziai szemétfeldolgozók is nagyon hamar túltelítődtek, így most ezek az országok is az import korlátozását fontolgatják. Európában és Amerikában az egyre több szelektíven gyűjtött szemét szeméttelepekre kerül, mert nem tudják újrahasznosítani őket, közben az újrahasznosítás költségei világszerte folyamatosan növekednek. Japánban maximális kapacitáson üzemelnek a szemétégetőt, de így sem tudják elnyelni a rengeteg szemetet, amit többé nem lehet Kínába szállítani.

2018 nyarán készült egy kutatás is, ami szerint ha továbbra is ilyen ütemben halmozódik a szemét a világon, 2030-ra

111 millió tonna műanyaghulladékot nem tudunk majd hová tenni.

A világgazdaság egyelőre a maga módján, korábbi beidegződései szerint próbál alkalmazkodni a krízishez, ami nem túl jó. A modern szemétégetőkön ugyan nagy hatásfokú szűrők vannak, mégis félő, hogy ha több műanyagot égetnek bennük, és hosszabb ideig működtetik őket, az komolyan ronthatja a levegő minőségét. Japánban és számos európai meg amerikai régióban mostanra érzik is ezt a lakosok. Közben Kínában - enyhén ugyan, de - növekedni kezdett az újonnan előállított nyersanyagok aránya az iparban, ami szintén nem hat túl kedvezően a környezetre, hiszen nemcsak a meglévő szemetet nem hasznosítjuk újra, de termeljük tovább az új szemetet. És ugyanez történik nyugaton is: annak ellenére, hogy egyre nyilvánvalóbb, hogy nem tudjuk kezelni a saját magunk által előállított szemetet, folyamatosan egyre többet és többet termelünk.

2018 persze több szempontból is változást hozott, több állam vezetése is felismerte, hogy valamit mindenképp tenni kell, ha nem akarunk belefulladni a szemétbe. Nem véletlen, hogy az EU, a Dominikai Köztársaság, Új-Zéland, Kenya, Chile és India is éppen idén ment neki az egyszer használatos műanyagoknak: ezek mind összefüggnek a Kínából induló szemétpiaci válsággal. Angliában, Ausztráliában és az néhol az Egyesült Államokban drasztikusan emelték a műanyagzacskók árait, és olyan magáncégek is igyekeznek fellépni a műanyagszemét ellen, mint a Starbucks vagy a Lidl.

A kérdés, hogy ez elég-e, és hogy nem ébredtünk-e túl későn. Az utóbbi 25 évben elképesztő mértékben emelkedett az emberiség által előállított műanyagszemét mennyisége, és már ott tartunk, hogy

• Dominika partjainál néhol a víz sem látszik a szeméttől,
• a legközelebbi embertől több mint 2500 kilométerre is mikroműanyagokkal szennyezett az óceán,
• állatokat öl a műanyag,
• Magyarországon is,
• a városi csapvíz 83 százaléka is mikroműanyagokkal szennyezett világszerte.

Idáig nagyon kényelmes volt, hogy Kína szinte bármennyi szemetet felvásárolt a fejlett világból, szakértők szerint azonban a hulladékiparnak nem ezt kellett volna megszoknia természetesként, az volt ugyanis a kivételes állapot, aminek most vége van. A kínai szemétimport leállása hirtelen az egész világ orrát beledörgölte, hogy egyszerűen nem folytatódhat tovább az az élet, amiben az emberiség ennyi szemetet állít elő, vagy ha folytatódik, akkor a világ, ahogy ma ismerjük, elpusztul.

A másik dolog pedig, amire most kezd ráébredni az emberiség, az, hogy a környezetvédelmet, és az ezzel szorosan összefüggő hulladékgazdálkodást nem lehet nemzetállami keretek között kezelni. 10 éve hiába hitte azt egy német, francia, amerikai vagy magyar, hogy sokat tesz a környezetért, ha szelektíven gyűjti a szemetet, most kénytelen mindenki felismerni, hogy a szemetünk nem tűnik el attól, hogy a kukásautók elviszik a közelünkből, majd hajóval a világ másik végére szállítják. Egyre több ember ismeri fel, hogy az életét az is befolyásolja, ha a bolygó túloldalán szennyezik a vizeket meg a talajt és irtják az erdőket, ugyanígy felelősek vagyunk a szemetünkért is, bárhová is szállítsák azt.

Az egyetlen felelős magatartás az, ha azonnal és drasztikusan csökkentjük a szemetünket, mert ezen a téren az igazán nagy változás nem a politikusok íróasztalain, hanem a szemeteseinkben kezdődik.