Gránáttal érte volna el egy francia férfi, hogy Macron fogadja a tüntetőket

külföld
2018 november 24., 06:25
comments 69

Letartóztatta a francia rendőrség azt a férfit, aki egy kézigránáttal akarta elérni, hogy Emnnauel Macron államfő fogadja hivatalában a több mint egy hete a benzináremelkedések miatt tüntetők egy csoportját. 

A láthatósági mellényt viselő tüntetők, akik országszerte útlezárásokkal tiltakoznak az áremelés ellen a hétvégén az előrejelzések szerint ismét nagyobb tüntetésekre készülnek. 

Angers városában péntek délután, öt előtt értesítették a rendőröket a kézigránátos férfi miatt, és végül hosszas tárgyalás után, 22.30-kor sikerült lefegyverezni. 

A 45 éves férfi a beszámolók szerint egy kézigránátot tartott a kezében, és azt követelte, hogy a láthatósági mellényes tüntetőket fogadják az Élysée Palotában. A férfi egy autóparkolóban volt ez idő alatt egy pláza mellett, tüntetők egy kisebb csoportja is vele volt.

A gránátot jelenleg is vizsgálják a rendőrök, de annyit már közöltek, hogy valódi, éles eszközről volt szó. A tüntetések szervezői már elhatárolódtak a férfitól. 

Franciaországban múlt hétvégén zajlottak komoly tüntetések, hétközben csak kisebb csoportok tiltakoztak útlezárásokkal, de szombatra ismét komoly tömeget várnak az utakra. Sokan Párizsba készülnek, a Reuters információi szerint akár 30 ezer tüntető is érkezhet vidékről szombaton a fővárosba. 

A BBC helyszíni elemzése szerint a tüntetés a közösségi oldalakon szerveződik, azaz nincs igazi vezetője és pontos követeléslistája sem a tüntetőknek, és éppen ezért azt sem lehet tudni, végül hányan fognak tényleg feltűnni Párizsban szombaton. 

A tüntetések mögött valódi felháborodás van e elemzés szerint: főleg a vidéki, periférián élő franciák háborodtak fel a benzináremelés ötletén, mivel ezekben a kisvárosokban az emberek mindent az autójukkal tudnak csak elintézni, és úgy érzik, az állam most cserbenhagyta őket. 

A dízel ára az elmúlt 12 hónapban 23 százalékkal emelkedett, most 1,51 euró egy liter ára, ami a kétezres évek eleje óta a legmagasabb érték. Egyrészt a nemzetközi olajárak emelkedése, másrészt viszont a Macron által bevezett szénhidrogén-adó áll az emelés mögött. A környezetvédelmi okokból bevezett adónak januártól ráadásul tovább emelkedne a mértéke, emiatt mentek most sokan utcákra. 

Macron szerint az áremelkedés több mint háromnegyedét az olajpiaci változások okozzák, az adóra pedig szükség volt, hogy abból finanszírozhassanak megújuló-energetikai befektetéseket. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.