Egy, a Nature folyóiratban szerdán publikált kutatás szerint drasztikusan csökken a trópusi esőerdők szén-dioxid-megkötő képessége. A kutatásban 300 ezer fa adatait figyelték 30 éven át, ebből becsülték több száz erdőtag adatait, és azt találták, hogy míg a 90-es években a trópusi esőerdők 46 milliárd tonna szén-dioxidot tudtak kivonni a légkörből, mi az emberi tevékenységekből eredő szén-dioxid-kibocsátás 17 százalékának felelt meg, ez a szám az előző évtizedben már csak 25 milliárd tonna volt, azaz az emberi kibocsátás 6 százaléka.

Ha a trend folytatódik, a trópusi erdők a 2030-as évek közepére szén-dioxid elnyelőkből szén-dioxid kibocsátókká válhatnak, ez pedig sokkal sürgetőbbé teszi az emberi kibocsátás drasztikus csökkentését, sőt lényegében minden kibocsátó ágazat mihamarabbi karbonsemlegessé tételét, és azt is bemutatja, miért nem jó megoldás az, amire a legtöbb fejlett ország alapozta a klímastratégiáját: hogy nem érik el ágazatonként a karbonsemlegességet, csak ültetnek egy csomó fát.

A trópusi erdők elsősorban az erdőirtások, a melegedés és a nagyobb szárazság miatt kötnek meg kevesebb szén-dioxidot. Az erdőirtások különösen erősen rontanak a helyzeten, hiszen nem elég, hogy az erdőirtók leggyakrabban elégetik a kitermelt fát, ezzel újra a légkörbe szabadítva az a fában tárolt szenet/szén-dioxidot, az erdőirtások körül megmaradó fák sokkal sebezhetőbbekké válnak a meleggel és a szárazsággal szemben, hiszen sérül az erdőtakaró egysége. Ráadásul azt is több tanulmányban levezették, hogy az Amazonas-medence, vagy Afrika esőerdeinek belsejébe csak akkor jut el az esőerdők fennmaradásához szükséges rengeteg csapadék, ha az erdőtakaró az óceánparti területektől egészen az erdő belsejéig egyenletes. Ha nem az, akkor drasztikusan csökken a kontinensek belsejéig eljutó csapadék mennyisége.

A fák azért kötnek meg kevesebb szén-dioxidot melegebb és szárazabb viszonyok között, mert lelassul a fotoszintézisük. A fotoszintézis a növények energiatermelésének alapja, nagyon leegyszerűsítve az a lényege, hogy a növény szén-dioxidból és vízből glükózt hoz létre, ennek a folyamatnak a mellékterméke az oxigén. Tehát szén-dioxidot von el, és oxigént ad. Közben a növény persze lélegzik is, ami ennek a fordítottja (ezért válhatnak szén-dioxid-megkötőkből kibocsátókká az esőerdők, ha a 2030-as évekre tényleg annyira lelassul a fotoszintézisük). Viszont ha nem áll rendelkezésre elegendő víz, akkor a fotoszintézis lelassul.

Ezzel együtt, ha melegszik a levegő, a növények több vizet párologtatnak el a saját hűtésük érdekében. Viszont ha nem tudnak elég vizet felvenni ahhoz, hogy ezt a mennyiséget pótolják, a párologtatás visszafogása érdekében bezárják azokat a gázcserenyílásaikat, amiken keresztül a fotoszintézishez szükséges szén-dioxidot felveszik, ezzel is lassítva a fotoszintézist és ezen keresztül a növekedést.

Az esőerdők a fotoszintézis nagyüzemei, hiszen rendes körülmények között szinte korlátlan mennyiségű víz áll az itteni növények rendelkezésére, ezért is hívjuk őket esőerdőknek. Viszont úgy tűnik, ezek az életközösségek is drasztikusan reagálnak a klímaváltozás hatásaira, amin tovább ront az emberi erdőirtás is.

A most megjelent, egyébként a Leedsi Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint a szén-dioxid-felvevőképesség először az Amazonas-medencében indult csökkentésnek, de nem sokkal később az afrikai esőerők is követték a trendet, és gyorsan fel is zárkóztak.

A probléma azért is különösen súlyos, mert az esőerdők szén-dioxid-megkötő képességének csökkenése olyan faktor, amivel a legtöbb ma használt klímamodell nem számolt, éppen ezért teszi sokkal sürgetőbbé az már egyébként is sürgető cselevést a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

Öröm az ürömben, hogy más tanulmányok szerint közben az északi tajgaerdők egyre több szén-dioxidot kötöttek meg az utóbbi évtizedekben, de szakértők szerint ez a folyamat valószínűleg rövidesen megáll, vagy akár meg is fordul. (Guardian)