Homolya: Havi 400-500 millióba kerül a koronavírus elleni védekezés a MÁV-nak

közlekedés
2020 június 18., 06:35

„A nemzetközi forgalom szinte teljesen megszűnt, 99 százalékkal csökkent Európa-szerte. A járvány csúcsidőszakában csak néhány bécsi járat maradt meg. Belföldön a távolsági közlekedés 90 százalékkal esett vissza. A budapesti elővárosi járatoknál, amelyek minden második utast adják a vasúttársaságnál, 80 százalékos volt az utasszám csökkenés” - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a növekedés.hu-nak adott interjújában.

Homolya arról is beszélt, hogy a járvány elleni védekezés nemcsak kevesebb bevételt, hanem több költséget is jelent a MÁV-nak, hiszen fertőtleníteni kell a vonatokat, fertőtlenítőt és maszkokat osztanak a dolgozóiknak, valamint a kevesebb utas ellenére több szerelvényt állítanak üzembe, ezzel is segítve a távolságtartást.

„A bérlet- és jegyárbevételek óriási léptékben, havi több milliárd forinttal estek vissza. Közben a védekezés költségei körülbelül havi 400-500 millió forintos plusz terhet jelentettek a vállalatnak” - állította Homolya, kiemelve, hogy az utóbbi időben azért enyhe javulásnak indult a helyzet.

A vezérigazgató szerint egyébként a járványidőszakban összesen négyen fertőződtek igazoltan koronavírussal a MÁV 38 ezer dolgozójából.