Kétszer elkapott koronavírus, ijesztő magyar adatok és súlyos világgazdasági kilátások

járvány
2020 október 13., 16:48
  • Minden fontos adatban negatív rekordot hozott a kedd Magyarországon, egyedül az az egy adat nem nő, aminek nőnie kéne: a tesztek terén még mindig rosszul állunk.
  • A kórházakban dolgozó orvosok is a kevés tesztre panaszkodnak.
  • Az IMF a nyári becsléséhez képest most kicsit kisebb globális visszaeséssel számol, de így is jelentős veszteségek érik a világgazdaságot.

Egy napra vagyunk attól, hogy a hivatalos statisztikák szerint több mint ezer áldozata legyen a járványnak Magyarországon, miután kedden újabb 28 halálesetet jelentettek be. A járvány kezdete óta még sosem volt egy nap alatt ennyi áldozata a vírusnak, és egy sor további fontos adat alapján is rosszul fest a magyar helyzet: rekordmagas a kórházban kezeltek és a lélegezgető gépen lévők száma, és rekord az elvégzett teszteken belül a pozitív esetek aránya is. Egyedül az az egy szám nem nő, aminek a szakértők szerint jelentősen nőnie kéne: hétfőről keddre rendkívül kevés tesztet végeztek el az országban.

Orvosok a járványról: túl sok múlik a véletlenen
A védekezésben részt vevő orvosok is arról beszéltek a 444-nek, hogy rengeteg dilemmát és szervezési problémát el lehetne kerülni, ha sokkal gyorsabban sokkal több tesztet lehetne elvégezni Magyarországon. A másik gyakran felmerülő probléma, hogy a hivatalos eljárásrend sokszor nem életszerű, és a különböző hatóságok utasításai is ellentmondásosak.

Korlátozni kellene a lakosság mozgását
„Ezt a csatát már elbuktuk a teszteléseknél, plusz rég elvesztettük a kontaktkutatással foglalkozó embereket is” – mondja Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, aki szerint rosszul állunk a járvánnyal szemben, és ezért gyorsan lépnie kéne a kormánynak: az elektív, tervezhető műtétek leállítását, a magánlaborok bevonását a tesztelésbe, illetve a lakosság mozgásának valamekkora korlátozását javasolta egy interjúban.

Az osztrákok háromszor annyi tesztből szűrtek ki ugyanannyi új fertőzöttet, mint mi
Hogy mennyire keveset tesztelünk, és hogy mennyire elszabadulhatott Magyarországon a járvány, azt elég jól mutatja, hogy az elmúlt 24 órában úgy lett szinte ugyanannyi új fertőzött Magyarországon, illetve Ausztriában, hogy a szomszéd országban háromszor annyit teszteltek.

A járvány elején tapsoltak, most már üvöltöznek a szülők a Bethesda Gyermekkórház orvosaival
A kórház kommunikációs vezetője egy interjúban mondta el, hogy a tavaszi első hullám időszakához képest érezhetően jóval feszültebb lett a hangulat, volt már, hogy rendőrt kellett hívni a türelmetlen szülők viselkedése miatt.

Karácsony: Lényegében nincs információáramlás a kormány és az önkormányzatok között
Budapest főpolgármestere a hvg-nek adott interjúban beszélt arról, hogy nagyon kevés információt kap a városvezetés a járványról, az operatív törzzsel és Müller Cecíliával „levelező tagozaton” vannak, leveleikre nem mindig kapnak választ, vagy nem a feltett kérdésre válaszolnak. Jelen pillanatban amúgy a koronavírus elsősorban vidéken szedi áldozatait, tegnap egyetlen budapesti halálos esetről sem számoltak be, a mai 28 áldozatból pedig hárman voltak fővárosiak.

Egyenlő esélyeket követelnek a digitális oktatásban a tanodák és a civilek
Oktatással foglalkozó szakértők és civil szervezetek konkrét javaslatokkal fordultak a kormányhoz, hogy milyen lépésekkel lehetne elérni, hogy a digitális oktatásban hátránnyal induló gyerekek is egyenlő esélyekkel tanulhassanak, ha a járvány miatt ismét bezárnák az iskolákat.

Kétszer kapta el a vírust, másodjára sokkal súlyosabb volt
Egy 25 éves amerikai férfi kétszer lett koronavírusos, vele együtt összesen öt ilyen emberről tudni a világon (még ha valójában jóval többen lehetnek). A Lancet járványügyi lapjában megjelent tanulmány alapján az ő esete azért különleges, mert másodjára sokkal keményebben támadta meg szervezetét a vírus, ekkor komoly légzési nehézségei is voltak, és kórházi ellátásra szorult.

Kisebb lehet az idei zsugorodás, mint amit az IMF korábban várt
A Nemzetközi Valutalap becslése szerint a koronavírus 28 ezermilliárd dolláros veszteséget okozhat a következő években a világgazdaságnak. Még úgy is, hogy a mostani előrejelzésük az idei évre kisebb visszaesést jósol, mint amivel a nyáron előálltak: az IMF közgazdászai szerint 4,4 százalékkal zsugorodik idén majd a világgazdaság, míg legutóbb 5,2 százalékos becslést közöltek. Ami jelentős problémát okozhat, hogy a járvány következtében tovább nőnek a gazdag és szegény országok közötti különbségek.

Otthon is maszkban
Olaszországban otthon is ajánlott lett maszkot viselni, ha látogató érkezik valakihez.

Felfüggesztették a Johnson and Johnson vakcinatesztjét
Az amerikai cég által fejlesztett oltóanyag tesztje a harmadik fázisban van, több ezer embernek adták már be, és egyikük most megbetegedett. Sok részletet egyelőre nem tudni, de a körülményeket a J&J szakértői mellett független kutatók is vizsgálják.

A koronavírusnak ellenálló, szintetikus minifehérjéket állítottak
Az amerikai kutatócsapat új fejlesztésétől olcsóbb és hatékonyabb terápiás lehetőségeket remélnek.

Az osztrák hatóságok és a síparadicsom vezetése is felelősek a tiroli járványrobbanásért
Márciusban Európa első jelentős járványgócpontja alakult ki Ischgl-ben, mostanra készült el a jelentés arról, hogy ki mindenki tehetett erről.

Újranyitott egy bevásárlóközpont a brazil Belém városában
Hiába szedett rengeteg áldozatot a vírus Belémben, elképesztő tömegnyomor alakult ki a bejárat előtt. A hatóságok végül órákon belül a hely ismételt bezárása mellett döntöttek.

Hét hónapot várt rá, most egyedül járhatta körbe a Machu Picchu romjait
A járvány nyertesei sorozat: egy eltökélt japán turista elérte, hogy egyedül járhassa be a világhírű inka romvárost.

Cristiano Ronaldo koronavírusos
Tünete nincs, de a svédek elleni válogatott meccsen így sem játszhat. Olaszországban eljárás is indulhat ellene, mivel karanténban kellett volna maradnia, ehelyett elutazott a válogatottal.