Aki ezt kormányzásnak nevezi, az vagy hülye, vagy hazudik

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Kedden a parlament - a fideszesek és a KDNP-sek mellett ellenzéki szavazatokkal -  megszavazta az újabb felhatalmazási törvényt annak érdekében, hogy a következő 90 napban a kormány minél hatékonyabban irányíthassa a koronavírus-járvány elleni védekezést. Orbán Viktor hétfőn azt mondta, ettől a törvénytől teszi függővé a további járványügyi szigorítások bevezetését, például az éjszakai kijárási tilalmat, a gimnáziumok, egyetemek, éttermek, konditermek és szabadidős létesítmények bezárását, bizonyos szolgáltatások korlátozását, valamint a szállodákra vonatkozó szabályok módosítását.

Kedden tehát átment a parlamenten a felhatalmazási törvény, utána pedig magyarok milliói várták, hogy megjelenjenek a kormányrendeletek, amik szerint szerdától majd szervezni kell az életüket. Hogy kiderüljön, pontosan milyen szabályok vonatkoznak majd az iskolákra, vagy hogy pontosan milyen vállalkozásoknak kell majd bezárniuk este 7-kor, lehet-e kocogni este 8 után, mi lesz azokkal, akik mondjuk az Airbnb-n foglaltak szállást.

De ezek a kormányrendeletek este 9-kor, három órával azelőtt, hogy hatályba kellene lépniük, még mindig nem jelentek meg.

Késő délután viszont megérkezett helyettük a 9. alkotmánymódosítás tervezete, amivel

  • drasztikusan szűkítenék a közpénz fogalmát, ezzel korlátozva a közpénzek elköltése körüli nyilvánosságot, sokkal könnyebbé téve a közpénzek ellopását,
  • kétharmados törvénybe betonoznák a közelmúltban létrehozott hatalmas, Fidesz-közeli emberekkel teletömött vagyonkezelő alapítványokat,
  • és részben átfedésben a Meseország mindenkié című mesekönyv körül kialakult botránnyal, biztosítanák „a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát” és „a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”, bármit is jelentsen ez.

A kormánynak tehát a koronavírus-járvány kellős közepén fontosabb volt, hogy alkotmányban szabályozza, milyen mesekönyvből nem lehet felolvasni az óvodában, mint hogy megalkossa és a Magyar Közlönyben megjelentesse azokat a szabályokat, amik szerint szerdától élni fogunk.

Szorít a járvány, kevés az idő, cselekedni kell, emberéletek múlhatnak a kormány döntésein. De Orbánékat ez nem érdekli, az Igazságügyi Minisztériumban épp azon ügyködnek, hogy alkotmányba foglalják, hogy az apa férfi, az anya pedig nő, mert ennek most van itt az ideje. Nem máskor, most.

Azt régóta tudjuk, hogy a magyar jogalkotás helyzete elképesztően siralmas, sorra születnek silányabbnál silányabb, átgondolatlan, kapkodó jogszabályok, semmilyen érintettel nem egyeztetve. November elején, a járványügyi intézkedések előző hullámában Orbánék már ott tartottak, hogy este bejelentették, éjfél előtt pár perccel megjelentették a Magyar Közlönyben, majd éjfélkor hatályba léptették, hogy éjféltől kijárási tilalom, 8 óra múlva már ingyenes a parkolás, és másnap járatsűrítési tervet kell kidolgozzanak a tömegközlekedési vállalatok, egy nappal későbbre. Az önkormányzatoknak tehát 8 órájuk volt felkészülni a bevételkiesésre és a kiadásnövekedésre, az embereknek Orbán bejelentésétől számítva összesen 5 órájuk arra, hogy éjféltől már kijárási tilalom van.

Aki ezt kormányzásnak nevezi, az vagy hülye, vagy hazudik.

Most ugyanezt játssza el a kormány, várhatóan valamikor kedden éjjel megjelennek a Közlönyben a rendeletek, amik elmondják, pontosan hogyan kell működtetni szerdától

  • az iskolákat,
  • a hoteleket,
  • a kórházakat,
  • a mozikat,
  • a konditermeket,
  • az éttermeket,
  • a temetőket,
  • a sportklubokat,
  • a kollégiumokat,
  • a fodrászatokat,
  • a kutyafuttatókat
  • és minden mást.

Ül a kisvállalkozó kedden este otthon, és nem tudja, másnap hogyan és meddig dolgozhat. Nézi kedd este a csütörtöktől érvényes Airbnb-foglalását a fiatal pár, és nem tudják, mehetnek-e, nem tudják, megtérítik-e a pénzüket, ha nem. A másik oldalról nézi a foglalást a szállásadó, és ő sem tud semmit. Zárásra készül a kávézótulajdonos, és nem tudja, másnap árusíthat-e ablakból menüt. Ül otthon az apuka, és nem tudja, az ő gyerekét vinni kell-e másnap iskolába, vagy nem. A teniszpálya-üzemeltető nem tudja, ő csapatsportnak számít-e az új szabályok szerint vagy nem.

Így állunk 2020-ban Magyarországon, és nem magunk miatt. Ez tisztán, 100 százalékban a kormány hibája, senki másé. Nem az ellenzék akadályozza meg, hogy a lehető leghamarabb kiadják azokat a kormányrendeleteket.

Az állampolgárok bizonytalanságban tartása akkor is idegesítő lenne, ha időközben nem nyújtották volna be az alkotmánymódosító indítványt, így viszont egyenesen vérlázító, ugyanis azt üzeni, hogy

a kormány nem azokkal a jogszabályokkal foglalkozik, amiken konkrétan az életünk múlik az elmúlt évtizedek legsúlyosabb járványhelyzetében, hanem azzal, hogy az általa kereszténynek tartott genderideológia mentén farigcsálja az alkotmányt.

Már csak azért is érthetetlen ez, mert még akik akár szimpatizálnak is a Fidesz mostani alkotmánymódosító javaslata mögött álló ideológiával, azok számára is sokkal fontosabb lenne, hogy végre a szerdán életbe lépő új szabályokról szóló rendeleteket láthassák, hogy ne Orbán Viktor elszórt Facebook-videói alapján kelljen találgatni, lehet-e majd például éjjel kutyát sétáltatni szerdától.

Az meg már csak hab a tortán, hogy Magyarország kormánya éppen úgy akarja módosítani a minden magyar ember életét alapvetően befolyásoló alkotmányt, hogy a koronavírus miatt épp minden gyülekezés betiltására is készül. Ez egyszerű gerinctelenség azokkal szemben, akik esetleg tiltakoznának, de végül is mi mást lehet várni egy olyan kormánytól, ami a felelős kormányzásra is képtelen.

Ráadásul épp azután, hogy a Fidesz végigugrálta az egész tavaszt, amiért az ellenzék nem szavazta meg az előző felhatalmazási törvényt, erre a mostanit megszavazzák az ellenzékiek, megmutatva, hogy vannak helyzetek, amikor tényleg össze lehet fogni, és nem kell a kicsinyeskedés, a kormány azonnal

a kicsinyesség Csomolungmájára teleportálva magát, alkotmányban legalizálná a közpénzek ellopását, és „a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogáról” kezd pampogni, nehogy neki nem tetsző mesekönyvből olvassanak fel valamit az óvodákban, amiknek még a nyitvatartásáról sem képes időben megalkotni egy nyomorult jogszabályt.

Mindenki tartsa észben: pont ennyire törődnek Orbánék a magyarok életével, és még csak most jönnek a koronavírus-járvány igazán kemény hetei.

--------------------------------------------------------

UPDATE 22:58

Kedden éjjel fél 11 táján, azaz a hatályba lépés előtt alig másfél órával, csak megjelent a várva várt rendelet.