A TikTok néhány évvel ezelőtti berobbanása óta nem volt akkora dobás a közösségimédia-piacon, mint a Clubhouse. Pedig a két app annyira különbözik egymástól, amennyire csak lehet. Míg a TikTok alapvetően a fiatalabb korosztály kedvence, akiket rövid és harsány videóival hódít meg, addig a Clubhouse egy jóval idősebb korosztálynak szól, de szó szerint szól:

itt minden a hosszú beszélgetések és ezek hallgatása körül forog.

A most még csak meghívásos alapon működő Clubhouse abban hasonlít minden eddig sikeres közösségi médiára a Facebooktól az Instagramig, hogy felhasználói közt kapcsolatot épít ki, lehet egymást követni, visszakövetni, majd fogyasztani azt a tartalmat, amit az ismerősök és ismeretlenek itt előállítanak. (Akinek nincs meghívója, letöltheti magát az appot, majd regisztráció után bízhat abban, hogy valamelyik már bejutott ismerőse neki is kinyitja a kaput.)

A Clubhouse-t azonban az teszi különlegessé, hogy ez a tartalom mindig hanganyag, ráadásul élő beszélgetések formájában. A Clubhouse-ban roomokban, azaz szobákban zajlanak azok a beszélgetések, amikbe bárki belehallgathat, és, ha a moderátor engedélyt ad, be is kapcsolódhat ezekbe. A roomok felett vannak az egyes érdeklődési köröket/témákat összefogó clubok, amikről az app a nevét kapta.

A Clubhouse így leginkább egy olyan rádiókészülékre hasonlít, amelynek végtelen csatornája (szobája) van, de ezeken szinte kizárólag beszélgetős-betelefonálós műsorokat lehet hallgatni. (Azért csak szinte, mert van néhány kakukktojás szoba, ahol zene, például esténként altatódalok szólnak.)

A Clubhouse így tulajdonképpen az utóbbi években nagyon felfutott beszélgetős műsorok, a podcastok közösségi médiásított verziója. Fontos különbség azonban, hogy míg a podcastok – elvben – az örökkévalóságnak készülnek, és bármikor meghallgatgathatók, addig a Clubhouse beszélgetéseit – elvben – csak az az hallja, aki élőben hallgatja ezeket az app szobáiban.

Ezt a tiltást persze olyan könnyű kijátszani, mint lementeni egy instastoryt. A Clubhouse sikerének megértéséhez azonban tényleg nagyban járul hozzá, hogy az itt fogyasztható, úgynevezett efemer tartalom azt sugallja, hogy aki nincs ott, amikor ott kell lenni, az lemarad valamiről.

Ilyen szempontból pedig az app nem a visszahallgatható podcastok, hanem inkább a tévében-rádióban élőben közvetített sport- vagy egyéb események rokona.

A most még csak iOS operációs rendszeren, tehát iPhone-on működő Clubhouse előnyei közt minden szakértő megemlíti, hogy szemben a Facebookkal vagy a Twitterrel, itt könnyű elhallgattatni a trollokat és egyéb idegesítő alakokat. Ha a moderátor nem adja meg a szobában a szót, akkor nem lehet ostobaságokkal zavarni a hallgatókat. Ez az internetes kommentkultúra ügyesebb megzabolázási gyakorlatai közé tartozik.

Cserébe viszont valamennyi ma sikeres közösségi média közül messze a Clubhouse kezeli a leglazábban a felhasználók adatait. Az első belépéshez a felhasználónak meg kell adnia a telefonszámát, és hozzáférést biztosítania a telefonkönyvéhez. Innentől a Clubhouse ismeri a felhasználói ismerőseit, azokat is, akik nem regisztráltak náluk. És ez ellen a felhasználó nem tehet semmit, a Clubhouse-ba belépés előfeltétele a privát telefonkönyv átengedése.

És nem ez az egyetlen gond.

• A Clubhouse minden beszélgetést felvesz, de azt állítják, erre csak azért van szükség, hogy amennyiben valamilyen büntetőjogi aggály merül fel ezekkel kapcsolatban, le lehessen ellenőrizni. Azt ígérik, minden beszélgetést törölnek egy idő után, így már csak az a kérdés, hogy ezt a felhasználóik mennyire hajlandóak elhinni.
• A Clubhouse egy olyan szoftverfejlesztő csomagot (SDK) használt, amit egy kínai cég készített, és ami egyesek szerint elvben akár arra is alkalmas lehet, hogy a pekingi kormány is belehallgathasson a beszélgetésekbe, vagy legalább azt megtudja, hogy ki kivel beszélget.
• Az amerikai fejlesztésű Clubhouse úgy tűnik, több ponton sem tartja be a rettegett európai általános adatvédelmi rendeletet (GDPR), és az ilyesmire kényes Németországban már több illetékes és jogvédő is jelezte, hogy az app sérti az ország törvényeit.

Ezek az aggályok egyelőre inkább csak segítenek a Clubhouse körüli hírverésben. Az app sikerét az is jelezte, hogy néhány napja már Kínában is betiltották, miután a világ leghatékonyabb internetes cenzúragépezetét működtető pekingi vezetés megelégelte, hogy a Clubhouse-on kínaiak tömegei beszélhetnek szabadon a legkényesebb témákról, az ujgur koncentrációs táboroktól Hongkong szabadságáig.

A Clubhouse eddigi sikere elsősorban azonban mégis azoknak az amerikai befektetőknek, techguruknak, milliárdosoknak köszönhető, akik erősen felülreprezentáltak az app néhány millió felhasználója közt. Szemben a TikTokkal, itt nem ügyesen táncoló vagy jó humorú tinédzserek büszkélkednek a legtöbb követővel, hanem nagyon gazdag üzletemberek.

Közülük is kiemelkedik Elon Musk, aki amellett, hogy a világ egyik leggazdagabb embere, valóságos szektát mozgat, akár befektetésről, akár egy új app letöltéséről van szó. A Clubhouse legnagyobbat szóló beszélgetései is az ő nevéhez fűződnek, például az, amelyet Vlad Tenevvel, a Gamestop-aranylázért felelős Robinhood vezetőjével folytatott. Musk meghívta Kanye Westet és Vlagyimir Putyint is egy-egy Clubhouse-szobába, ezek a beszélgetések azonban még nem jöttek össze.

2021 februárjában kaptam bebocsájtást a Clubhouse-ba, és az első gondolatom az volt, hogy kicsit sok az olyan szoba, ahol híres és nem olyan híres felhasználók arról beszélnek, hogy mi a leggyorsabb út iszonyatosan sok pénzhez. Ahogy valaki szellemesen megjegyezte, a Clubhouse olyan, mintha a Linkedin beszélni tudna.

A második pedig az, hogy nekem erre nincs elég időm.

Ezt leginkább annak a Marc Andreessennek a példáján tudom elmagyarázni., aki az Andreessen Horowitz kockázati tőkekezelő egyik alapítójaként maga is érdekelt a Clubhouse-ban. Andreessen nem csak a pénzzel bánik jól, hanem a szavakkal is, vannak érdekes gondolatai, amikkel ugyan nem mindig értek egyet, de mindig érdeklődve olvastam azokat a Twitteren vagy a blogján. Ezek vagy nagyon rövid, vagy alaposan végiggondolt és megszerkesztett írások. Végső esetben podcastok, befogadható terjedelemben. Annyira viszont nem érdekel sem ő, sem más, hogy órákon át hallgassak széttartó gondolatfolyamokat a Clubhouse-on.

A Clubhouse-on magyar nyelvű beszélgetések még gyakorlatilag nincsenek, de a belarusz ellenzéktől a maguk dolgait kitárgyaló brazil fekete nők szobájáig végtelen a választék. A Clubhouse-on bármennyi időt el lehet tölteni, de az élmény olyan, mint hajnali kettőkor ész nélkül kattintgatni a portugál bajnokság meccseit ismétlő sportcsatornák és a kínai nyelvű híradót sugárzó magyar közmédia közt. Vagy egy hosszú autóúton vezetés közben a kormány gombjait pöcögtetve keresni valami hallgathatót, de mivel a Karc FM őrült fideszes betelefonálói és a Klubrádió hasonlóan mániákus ellenzéki hozzászólói egyformán fárasztóak, egy idő után jobb a csend.

A Clubhouse még egy éves sincs, az idő múlásával nyilván finomodni fog a formátum, és nyílnak nagyon érdekes szobák nagyon jól beszélő felhasználókkal. De itt még nem tartunk.

Biztosan nem véletlen, hogy a Clubhouse éppen akkor lett nagyon sikeres, amikor sok embernek van nagyon sok ideje. A világjárvány ideális környezetet biztosít egy olyan appnak, ami a végtelen scrollozás élményét hallgathatóvá teszi. Az már most látszik, hogy ennek a műfajnak megvan a közönsége, de ez a rétegsiker valószínűbbnek látszik, mint hogy a Clubhouse valaha is olyan mindent letaroló és mindenkit összefogó közösségi média legyen, mint a Facebook. Az a Facebook, ami egyébként sok céghez hasonlóan már dolgozik a maga Clubhouse-klónján. Ha nem jön össze, még mindig megvehetik az eredetit, ahogy az Instagrammal tették.

Jó kérdés, hogy milyen jövője lehet a Clubhouse-nak Magyarországon és magyar nyelven, ha egyszer lesz rajta ehhez elég felhasználó. Ellene szól, hogy a Twitterhez hasonlóan kicsit elitista, és az sem robbant be itthon. Ugyanakkor nincs az a fórum vagy közösségi média, amit a magyar felhasználók ne tudnának véget nem érő, jellemzően politikai vita terepévé tenni, és ehhez a Clubhouse ideális lehet.