A címbeli kérdés azért merül fel egyre több fejlett országban, mert ahogy haladnak előre az oltási kampányok, hamarosan sok helyen eljöhet az a pont, amikor több lesz a vakcina, mint ahányan még szeretnének oltást kapni. A lehető legtöbb beoltott pedig alapvető érdeke minden országnak, hiszen a nyájimmunitás elérése nélkül nem lehet érdemben védekezni a vírus ellen.

Magyarországon a KSH mérései szerint szerencsére folyamatosan nő az oltási kedv, és friss számítások szerint közel hatmillió körül lehet azok száma, akik biztosan vagy talán beoltatnák magukat. Ez ígéretes szám, de a nyájimmunitás eléréséhez nem feltétlenül elég, így a következő hónapok egyik nagy kihívása az lehet itthon, hogy a még bizonytalankodók táborából is minél több mindenkit meggyőzzön az állam az oltás előnyéről. (Az oltással szembeni hazai bizalmatlanságról a G7 közölt pár napja egy jó cikket.)

Az állam vagy a munkaadó írná elő?

A kötelező oltással kapcsolatos vitákban az egyik legfontosabb kérdés, hogy azt ki rendeli el: az állam minden oltásra jogosult állampolgára számára (kizárva persze azokat, akiknek egészségi állapotuk miatt nem javasolt az oltás), vagy például csak egyes vállalatok a munkavállalóik számára. E utóbbi kérdéssel kapcsolatban az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában már komoly viták zajlanak, miután már több cég is jelezte, hogy amint lesz elegendő vakcina, tervezik, hogy kötelezővé teszik az oltást a dolgozók számára.

Hogy ezt hol teheti meg egy munkaadó, az nagyban múlhat az adott ország munkajogi környezetén. Az Egyesült Államokban például a jelek szerint simán kötelezővé tehetik a cégek az oltást, a New York Times idéz is precedenst ezzel kapcsolatban.

Nálunk Gulyás Gergely miniszter még tavaly decemberben beszélt arról egy interjúban, hogy a cégek nem kötelezhetnek senkit koronavírus-oltásra, és a jogszabályok alapján is úgy fest, hogy amíg a védőoltás nem kötelező, addig a munkáltató sem teheti azzá a munkavállalói számára. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői március elején írtak arról, hogy változást majd az hozhat, „ha a későbbiekben bármilyen hazai jogszabály egyes munkafeladatok ellátását vagy külföldi jogszabály magyar munkavállalók külföldön történő munkavégzését a védettségi igazolvány meglétéhez köti, akkor az igazolvány meglétének hiánya okszerűen vezethet a munkavállaló pályázatának elutasításához vagy meglévő munkavállalók esetében a munkakör módosításához, illetve akár a munkaviszony megszüntetéséhez is.” A védettségi igazolvány funkciója egyelőre minimum kérdéses, de persze idővel ez változhat.

Ami az állami szintű kötelező oltás lehetőségét jelenti, bár jogi akadálya egyáltalán nem lenne, Magyarországon nem érdemes erre számítani: Orbán Viktor nagyon egyértelműen jelentette ki, hogy nem tervez a kormányt ilyesmit, mert „nem diktatúrában élünk, hanem szabad országban”, és a magyarok eleve nagyon kényesek az ilyesmire, ezért a kötelező oltás a felnőttek esetében nem járható út.

Az oltással kapcsolatos tudnivalókról írt állásfoglalásában a TASZ is egyetértett azzal, hogy a kötelezővé tétel helyett a tájékoztatással, illetve az oltást övező bizalom növelésével kell növelni az oltási hajlandóságot. A jogvédő szervezet szerint nagyon fontos, hogy az oltottak számának növekedésével párhuzamosan ne jöjjön létre egy olyan helyzet, amikor az alapvető szolgáltatásokhoz (pl. tömegközlekedés, egészségügy, oktatás, hivatali ügyintézés, élelmiszerüzletek stb.) már csak a védettségi igazolvány birtokában lehet hozzáférni.

Arra ugyanis lehet számítani, hogy ugyan kötelező nem lesz az oltás Magyarországon, de a fokozatos nyitások során egyes szolgáltatásokat már csak védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni. Korábban Orbán Viktor is utalt arra, hogy a nyitás egy későbbi fázisában a vendéglátóhelyeket vagy a kulturális intézményeket csak a beoltottak, illetve a betegségen igazoltan átesettek látogathatják majd, és a kormány ettől is reméli majd az oltási kedv növekedését. Ehhez képest a legutóbb bejelentett lazításkor, a teraszok megnyitásánál a védettségi igazolvány szükségessége végül nem került szóba.

A külföldi példákból is azt látni, hogy az országos kötelező oltás bevezetése sok helyen ingoványos talajnak számít: miközben az Egyesült Államokban jogászok szerint a cégeknek semmiféle nehézséget nem jelent az oltás kötelezővé tétele, a szövetségi kormány már jóval nehezebb helyzetben lenne, ha ilyesmire készülne, és nem világos, hogy átmenne-e egy ilyen tervezet a bíróságokon.

Messzire vezető vita

A kötelező oltásokkal kapcsolatban régóta zajlik komoly bioetikai vita a világban. Azzal kapcsolatban, hogy a gyerekeket be kell oltani egyes betegségekkel szemben, nem nagyon szokás már vitázni, de a felnőttek kötelező oltásával kapcsolatban más a helyzet. A Conversation című tudományos lap tavaly novemberben közölt egy cikket, melyben a két álláspontot képviselte egy-egy megszólaló.

A cikkben Alberto Giubilini, az Oxfordi Egyetem gyakorlati etikával foglalkozó kutatója amellett érvel, hogy legalább bizonyos csoportok számára kötelezővé kéne tenni az oltást, és aki e csoport tagjaként nem oltatja be magát, azt büntetéssel kéne sújtani. Vagy pénzbírsággal, vagy azzal, hogy bizonyos lehetőségekből kimarad.

Giubilini szerint annál erősebb etikai érvek szólnak egy cselekedet kötelezővé tétele mellett, minél kevésbé megterhelő az az egyén számára, miközben általa mások nagyobb szenvedését lehet megakadályozni. Az oltás pedig pont ilyen: elég sok tudományos bizonyítékunk van már arra, hogy a forgalomba hozott oltások hatékonyak a vírussal szemben, míg a mellékhatások és kockázatok aránya ezen előnyhöz képest elenyésző (hogy nem nulla, azt látni az AstraZeneca vagy a J&J vakcinája körüli történésekben.)

Az Oxfordi Egyetem kutatója azzal is érvel, hogy a járvány idején a kijárási korlátozásokat is kötelező érvénnyel vezették be a világ számos országában, és e korlátozásoknak épp ugyanaz a funkciója, mint az oltásoknak: hogy megóvják a társadalom legsérülékenyebb tagjait. Csakhogy amíg a lezárásoknak nagyon komoly egyéni és társadalmi költsége van (mindannyian rosszul viseljük a bezártságot, sokan elvesztették a munkájukat, vagy kevesebbet keresnek most), addig ehhez képest a vakcinák egyéni és társadalmi költségei minimálisak. Ezért szerinte etikailag sem stimmel az, hogy amíg a lezárás lehet kötelező, addig a kisebb költséggel járó, de nagyobb haszonnal kecsegtető oltás nem.

A kötelező oltás emellett azt is biztosítaná, hogy a nyájimmunitás eléréséhez szükséges kockázatok és terhek egyenlően oszoljanak el a társadalom tagjai között. És mivel a nyájimmunitás az egész társadalom előnyére válna, úgy igazságos, ha ennek eléréséből mindenki kiveszi a részét.

Giubilini is elismeri, hogy léteznek más stratégiák is: tájékoztató kampányokkal lehet például növelni az oltási kedvet. Ugyanakkor ő szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire hatásos stratégia: idéz egy kutatást, mely szerint pusztán azzal, hogy több információt közölnek az oltásokkal kapcsolatban az emberekkel, még nem nő az oltási kedv, sőt, ez akár még az oltásokban való bizalom csökkenéshez is vezethet.

A biztonsági öv kötelező használatáról szóló szabályok nagyon sikeresnek bizonyultak a halálos közúti balesetek számának csökkentésében, pedig a biztonsági övek használatával kapcsolatban is fel lehet hozni minimális kockázatokat, érvel Giubilini, aki szerint tekinthetnénk úgy a vakcinákra, mint a koronavírus elleni biztonsági övre. Amivel nemcsak magunkat, de másokat is megvédhetünk.

Ugyanebben a cikkben az ellenoldalt Vageesh Jain, az University College London kutatója képviselte. Fő érve az volt, a kötelező oltás bevezetése nem vezet automatikusan magasabb oltási arányokhoz. Még a koronavírus-járvány előtt készült egy uniós kutatás arról, hogy hogyan alakul a beoltottak aránya egyes betegségek elleni védőoltások esetében ott, ahol kötelező, illetve ott, ahol csak ajánlott az oltás. És az derült ki, hogy a kötelezővé tétel nem feltétlen jelent magasabb arányt.

Jain írása tavaly novemberben jelent meg, amikor még nem terjedtek a fiatalabb generációkra is jóval veszélyesebb mutánsok, így az érvelésében hangsúlyos elem, hogy nem várhatjuk el a lakosság egészétől a tömeges kötelező oltást egy olyan betegséggel szemben, ami csak a lakosság egy kisebb részére jelent komoly veszélyt.

Ennél relevánsabb maradt az az érve, hogy az oltások kötelezővé tétele nem segít az oltásellenes hangok elleni küzdelemben sem, mivel a kormánnyal és az egészségügyi intézményekkel szemben jellemzően bizalmatlan oltásellenesek ettől nem fogják elfogadni a vakcinát, ugyanakkor egy hatékony eszközt kaphatnak a kezükbe, hogy másokat is saját igazukról győzködjenek. Erre figyelmeztettek nemrég egy amerikai kutatás szerzői is, akik szerint a kötelezővé tett oltás akár visszafelé is elsülhet, és csökkentheti a társadalmi bizalmat az oltással kapcsolatban.

Jain kitér arra is, hogy az igazán hatékony oltási kampányok, például a járványos gyermekbénulás elleni sikeres fellépés Indiában nem jogszabályi előírások miatt működött, hanem a helyi közösségek bevonásával, a leginkább sérülékeny csoportok célzott megkeresésével, oktatással és tájékoztatással, a helyi vezetőkkel való együttműködéssel. Írását azzal zárja, hogy a kötelező oltás ritkán indokolt, és a koronavírus-vakcinák terjesztéséhez időre, kommunikációra és bizalomra van szükség.

Kisebb beavatkozások sokat érhetnek

Miután a kötelező oltás bevezetése a legtöbb fejlett országban nem tűnik életszerű lehetőségnek, a New York Times szerzője nemrég összeszedte, hogy milyen kisebb léptékű eszközök vannak, melyek növelhetik az oltási hajlandóságot:

• az egészségügyi intézményekben dolgozó asszisztensek például rákérdezhetnek az oltásra a hozzájuk tartozó pácienseknél, korábbi kutatásokból ugyanis azt látni, hogy ez a fajta megkeresés 10 százalékkal növelheti az oltási hajlandóságot
• az egyetemek és főiskolák ha az oltást nem is tehetik kötelezővé, de a nem oltó diákoktól és oktatótól elvárhatják a rendszeres tesztelést, ezzel is az oltás felé terelve őket
• a munkaadók is élhetnek pozitív ösztönzőkkel, például az oltás idejére adhatnak ki fizetett szabadságot.

A cikkben idézett szakértők szerint ösztönzőkkel jó eséllyel sokkal hatékonyabban lehet rávenni az embereket az oltásra, mint a kötelezővé tétellel