Galla Miklós megkapta a Karinthy-gyűrűt Laár Andrástól

humor
2021 december 29., 16:30
comments 23

Nem gyűrűzik tovább a vita Galla Miklós és Laár Andárás között. Galla az oldalán jelentette be, hogy „végre vége a cirkusznak, vége a szappanoperának, vége a cicaharcnak”, megkapta Laártól a Karinthy-gyűrűt.

photo_camera Fotó: Galla Miklós/Facebook

A konfliktus valahol onnan indult, hogy az MTVA kuratóriuma először Galla Miklóst jelölte a díjra, de ezt júniusban visszavonták, miután kiderült, hogy a humorista meztelenkedett a színpadon. Galla ezután kampányba kezdett, amire Orbán Viktor is lement kommentelőbe, de hiába, végül december elején Laár András ujjára húzták fel a gyűrűt, akivel Galla 19 évig szóba sem állt. A két humorista nyilvános üzengetésbe kezdett, Laár valami vándordíjként cserélgette volna a Karinthy-gyűrűt a L'art pour l'art Társulat tagjai között, de hamar elege lett a bohózatból, és inkább úgy döntött, kölcsönadja Gallának.

Ez hétfőn meg is történt a New York Kávéházban. A 24.hu fel is vette, ahogy aláírnak egy haszonkölcsön-szerződést, amivel Galla határozatlan időre megkapta a gyűrűt. „Úgy fogom őrizni, mint ahogy a Louvre őrzi a Mona Lisát. És olyan alkalmakkor fogom felvenni, ahol mint humorista jelenek meg” - mondta a megilletődött Galla. „Az nekem nem fért volna bele, hogy nálam van a gyűrű, de oldalról a Miki állandóan irigykedik rá”- mondta Laár, aki szerint az is Gallának köszönhető, hogy egyáltalán humorista lett, hiszen együtt kezdték a pályát. Saját elmondása szerint egyébként a gyűrű felajánlásánál még nem tudta, hogy azt korábban Gallától elvették. Erről csak napokkal később értesült, majd még oda is telefonált a kuratóriumnak, hogy nem akarja a Gallától elvett gyűrűt megkapni, de azt mondták, csak 2022-ről csúszott előre. Ráadásul titoktartási kötelezettsége is volt. „Hónapokon keresztül olvastam azt, hogy a Miki küzd a gyűrűjéért, és közben bennem fejlődött egy érzés, hogy már biztos nem lesz olyan, hogy én ezt a gyűrűt nyugton fogom tudni hordani. Ez inkább gond már, mint öröm.

És akkor rájöttem, hogy nem is kell nekem.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.