Orbán: A háborús zóna gyorsan közeledni fog Magyarország felé

POLITIKA
2022 július 01., 08:19

„Be kell rúgni a motorokat, a kurblikat meg kell tekerni, és a haderőfejlesztési program sebességét két-háromszorosra kell növelni. A védelmi képességeinket meg kell erősíteni, ebből a félbékés, fél-veszélyhelyzeti állapotból ki kell rántanunk a hadseregünket, és nagyon gyors képességfejlesztési munkát kell elvégeznünk. Tehát a békeidőre jellemző nyolcórás munkaidőnek meg ezeknek most vége van” - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.

A miniszterelnök arra számít, hogy „a háborús zóna sokkal gyorsabban közeledik majd Magyarországhoz”, mint az emberek nagy része gondolja.Orbán szerint ennek az az oka, hogy „lassan a katonai realitások érvényre jutnak” Ukrajnában, még akkor is, ha az ukrán hadsereget „az amerikaiak meg az angolok elég jól felszereltek”, és az ukránok „hősiesen is harcolnak”

„Ha békét akarunk, akkor most kell jelentősen megnövelni a katonai képességeinket.”

Orbán Viktor (középen) Szijjártó Péter (balra) külügyminiszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf (jobbra) honvédelmi miniszter társaságában a NATO 2022 júniusi madridi csúcstalálkozóján.
photo_camera Orbán Viktor a NATO-csúcson Szijjártó Péter külügyminiszterrel és Szalay-Bobrovnicszky Kristóf honvédelmi miniszterrel Fotó: JONATHAN ERNST/AFP

A kormányzati kommunikációnak megfelelően többször elhangzott a háborús infláció kifejezés is, ami az áremelkedést kizárólag a háborúhoz köti. „A háborús inflációt nem lehet másképp megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget.”

Az inflációs mutató valójában már hónapokkal a háború kezdete előtt felfutott Magyarországon, elemzők szerint többek közt a kampányban folytatott, nagy mértékű osztogatás és a forint árfolyamának alakulása miatt is.

link Forrás
link Forrás

Mint a hvg.hu cikkében is szerepelt, 2021. augusztusa és novembere között a magyar infláció volt a legmagasabb az Európai Unióban, amit aztán valóban fokozott a februárban kezdődött háború.

Ez egyáltalán nem derült ki Orbán nyilatkozatából, viszont arról beszélt, hogy az ársapkáknak köszönhetően kedvezőbben alakul az infláció, mint a régió országaiban.

A hvg.hu elemzése alapján a magyar infláció leginkább a fix áras lakossági energia miatt alacsonyabb valamivel, de ez csak kis része a teljes inflációnak.

Ha az energiát kivesszük a csomagból, és az élelmiszer, a szolgáltatások vagy az ipari termékek inflációját nézzük, a magyar adat a legrosszabbak közt van uniós szinten.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.