Vitézy Dávid szerint 0-24-es sebességmérővel lehetne megakadályozni az olyan baleseteket, mint a körúti

közlekedés
2023 február 20., 13:48

Vasárnap hajnalban a VIII. kerületi Harminckettesek tere előtt egy autó a villamosmegállóba sodródott, és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen meghalt. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a baleset kapcsán a Facebookon értekezett arról, hogyan lennének elkerülhetőek ezek a balesetek.

„Tavaly nyárig a New Yorkban kihelyezett sebességmérő kamerák egy korábbi politikai alku nyomán csak munkanap reggel 6 és este 22 óra között mérhettek sebességet – jól látszik az ábrán, hogy az autósok ezt tudták, és sokkal jobban betartották a sebességhatárokat, amikor mértek a kamerák. Eközben a gyorshajtásból eredő halálos balesetek közel 60 százaléka éjjel és hétvégén történt ekkor New Yorkban” – írja.

link Forrás


Mint írja, egy ekkoriban készült jelentés kimutatta, hogy a városi sebességtúllépés a halálos balesetek 80 százalékáért felelt New Yorkban, de ahol volt kamerás mérés, ott 72 százalékkal kevesebb alkalommal történt sebességtúllépés. A kamerák által elkapott gyorshajtóknak pedig több mint a fele egy alkalom után többször nem kap bírságot - tehát a kamerák visszatartó ereje igazolt.

Az adatok nyomán végül módosultak a szabályok: tavaly nyár óta 24 órában és mindennap működik mind a 2000 db sebességmérő kamera New York városában.Vitézy szerint Magyarországon is ezt kellene bevezetni.