Dicsértessék!
4 fontos cikk:
Ezekben a percekben, a hivatalos program szerint 8 óra 10 perckor felszáll a pápa gépe a Fiumicino reptérről, és 10-kor landol Ferihegyen. Vasárnap este hatkor indul haza, addig pokoli lesz a budapesti belvárosban közlekedni.
Megpróbáltuk összeszedni, hogy miért jön ide jó Ferencünk, mi lehet a látogatás tétje, és hogyan várja valójában a magyar egyház. Most derült ki, hogy nem szimplán „szegényekkel és menekültekkel” találkozik, de afganisztáni, szudáni, iráni, iraki és pakisztáni menekültekkel is. Ami minket, 444-et illet, a közelébe nem nagyon mehetünk, mert Rogán Antal emberei nemzetbiztonsági kockázatnak nevezték ki Németh Dániel kollégánkat.
Amúgy komoly tempót diktál a 86 éves egyházfő, tegnap például volt egy elég fontos találkozója az ukrán miniszterelnökkel, és tett egy öles lépést a nők egyházon belüli szerepének javítása irányába.
Mindjárt fogadja a Sándor-palotában a pápát, de tegnap ment igazán nagyot. A hadsereg főparancsnokaként felmentette Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát. Azt nem mondta meg, miért, de pont tegnap derült ki, hogy a győri reptéren lefotóztak Ukrajnába tartó francia katonai helikoptereket. Amiket mi elvileg nem engedünk át, mert az oroszoknak segítünk a béke pártján állunk. A honvédség azt írta kérdésünkre, hogy „hazánk nem engedett át Ukrajna felé helikoptereket”, tehát valószínűleg a gépek kis kerülővel, Lengyelországon keresztül értek célba.
A pápalátogatás alkalmából (nem vicc) a köztársasági elnök kegyelmet adott többek között Budaházy Györgynek is, akit idén márciusban hat év fegyházra ítélt a bíróság terrorcselekmény miatt. Társaival ugyanis Molotov-koktélokat dobtak a 2010 előtti kormánypártok politikusai házaira. De ez ma már, úgy tűnik, belefér, úgyhogy este Budaházy kilovagolt a börtönből. Ez sem vicc. Aztán kijelentette, hogy a pápa miséjén mond köszönőimát a szabadulásáért.
Putyin új rendelete, hogy mindenkinek kötelező felvenni az orosz állampolgárságot az annektált területeken, különben deportálás. A Pentagon-iratok iratok szerint fű alatt sorozna be százezreket.
Kijevet is rakétázták az éjjel, Mariupol romváros lett a Google Earth-ön is, és felrobbantottak egy ukrán rendőrfőnököt, aki átállt az oroszokhoz.
Gurbanguli Berdimuhamedov lepasszolta az államfői pozíciót Szerdar fiának, de rájött, hogy nem úgy alakulnak a dolgok. Közép-Ázsia legparodisztikusabb államában sem gyerekjáték dinasztikus diktatúrát építeni.
Twitteren, a nyilvánosság előtt hálóztak be egy 13 éves amerikai fiút, akit aztán elraboltak és szexuálisan zaklattak. A szülők szerint a Twitternek és a rendőrségnek is lett volna lehetősége, hogy megakadályozzák a zaklatást és az emberrablást.
Kedvenc mondatom tegnapról: „Az ünnepli tabló és a külön aloldal is sejteti, hogy az állatkert munkatársai nagyon készültek legidősebb emlősük kerek születésnapjának megünneplésére, de csütörtök délelőtt hamar kiderült, hogy ember tervez, víziló végez: a vízilovak számára kitalált meglepetésbulik szervezése az egyik legkevesebb közvetlen sikerélményt hozó szakma lehet a világon.” Bankó Gábor ilyen képeket lőtt közben:
Így Abouzar Soltanival is, azzal az iráni férfival, aki 18 hónapot volt a röszkei tranzitzónában fogva tartva.
Azt mondják, az Ukrajnának szánt nyugati katonai helikopterek legfeljebb reptéri szolgáltatást vesznek igénybe nálunk, és nem közvetlenül Ukrajnába mennek.
Gurbanguli Berdimuhamedov tavaly lepasszolta az államfői pozíciót Szerdar fiának, de azóta rájött, hogy nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok. Közép-Ázsia legparodisztikusabb államában sem gyerekjáték dinasztikus diktatúrát építeni.
50 éves lett Tücsök, a budapesti állatkert vízilova. A szép kort megélt állat születésnapi bulija tökéletes antiesemény lett, de ez senkit sem zavart.
Aki jót akar magának, péntektől vasárnapig nem próbál meg autóval közlekedni a belvárosi kerületekben.
Nem igaz, hogy csak hozzánk jön kétszer a pápa. Az sem igaz, hogy a látogatásai a keresztény kormányzás elismerései. Érkezésének személyes és földrajzi okai lehetnek inkább. És politikai tétje.
Munkatársunkat, Németh Dánielt korábban katonai kiberfegyverrel figyelték meg, amikor a NER elitjét fotózta. Most már ott tart a Nemzeti Információs Központ, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a munkáját végzi.
Denisz Smihal egyúttal meghívta a pápát Ukrajnába.
A nők mellett szavazati jogot kap a vallási közösség hetven, nem egyházi tagja is, így a zsinat már nem kizárólag az egyházi vezetők találkozója lesz.
Azonnali hatállyal.
Február 13-án és 14-én a győri reptéren láttak az Ukrán Állami Határőrszolgálat felségjelzéseit viselő helikoptereket.
Márciusban hat év fegyházra ítélték terrorizmus miatt.
Szabad.
Kisemberként lesz jelen.
Aki nem orosz, az idegennek minősül, és jövő nyártól azonnal kiutasítható.
Ha látványosan csinálnák, az túl kockázatos lenne.
Köztük Kijevet is. Dnyipro városában a polgármester szerint egy nő és egy hároméves gyerek meghalt.
A Google frissítette a műholdképeket, a Meduza látványos előtte/utána összehasonlítást készített a városról.
Melitopol ukrán polgármestere szerint így járnak a kollaboránsok.
A szülők szerint a Twitternek és a rendőrségnek is lett volna lehetősége, hogy megakadályozzák a zaklatást és az emberrablást.