Vitézy Dávid szerint Lázár János újabb vonalbezárásokat készít elő, és folytatja a magyar vasút visszafejlesztését

gazdaság
december 02., 11:39

„Lázár János vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő törvénymódosítást nyújtott be a Parlamentnek” – írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid, korábbi fideszes közlekedési államtitkár. Vitézy a pdf-ben itt elérhető 9 oldalas törvényjavaslat két részét emeli ki.

A jelentős járatritkításra Vitézy szerint a törvényjavaslat 4. oldalán található, a meglévő törvény 27. paragrafusát átíró szabály utal. Az ugyanis csökkentené az úgynevezett minimális szolgáltatási szintet, amit azt jelenti, hogy „ezen túl már csak napi 2 (azaz kettő!) járatnak kell majd közlekednie” az alábbi viszonylatokon:

  • járásközpont és a megyeszékhely között,
  • szomszédos megyeszékhelyek között,
  • Budapest és a megyeszékhelyek között.

Vitézy szerint ezzel a változtatással visszafelé haladunk az időben, máshol ugyanis abba az irányba halad a vasút fejlesztése, hogy „óránkénti ütemes menetrend legyen minden főbb relációban”. Megjegyzi, hogy Budapest és a nagyvárosok jelentős része között ma megvan az óránkénti ütemes menetrend, vagyis már abból is vissza akar lépni a közlekedési kormányzat, ami megvan.

A vonalbezárások előkészítésére a törvény két pontja is utal szerinte. „Egyrészt a törvénybe bekerülne, hogy »ha a vasúti személyszállítási közszolgáltatást végző közlekedési szolgáltató által végzett személyszállítási közszolgáltatás műszaki okból vasúti járművel nem látható el«, akkor egyes vasúti szabályokat már nem kell alkalmazni”, írja, ami „nyilván a már bezárt vonalak esetében már mindegy, tehát a törvénymódosítás további vonalbezárásokat vetít előre”.

De szerinte ennél közvetlenebb jele is van a vasútleépítés szándékának. Kimondaná ugyanis a törvényjavaslat, hogy minden útvonalon csak egyféle, „a leghatékonyabb közlekedési móddal” látná el a közszolgáltatást az állam. „Nem is tagadja a törvényjavaslat, hogy ezzel jelentős szolgáltatáscsökkentést készít elő”, amit abból is lát, hogy a dokumentum szerint csak ott nem szűnhet meg a vonat és a busz közötti párhuzamosság, „ahol a párhuzamosság megszüntetése 50%-nál nagyobb mértékű eljutási idő növekedést jelentene”. Magyarán „ha a vasútvonal bezárása miatt »csak« másfélszeresére nő majd az eljutási idő, az még Lázár Jánosnak rendben van”, írja a közlekedéspolitikus.