Szerda van, esik az eső, az előző kormány eddig fellépő minisztereinek java, a megszokott tusványozó fideszesek egy része sehol – Gulyás Gergely is lemondta a beszélgetését. Eltűntek az MCC, a Mandiner, az Alapjogokért Központ, az MVM és ki tudja még melyik, előző kormányokhoz közeli intézet, think tank, gazdasági és állami szervezet sátrai.
Deák Dániel szerint természetes, hogy vereség után kevesebben jöttek, egyébként is, ha eláll az eső, jönnek majd többen. Bayer Zsolték viszont örülnek, hogy megtisztult a levegő, és nincsenek itt a slimfitesek Tusványoson, a Fidesz évente megrendezett erdélyi fesztiválján, ahol Orbán Viktor a választási vereség óta először adott hosszabb diagnózist a Jelenlegi Helyzetről.
A Jelenlegi Helyzet nem a legjobb, ha fideszes szemmel nézzük. A Tisza-kormány a választás óta nyolc évben korlátozta a miniszterelnöki mandátumot, a képviselőit tizenkettőben, Sulyok Tamás köztársasági elnököt egy egyszerű alaptörvény-módosítással váltották le, ami ellen még csak védekezni se tud, mert épp a Fidesz miatt nincsenek meg se neki, se az Alkotmánybíróságnak azok a jogkörei, amivel ezt megtehetné. Így hát maradt tiltakozásnak Gulyás Gergely lemondása, amit még Havasi Bertalan szerint is könnyű gyengeségként értelmezni.
Orbán Viktor eközben úgy jelentette be a magyar demokrácia végét, hogy épp az Egyesült Államokban nézte a foci-vb elődöntőjét. Közben felmerült, hogy neki is felelőssége lehet az aranykonvoj-ügyben, az NKA-botrányban már hét gyanúsított van, a Fidesz szervereit pedig lefoglalták az ugyanezen botránnyal kapcsolatos nyomozásban.
A „Tisza-önkény áldozatainak” védelmére létrehozott Védvonal vezetője, Czunyiné Bertalan Judit arról beszél a második napon, hogy a támogatóik számára is „úgy tűnik néhány hónapja, mintha lefagyott volna a rendszer”, és szükségük van Orbán iránymutatására.
A volt miniszterelnök érkezését megelőző három nap remek lehetőséget ad arra, hogy képet kaphassunk arról, milyen állapotban van a Fidesz-tábor.
Túlzás volna azt állítani, hogy két részre szakadt volna, de a sátrakat járva két, egymástól lényegesen különböző álláspont bontakozik ki. Az önkritikus fideszesek és az önkritikát megelégelő, a nemzetközi hálózatokat és a nettől megbutult fiatalokat ekéző fideszesek is nagy tapsokat kapnak – pedig mondanivalójuk a Fidesz eddigi nyilvános vitáihoz képest radikálisan különbözik egymástól.
A Fidesz polgári szárnya saját kerekasztal-beszélgetést is szervezett Tusványosra. A párt évek óta partvonalról szakértő kultúrpolitikusa, L. Simon László a KDNP-hez átigazolt volt területfejlesztési miniszterrel, Navracsics Tiborral próbálta felrázni a radikálisok térnyerésétől tartó fideszeseket – akik egyébként a visszafogott érdeklődés mellett zajló idei Tusványoshoz képest kifejezetten sokan gyűltek össze a sátorban.
Abban mindketten egyetértettek, hogy a Fidesz vereségének egyik fő oka a polgárság magára hagyása volt. L. Simon plebejuskormányzásról beszélt, Navracsics pedig azt mondta, hogy a magyar polgárság joggal van megsértődve a Fideszre és a KDNP-re. Valódi önkritikát azonban csak a megmondószerepet látványosan élvező L. Simontól lehetett hallani.
Arról beszélt, hogy a Fideszben lojalitás helyett szervilizmust vártak el, így a párt felső vezetésében az a hamis képzet alakult ki, hogy minden jól megy. Pedig szerinte már 2015 környékén rossz irányba indult a párt, a gyűlöletkampányok lassan amortizálták a közösséget, az idei „penetráns” plakátkampány pedig elvezetett a bukáshoz. Az is hozzájárult, hogy a Fidesz vezetése a saját gyerekeire se figyelt oda.
„A konzervatív politika teljesen elvesztette a fiatalokkal való kapcsolatot. Magunkban kell keresni a kulcsot, és nem a fiatalokat kell hibáztatni.”
A polgári irány mellett Tusványos főszervezője is hitet tett. Németh Zsolt a 444-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a pártnak azért kell a mérsékelt utat követnie, mert a radikális oldalon már ott a sikeres Mi Hazánk. Németh azt mondta, az oroszbarát vonal elengedésének szükségességéről Orbán Viktort is meg akarja győzni, mert úgy érzi, hogy a kampányban „nem jött át” a Fidesz európai elkötelezettsége. Stratégiája azonban kimerül abban, hogy bízik a pártelnök meggyőzhetőségében.
Sokat elmond a Fideszen belüli törésvonalakról, hogy az óvatoskodó nyilatkozat is elég volt hozzá, hogy Orbán Viktor igeforrása, a Vadhajtások a következőt üzenje Némethnek: „Büdös kurva anyádat te mocskos féreg! Ez a mi álláspontunk. Takarodj a liberális mocskos kurva anyádba”.
Ugyan a kurvaanyázásig nem jutottak, a radikálisabb szárny több tagjának is elege volt a saját hibák elemlegetéséből. Az egyik beszélgetésen a közönségből valaki betámadta az ex-mandineres Móna Márk és Hoppál Hunor által készített – propagandistákhoz képest már-már kritikus – csatornát, a Különutast. Ugyan a beszélgetők – Takács Péter moderátor, Szakács István és Veres Zsolt influenszerek – bevédték a csapatot, az új Bagdy Emőke, azaz Hal Melinda szakpszichológus egy ponton kifakadt:
„Mindegy, hogy most különutas vagy más utas, de most már eltelt három hónap, tehát most már újra és újra ne öngyilkoljuk már meg magunkat a közösségi médiában, mert most én kezdem azt érezni, hogy valaki minden egyes nap eljátssza a hattyú halálát, és minden egyes nap keresi magában, a közösségében, akár a vezetőinkben, akár köztiszteletben álló személyekben a hibát maga helyett.”
Hal arról beszélt, hogy sokkal több olyan tényezőt lát, ami nem rajtuk állt. „Igen, voltak dolgok, amiken kellett volna javítani, belső kommunikáció, meg egyebek, meg persze a háborús üzenet, satöbbi, satöbbi, de ezek technikai részletek. Az alapvető üzeneteinket nem változtattam volna. Mit lehet annál jobbat kommunikálni, mint hogy béke legyen.”
Hal egyébként szakpszichológus, aki elvileg egy gyerekek mentális egészségéért küzdő program vezetője, a gyakorlatban viszont fideszes propagandista, és nem ez volt az egyetlen vita a részvételével. Ő próbálta pszichológiailag alátámasztani a fideszes tézist, miszerint a digitális világ a hibás. Szerinte mentális hadviselés zajlik, a digitális környezet átalakította a huszonöt alattiak idegrendszerét.
„A két agyfélteke közötti kapcsolatban lényeges gyérülést látunk” – mondta Hal, aki a fiatalok agyán látott változásokat párhuzamba állította az 1980-as években a deviáns bűnözőkről készült MRI-felvételekkel. Szerinte ott sem kommunikáltak rendesen az agyféltekék, ezért hiányoznak az alapvető értékek.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A benyújtott alkotmánymódosítással a köztársasági elnök megbízatása egyszerűen megszűnik, ezzel a jelek szerint minden jogászkodás meddővé válik, még akkor is, ha Sulyok nem írja alá az őt kirúgó törvényt. Jogvédők szerint a tisztességes eljáráshoz, bár megérdemli sorsát, Sulyoknak is joga lenne.
Magyar szerint a volt igazságügyi miniszternek ideje védőügyvédet keresnie.
A magát különutasnak tartó L. Simon László one man show-t nyomott Tusványoson. Szervilizmusról, plebejuskormányzásról és a fiatalok elvesztéséről beszélt, miközben Navracsics Tibor is próbálta óvatosan kritizálni a Fideszt. A hümmögő Hoppál Péter a földön ülve hallgatta őket.
Hiába gyűlt össze Tusványos iránymutatásra váró keménymagja, a kétségbeesett fideszeseknek egy enervált Bayer Zsolttal kellett beérniük. Nyoma sem volt annak az embernek, aki tavaly elküldte az anyjukba a kormánykritikus fiatalokat.
Tuzson a Védvonalat szervező Czunyinéval beszélte meg, hogy szűnt meg a jogállamiság, milyen kuláklistákkal álltak elő a tiszások – de Kötter Tamás és Hal Melinda azt is kitárgyalta a tusványosi beszélgetésen, hogy miért hasonlít a fiatalok agya a bűnözőkére.
Lapunk birtokába jutott egy fotó egy állítólagos ügyészségi dokumentumról. Felsorolják benne, kiknek a büntetőjogi felelősségét kellene tisztázni az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. A nevek között ott van Orbán Viktoré is. Farkas Örs exállamtitkárról és Hajdu János ex-TEK-főigazgatóról azt írják, „gyanúsítotti kihallgatásuk indokolt”. Az ügyészség a nyomozásra hivatkozva érdemben nem válaszolt a kérdéseinkre, de nem írták azt sem, hogy nem valódi a dokumentum.
Szerinte „Bóka János elsőre egy sótlan hivatalnoknak tűnhet, akit nem tud az ember haverként kezelni, de ha megismerik, akkor rendkívül szórakoztató és intelligens jelenség”.
A Fidesz képviselői pedig nem vesznek részt a parlament mai ülésén.
Várunk, hátha jól alakul – nagyjából ezzel hitegette Orbán Viktor híveit Tusnádfürdőn, ahol egy valódi ellenállási mozgalom meghirdetésével is adós maradt. A végére már Németh Zsolt is belefáradt.
Németh Zsolt arról beszélt az interjúban, próbálják meggyőzni Orbán Viktor, hogy szükség van az atlantista félfordulatra. Ezek szerint mégsincs.
Orbán Balázs a tehetséggondozást sajnálja, de közben az MCC a Fidesz ideológiai hátterének egyik legfontosabb intézménye volt.
A Fidesz parlamenti képviselője szerint a jogállamiság védelme miatt lobbiznak az amerikaiaknál, és ez más, mint amikor a Fidesz által támadott ellenzéki pártok lobbiztak külföldön.
Tusványos utolsó előadásán, egyben Schiffer András kilencedik fellépésén kivesézte Orbán beszédét. Volt benne akkora öngól, amin még ő is megdöbbent.