A Balásy Gyuláéktól túlárazva beszerzett játékmotorok ügyében nyomozó rendőrök szerződéseket foglaltak le és több embert is kihallgattak.
A helyzetet az inflációtól való félelem is súlyosbítja, van olyan ország, ahol harminc éve nem látott magasságba ugrott a 10 éves államkötvény hozama. A drágább adósságfinanszírozás az egész világgazdaságot fojtogatja.
Bozzay Erika és Nagy-Fribiczer Gabriella már a kibővített jogkörű hatóság munkájába kapcsolódik be.
Az ipari alpinista a helyszínen életét vesztette.
Az indoklás szerint Pardavi a munkájával évtizedek óta segíti az Európa határain kiszolgáltatott helyzetbe kerülő emberek védelmét, és az egyre erősödő politikai és intézményi nyomás ellenére következetesen kiáll a jogállamiság mellett.
A Pénzügyminisztérium benyújtotta a módosított 2026-os költségvetést.
Október 4-ig biztosan bent marad.
Az Alkotmánybíróságot alig másfél évig vezette, legfőbb ügyész viszont a NER-ben másfél évtizedig volt. A Fidesz számos ügyben lehetett neki hálás.
Az amerikai elnök jelezte, hogy Washington felülvizsgálhatja a szigetekkel kapcsolatos álláspontját, ha a britek nem növelik a védelmi kiadásaikat.
Egy felzárkózást segítő iskolát választott ki.
A Mészáros Lőrinchez köthető vadásztársaság az állat tetemét pedig szabálytalanul ásta el.
A kormány négy ügyben tett feljelentést, köztük volt az egyik Tiborcz-érdekeltségnek villámgyorsan adott hitel is.
Nyolc hónappal az ország diktátorának elrablása után Trumpék megszerezték a venezuelai olajkincs jó részét. Az amerikai és a venezuelai kleptokráciák haszonélvezőin kívül ez senkinek nem tetszik, ráadásul a terv megvalósíthatóságával is vannak gondok.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter azt is bejelentette, hogy Tiszaújvárosban elindult egy új, 89-es jelzésű, a vonatokhoz csatlakozó ráhordó MÁVBusz-járat.
Pósfai Gábor belügyminiszter szerint sürgős jogalkotói lépésekre van szükség a kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság javítása érdekében.