A magyar bajnok képtelen volt legyűrni izlandi ellenfelét, de a Konferencia-liga selejtezőjében így is folytathatja.
Ismét egyéves megállapodás született a közvetítési jogokról.
A koszovói albán hátterű popsztár aggasztónak tartja, hogy az albán kormány a nyilvánosság megkérdezése nélkül módosítja a környezetvédelmi törvényt.
A törvényjavaslat elfogadása esetén az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét nem a gazdasági és energetikai miniszter fogja kijelölni.
Buffett 20 éve támogatta Bill Gates alapítványát, közel 15 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget adott nekik ennyi idő alatt.
Orbán Dallasban, Lázár, Rogán, Szijjártó sehol, mostanra Gulyásnak is elege lett. Az ellenzék a kormányra dühös, pedig a vezetői juttatták idáig.
Összesen a felhalmozódott kamatok miatt Trump 5,62 millió dollárt, vagyis több mint 1,7 milliárd forintot fizetett a volt újságírónak.
A miniszterelnök korábban azt mondta, az eljárás a szélsőjobboldal kampányának része.
Tíz éve halt meg Esterházy Péter, aki úgy írt, ahogy más levegőt vesz. Urfi Péter könyvében van egy fejezet róla, ezt közöljük az évfordulón.
A különbség jól látható, Isten mindenhol ott van, ezzel szemben Esterházy Péter is mindenhol ott van, csak itt nincs. Tíz éve ment el a magyar irodalom lifegő bokájú Michael Jacksonja.
Úgy érezte az elmúlt hetekben, hogy már nem tudja felelősen ellátni vezérigazgatói feladatait.
Az elnök a lemondását és a választások előrehozatalát ígéri, és már nyíltan vállalja, hogy ezzel hatalomba akar maradni.
A miniszterelnök megköszönte a szigetek munkáját.
A kuvaiti-magyar rapper a kampányban jelent meg Orbán eseményein, vagánynak tartotta, hogy találkozhat a miniszterelnökkel, bírja a magyarokat.
Nemcsak veszélyeztette a dolgozóit a gödi Samsung-gyár, de még a tűzvédelmi ellenőröket sem engedte be.