Archívum

Izraeli erők hatoltak be a libanoni hadsereg által ellenőrzött egyik faluba

Pedig korábban megállapodtak abban, hogy az izraeli hadsereg kivonul a régióból.

Bódog Bálint
külföld

Nem kell attól tartani, hogy a Kossuth teret a jövőben ellepik a vaddisznók, de már nemzedékek óta itt élnek a városainkban

Hogyan kerülhetett egy vaddisznó a Kossuth térre és mit akar a városban? Mit kell csinálni, hogyha az ember épp nyugiban várja a metrót és szembetalálja magát a pánikba esett vaddisznóval? Ezekről kérdeztük Földvári Attilát, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivőjét.

Jelinek Anna
ÁLLAT

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását

Hegedűs Zsolt arról írt, hogy az alapítvány a saját dokumentuma szerint a működését eddig költségvetési forrásból finanszírozta, ami több mint 2 milliárd forint közpénzt jelent.

Jelinek Anna
belföld

Az ukrajnai háborúból kölyökként kimentett, majd az Egyesült Államokba vitt oroszlán ritka gombás betegséggel küzd

A menhely vezetője szerint Taras túlélése a „második csodája”, miután testvéreivel együtt már az ukrajnai háborút is sikerült élve megúsznia.

Jelinek Anna
ÁLLAT

Meghalt Lionel Messi apja

Jorge Messi 68 éves volt.

Herczeg Márk
GYÁSZ

A saját pártja buktathatja meg Merzet

Alig egy év után kihátrálhat pártja a kancellár mögül: sajtóértesülések szerint a CDU-ban már nem bíznak Merzben, és szeptemberben leváltanák. Mi volt az utolsó csepp a pohárban és ki lehet az utód?

Inkei Bence
külföld

Túl sok klór került a medencébe, rosszul lettek a strandolók az Igali Gyógyfürdőben

Hat embert kórházba kellett vinni.

Herczeg Márk
baleset

Nem sikerült megállapodni a köztársasági elnökről, tojással dobálták meg a miniszterelnököt – Koszovóban

A parlament alakuló ülésének folytatásán történt incidens miatt az ülést ismét elhalasztották.

Herczeg Márk
POLITIKA

Alkalmatlan és a Tisza-többség bábja lesz – reagált az ellenzék Baka András jelölésére

A Fidesz frakcióvezetője pedig továbbra is azt hangsúlyozta, hogy szerinte Magyarország „utolsó legitim köztársasági elnökét Sulyok Tamásnak hívják”.

Jelinek Anna
POLITIKA

Közös drónügylet is lehet Vučić fordulata mögött: a szerb elnök Zelenszkijjel barátkozik

Nemrég még Orbán Viktor volt a legjobb barátja.

Kolozsi Ádám
külföld
Podcast

Borízű hang #282 [H]: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni?

Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Fontos gázvezeték közelében robbant fel egy Romániából Bulgáriába berepülő, azonosítatlan eredetű drón

A robbanás a Törökországot Ukrajnával összekötő Transz-Balkán gázvezeték kompresszorállomásától egy kilométerre történt.

Haász János
külföld

Frontálisan ütközött egy személy- és egy tehervonat Horvátországban, az utasok többsége megsérült a balesetben

A tehervonat mozdonyvezetője nem állt meg a tilos jelzésnél az első információk szerint.

Kolozsi Ádám
külföld

Tömeges halpusztulás a rétszilasi halastavakban a hőség és és a vízhiány miatt

150 tonna hal pusztult már el a természetvédelmi területen, a vezérigazgató szerint öntöznek a vízrendszerükből, miközben ők nem kapnak vízpótlást.

Kolozsi Ádám
belföld

Baka Andrást jelöli a Tisza köztársasági elnöknek

Titkos szavazással döntött róla a Tisza-frakció szombaton. Az új államfőt várhatóan kedden választja meg a parlament.

Windisch Judit, Haász János
belföld