A Szijjártó alá tartozó Eximbank is támogatta őket.
Májusi eső aranyat ér.
Grönland, Kanada, Kuba és Panama képzeletbeli annektálása után.
Német László bíboros reméli, a magyarországi választások után olyan viszonyrendszer alakul ki, amelyben az egyházak nem az aktuális hatalomtól remélik majd küldetésük beteljesítését.
A délután négykor kezdődő plenáris ülésen már esküt is tesznek az új miniszterek, megalakul Magyar Péter kormánya. Hat bizottság hét miniszteri meghallgatást tart ma.
A MÁV szerint azért mondtak fel azonnali határidővel, mert belső jelentéseket hozott nyilvánosságra.
A fideszes kampányrendezvények rendszeres szereplője tagja volt a Gazdálkodj Okosan DPK-nak is.
Engedély nélkül használták fel az arcképét.
Farage sikere és a Munkáspárt kudarca után már saját miniszterei is Starmer lemondását szorgalmazzák.
A Zelenszkij-adminisztráció exvezetője 3 milliárd forintnyi hrivnya tisztára mosásában lehet sáros.
„Urizálás, kivagyiság egy kifosztott országban a gazdasági válság és az Európa-rekorder infláció idején.”
A Hondius luxushajó utasa, aki azóta kritikus állapotban van, influenzaszerű tünetekre panaszkodott.
A tűzszünet lélegeztetőgépen van az amerikai elnök szerint, nőtt az olajár is a hír hatására.
Négyen szerepeltek a leggazdagabb magyarok 10-es toplistáján 2010-ben is és tavaly is. Mészáros még a 100-as listára is csak 2014-ben került, a NER-ben ép ésszel felfoghatatlan tempóban nőtt a vagyona.
Linczényi veszélyesnek tűnő morális hídépítési bravúrja vs. József Attila. Egyszerűbben: „Na, ne szórakozzunk már!”