Buffett 20 éve támogatta Bill Gates alapítványát, közel 15 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget adott nekik ennyi idő alatt.
Orbán Dallasban, Lázár, Rogán, Szijjártó sehol, mostanra Gulyásnak is elege lett. Az ellenzék a kormányra dühös, pedig a vezetői juttatták idáig.
Összesen a felhalmozódott kamatok miatt Trump 5,62 millió dollárt, vagyis több mint 1,7 milliárd forintot fizetett a volt újságírónak.
A miniszterelnök korábban azt mondta, az eljárás a szélsőjobboldal kampányának része.
Tíz éve halt meg Esterházy Péter, aki úgy írt, ahogy más levegőt vesz. Urfi Péter könyvében van egy fejezet róla, ezt közöljük az évfordulón.
A különbség jól látható, Isten mindenhol ott van, ezzel szemben Esterházy Péter is mindenhol ott van, csak itt nincs. Tíz éve ment el a magyar irodalom lifegő bokájú Michael Jacksonja.
Úgy érezte az elmúlt hetekben, hogy már nem tudja felelősen ellátni vezérigazgatói feladatait.
Az elnök a lemondását és a választások előrehozatalát ígéri, és már nyíltan vállalja, hogy ezzel hatalomba akar maradni.
A miniszterelnök megköszönte a szigetek munkáját.
A kuvaiti-magyar rapper a kampányban jelent meg Orbán eseményein, vagánynak tartotta, hogy találkozhat a miniszterelnökkel, bírja a magyarokat.
Nemcsak veszélyeztette a dolgozóit a gödi Samsung-gyár, de még a tűzvédelmi ellenőröket sem engedte be.
A kotorékozás nagyon hasonlít az egész világon súlyos büntetésekkel sújtott, mindenki által állatkínzásnak tekintett kutyaviadalokra, csak itt az egyik szereplő róka vagy borz, a felek szűk helyen esnek egymásnak, és a történteket perverzek sem látják. Filmpremier.
A miniszterelnök úgy szólt be Némethnek, hogy ezúttal a fideszes politikus nem is vele, hanem Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterrel csörtézett a parlamentben.
A 61 éves férfi sokkos állapotban van, nem emlékszik az esetre.
A megfelelően érvényesített szabályozás képes védelmet nyújtani, ám a probléma a számok ismeretében nem tekinthető megoldottnak.