És a két egyetemfenntartó alapítvánnyal is. A tét összesen 30 milliárd forint.
Ezt a Fidesz keddi választmányi üléséről távozó Németh Zsolt mondta el a 444 kérdésére.
A támadásban senki nem halt meg. A férfit, akinek az indítékai egyelőre nem ismertek, elfogták.
Az állami Szerencsejáték Zrt.-nél még tart a különleges nyereménycunami utáni hatósági vizsgálat, de ez nem érinti a nyeremények kifizetését.
Az ügynökakták és „a hírhedt mágnesszalagok” titkosításának teljes feloldásáról egyeztetett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával.
Szerinte a volt birkózó annak a bizonyítéka, hogy „a katonai celebség jelensége sajnos létezik a mai Magyar Honvédségben”.
Borbély, aki négy éve 36 százalékot kapott „minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjének” parlamentbe kerülését fájlalta.
„Soha nem voltam semmilyen pártnak, és nem leszek tagja... nem húztam se jobbra, se balra, én egy független ember vagyok.”
„A Kárpátalján élő magyarok érdeke az, hogy új alapokra helyezzük Magyarország és Ukrajna kapcsolatát.”
„Nem vagyok az az áruló alkat, aki csak úgy elmenne.”
A választás óta először tart sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Szó volt a magyar euróról, az állítólagos Erste-zsarolásról, és arról is, milyen hatással lenne az inflációra az árrésstop kivezetésének.
A pécsi Hungaro Energy Zrt.-nek 2023-ban még 50 milliárdos árbevétele volt, néhány hete elrendelték a felszámolását. Az ügyben két gyanúsított továbbra is előzetesben van.
Vasárnap Lezsáknál járt Orbán Viktor, hétfőn Lezsák nem lett képviselő, kedden levélben számolt be arról, hogy megkapták a 4 841 300 000 forintos támogatást.
Amíg az alapítványi egyetemek és az fideszes káderképző MCC sorsa nem rendeződik. A Semmelweis és Corvinus egyetemek alapítványai 6-12 milliárd forintot kapnának.
Maradt a február óta érvényes 6,25 százalékos kamatszint.