Európában hőségrekordok dőltek meg május utolsó hetében. Az elmúlt napokban az ilyenkor szokásosnál átlagosan 10-15 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletről számoltak be több országból is.
Hogy aztán újult erővel térjen vissza majd a hétvégén.
Ez volt az a vita, amin Biden annyira gyenge teljesítményt nyújtott Trumppal szemben, hogy többségbe kerültek a visszalépését követelő hangok a pártban.
A nyomozás azt vizsgálja, hogy a 82 éves nő elkövetett-e hamis tanúzást a Trump ellen indított és általa megnyert polgári peres eljárások során.
A FIFA-nak választ kell adnia azokra a vádakra, miszerint a 2026-os világbajnokságra szóló jegyek értékesítése során mesterségesen megemelte az árakat és megtévesztette a szurkolókat.
Az elmúlt hetekben megszaporodtak a drónincidensek a Baltikumban. Az észt álláspontot első kézből meg tudtuk kérdezni Margus Tsahkna külügyminisztertől a prágai Globsec konferencián. Interjúnkban szóba került az új magyar kormány, és az is, hogy miért tulajdonítottak különösen nagy jelentőséget a magyar választásoknak Észtországban.
Orbán Viktor és Magyar Péter is bőven téma volt a német és a lengyel külügyminiszter prágai beszélgetésén.
A prágai Globsec konferencián interjúztunk az Egyesült Államokban tanító, neves holland politológussal, Cas Muddéval. Mivel a populizmus és a radikális jobboldal kutatásának egyik legelismertebb nemzetközi szakértője, Orbán Viktor pályáját is régóta követi, így a beszélgetést a magyar választásokkal kezdtük.
A prágai Globsec konferencia nyitónapján Bajnai Gordon és Ivan Krasztev együtt beszélgetett. A volt miniszterelnök szerint a növényevő jellegű külpolitika helyett meg kell érkezni a húsevők világába, ehhez megfelelő katonai és diplomáciai képességeket kell létrehozni.
Hogy lehet, hogy egy NATO-tag, Oroszországgal közvetlenül határos állam légvédelme ennyire nehezen birkózik meg néhány eltévedt drónnal?
A lengyel-magyar barátság csalhatatlan jelét mutatta be a lengyel miniszterelnök.
Orbán Anita Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel és Tarasz Kacska miniszterelnök-helyettessel nyitotta meg az egyeztetéseket.
A bűnügyi felügyelet alá kerül volt fideszes képviselő apjának alapítványa működteti a Pest Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot.
Szinte minden IC-vonaton elővárosi vagy gyorsvonati forgalomra szánt, elöregedett, klímaberendezés nélküli kocsikkal kénytelenek pótolni a hiányzó járműveket.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadása érte a hétvégén Moszkvát. Hiába Moszkvában a legerősebb a légvédelem, ez se tudta megvédeni a fővárost. A saját fejlesztésű ukrán drónok több száz kilométerre a határtól is hatékonyak.