Ez az első ilyen kifizetés a rejtélyes idegrendszeri betegség amerikai hírszerzési alkalmazott áldozatainak számára.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter arról is beszélt egy egyházi találkozón, hogy nem a kormány dolga megmondani, mi az egyházak feladata.
Egy férfi péntek este ejtett túszul egy nőt az üzletben, utóbbit a különleges rendőri egységek kiszabadították, a férfit pedig elfogták.
A FIFA példátlan döntése, hogy politikai nyomásra törölt egy piros lapot, mindent felülírni látszik: ami eddig konteó volt, az most már kevésbé söpörhető le az asztalról. Az argentin-egyiptomi meccs utáni hisztéria is ennek a jele.
Zlatko Dalić kilenc év után mond le, vb-ezüst és -bronz után idén csak a legjobb 32-ig jutottak.
Az egyiptomi kapitány szerint a FIFA azt akarta, hogy Messi versenyben maradjon. Két esetet kifogásoltak konkrétan, vajon igazuk volt?
Le Pen ítéletét enyhítették, ezért elvben elindulhat, ám korábban többször kijelentette, hogy nem kíván nyomkövetővel a lábán elnökválasztási kampányt folytatni. Márpedig az ítélet erre kötelezné.
Igen, nem tévedés, a Fidesz a demokrácia és az alkotmányosság védelmében vonul az utcára.
A halottak és a sebesültek között a rabok mellett börtönalkalmazottak is vannak.
A rendőrség nem árulta el, hogy eddig mit nyomoztak a kínai akkumulátoripari cég ügyében.
Berta Adrienn 2025 áprilisa óta vezette a magyar állam két legfontosabb, kifejezetten exportösztönzésre szakosodott intézményét.
Az M5-ös autópályánál átvizsgált buszon gáz- és riasztófegyverekből átalakított éles lőfegyvereket és lőszert is találtak.
A veterán középpályás az ünneplés közben átesett egy reklámtáblán.
Az utat szervező cég vezérigazgatója megdöbbentőnek és aggasztónak nevezte a döntést, kiemelve, hogy a vállalat 36 éves történetében most először tagadták meg tőlük a kikötést az identitásuk miatt.
Az elnök megint nem bírt magával, és a szokásokkal ellentétben nemcsak, hogy beszédet mondott július 4-én, de abban is végig az ellenfeleit támadta.