„Ez nem fér bele, és ne is férjen bele!”
Lábon kell elmenniük tesztre a covidgyanús betegeknek, akiknek PCR-t kér a háziorvosuk.
Sok dolga van ma az OEVB-nek a szocialista politikussal.
A kép egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült 2018-ban, a Szilézia történetét bemutató katowicei múzeumban.
Gyorsabban tudtak így futni.
Egy fiktív temetkezési vállalatén, a sztoriban ugyanis van még egy csavar.
Az Országos Előválasztási Bizottság elutasította Jakab Péter beadványát, nem indítanak etikai vizsgálatot a politikus ellen.
„Egy-két bordáját szerintem eltörtem, de úgy voltam vele, hogy ne egy egészséges csontozatú embert temessünk el, inkább egy repedt bordájú ember maradjon közöttük élve” - emlékezett vissza a pap.
A gép nem adott le vészjelet. Sajtóhírek szerint hegyoldalnak ütközhetett.
Az alapítványhoz kerülhet az OSZMI, a Bajor Gizi Színészmúzeum és a múzeum melletti beépítetlen terület is.
Három évre.
Az énekesnő úgy érzi, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvétel fontos mérföldköve volt a spirituális útjának.
A járványnak az utóbbi 24 órában kilenc, összesen 1868 halálos áldozata volt.
Hiába ült össze végre a nemzetbiztonsági bizottság, semmivel sem tudunk többet a Pegasus-ügyről.
A Magyar Jetiben megmutatjuk, hogy néz ki valójában az ellenzékellenes aláírásgyűjtés, és mi van egy fideszes érvelőkártyán. A miniszterelnök-jelölti vitán pedig nem véletlenül került elő a kérdés: ki fizessen?