Tóth-Szenesi Attila

A hat éve bezárt, és egyre jobban lerobbant balatonalmádi postás üdülőért tüntetnek

Az állam árverésre hirdette meg az ingatlant, az induló ajánlatokat péntekig kell leadni. A város szívesen használná, de megvásárolni nem tudja.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

„A párbeszéd, a megbékélés nem valósulhat meg elszámoltatás nélkül Erdélyben sem”

Milliárdok mentek el látszatberuházásokra, propagandára. Az erdélyi magyarságot ugyanazok vezetik tovább, akik alatt sorozatban történtek választási csalások. Egy kolozsvári szociológussal és az első erdélyi Tisza-sziget alapítójával beszélgettünk.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Pásztor Bálint nem szégyelli, hogy a VMSZ Orbán Viktor mellett kampányolt

A vajdasági politikus úgy érzi, nyílt sisakos beszélgetés előtt áll Magyar Péterrel. Felajánlotta a lemondását is, amit nem fogadtak el.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Megunták, elfáradtak, nem tudnak elszámolni, lejáratódtak – ők lehetnek a Fidesz-frakció nagy kimaradói

Helye van a bűnbak Orbán Balázsnak és Kubatov Gábornak a parlamentben? Kövér, Szijjártó, Lázár, Rogán és Gulyás is beül? Lezsák nem adja olcsón a bőrét? Szükség van-e a Fidelitas-elnökre, ha a fiatalokat nem sikerült megszólítani? Beül a 81 éves Latorcai?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A fideszes vezetésű Sátoraljaújhelyen visszavonják az önazonossági rendeletet

Több baj is van, például a a vagyoni helyzethez vagy az iskolai végzettséghez kötöttség ellentmond az egyenlő bánásmód elvének. Kérdés, követik-e más települések is a sátoraljaújhelyi példát.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Nincs katarzis elszámoltatás nélkül

A NER bűneiért megtorlást ígérő Magyar Péter olyan feladat előtt állt, amibe az elmúlt 36 év összes elszámoltatást ígérő kormányának beletört a bicskája. A Tisza elnöke háromezer janicsárról beszélt, kérdés, kiknek kell felelniük a kormányváltás után a tetteikért.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

„Soha ne add fel, soha, soha, soha” – így reagált Orbán Viktor a Fidesz 2002-es választási vereségére

Orbán Viktor a 2002-es választási vereség után Winston Churchilltől idézett a Dísz téren, több tízezer ember előtt. Egy baloldali és egy jobboldali közmédiát akart, feltűnt Rogán, Navracsics, Szijjártó, polgári köröket alapított.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Hann Endre nem haragszik Orbánra, de egy bocsánatkérést elvárna

A közvélemény-kutató boldognak érzi magát.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A Fidesz az időközi választáson is csúnya pofonokat kapott

A XVIII. kerületben még hagyján, de Halászteleken?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Mára megsemmisült a Gárdonyt 18 évig uraló helyi Fidesz, most sem lesz jelöltjük az időközi választáson

Halászteleken a Fidesznek, a XVIII. kerületben nem a Fidesznek áll a zászló a vasárnapi időközi önkormányzati választásokon.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Még életében emlékdomborművet kapott Korda György és Balázs Klári

A reptéren, hol máshol, Nagy Mártontól, kitől mástól.

Tóth-Szenesi Attila
ZENE

A Fidesz minden szavazatért lehajol: buzizás és rúzsos seggűzés élőben a köztévében

Ezúttal a Kárpátia frontembere szólt a Mi Hazánk híveihez.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

A fideszes polgármester a fideszes Tuzsont támogatja, de csak szigorúan magánemberként

Jó, jó, de kit támogat politikusként a dunakeszi Dióssi Csaba?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Orbán: Ha másnak adnak bizalmat, annak lesznek következményei

Hajdú Péter beköltözött Orbán Viktorhoz, de ennél még egy péntek reggeli rádióinterjú is keményebb. A miniszterelnök röhögés nélkül volt képes elmondani, hogy a Fidesz nem foglalkozik Magyar Péter személyével, és ugyanígy tett hitet a demokrácia mellett.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

„Nincs igazmondási kötelezettség”

Gundalf bármit mondhatott az Alkotmányvédelmi Hivatal meghallgatásán anélkül, hogy büntetőjogi következménye legyen. Ugyanakkor a meghallgatásról nyilvánosságra kerülő videó nélkül is belátható: az állami szerv fölényben van a tárgyalóba ügyvéd nélkül behívott állampolgárral szemben.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA