Urfi Péter

Az örökbefogadás és a kórházban hagyott újszülöttek lesznek a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság első témái

A Tisza szakértője Hegedűs Judit, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője lesz, de a többi párt is delegálhat szakembert.

Urfi Péter
gyermekvédelem

Magyar Péter és Karácsony is gyászolja Nádast

Búcsúznak a pályatársak is: egy korszak véget ért, szerencsések vagyunk, hogy kortársai lehettünk.

Urfi Péter
GYÁSZ

Meghalt Nádas Péter

Az egyik legnagyobb magyar író 83 éves volt. Megújította a regény műfaját, saját életművén belül is rengeteg fordulattal és kísérletezéssel.

Urfi Péter
GYÁSZ

Új külpolitikai irányelvünk: Oroszország fenyegetést jelent Magyarországra és a kárpátaljai kisebbségre

Az új külpolitika alapvetéseként is olvasható az ENSZ közgyűlésére utazó magyar küldöttségnek adott iránymutatás. Izrael, Gáza, Irán, emberi jogok.

Urfi Péter
POLITIKA

Hét éve vezeti az országát, de még mindig arról kell beszélnie, hogy néz ki az arca

Mette Frederiksen sem kerülheti el a női politikusok sorsát: hiába a világpolitika fontos szereplője, a kinézete folyamatosan téma. Most egy plasztikai sebésztől kapott üzenetet tett közzé.

Urfi Péter
külföld

A Fidesz frakcióvezetője üdvözli Navracsicsék új politikai mozgalmát vagy mijét

A Fidesz mindig is egy színes politikai közösség volt Bóka János szerint.

Urfi Péter
POLITIKA

Kitiltják az ausztrál slágerlistákról az AI-dalokat egy Madonna-feldolgozás átütő sikere után

Egyre népszerűbb a mesterséges zene, amely nem csak lelketlen, hanem jogsértő is lehet.

Urfi Péter
zene

Az Északi Áramlat felrobbantásáról szóló film forgatásán fogták el az Északi Áramlat felrobbantásával vádolt búvárt

A szinte túl szép történet szerint a Sean Penn és Adrian Brody főszereplésével készülő hollywoodi produkciónak adott tanácsokat Volodimir Zsuravlov. Pedig a 46 éves ukrán férfi világpolitikai viharokat kavaró ügye már eddig is épp elég filmszerűnek tetszett.

Urfi Péter
külföld

A német biztonsági szolgálat szerint orosz merényletekhez bekészített fegyvereket találtak egy Berlin melletti erdőben

A Süddeutsche Zeitung szerint az államra veszélyt jelentő súlyos erőszakos cselekmény tervezése ügyében folyik a nyomozás.

Urfi Péter
külföld

Lezuhant az ecuadori kémfőnök helikoptere Kenyában, rajta öt amerikaival

Két évvel ezelőtt a hadsereg főparancsnoka vesztette életét hasonló körülmények között.

Urfi Péter
külföld

A gyanú szerint legalább 60 alkalommal tört fel autókat és lopott értékes alkatrészeket Ausztriában egy magyar férfi

Tetten érték, de csak a legutóbbi lopást ismerte el.

Urfi Péter
bűnügy

Az időjárás ma is képtelen megtestesíteni a nemzet egységét

Nyugaton vihar és villámlás, délkeleten napsütés.

Urfi Péter
időjárás

Az Integritás Hatóság vezetője szerint vigyázni kell, nehogy a sok új uniós forrás elköltése korrupciós kockázat legyen

„Amikor arra kényszerülsz, hogy nagy összegeket költs el, mindig lesznek olyanok, akik ezekkel a lehetőségekkel vissza akarnak élni.”

Urfi Péter
POLITIKA

Provokatív kérdést tett fel egy belgrádi sajtótájékoztatón, Oroszország körözést adott ki a német újságíró ellen

„El tudná mondani nekünk, európaiaknak, hogy mit tudnánk konkrétan tenni, hogy segítsünk önöknek több orosz katonát megölni?” – kérdezte Zelenszkijt. Diplomáciai botrány lett belőle.

Urfi Péter
külföld

Kivégezték a pacsinkós játéktermet felgyújtó gyilkost Japánban

A halálbüntetést továbbra is alkalmazzák, de nagyon ritkán, az elmúlt egy évben ez volt az egyetlen.

Urfi Péter
külföld