Milo Yiannopoulost annak az ICE-nak az ügynökei fogták el, akiknek a tevékenységét nem győzte dicsőíteni.
Alig van olyan beteg Magyarországon, aki hozzájut ahhoz a hospice ellátáshoz, amelyre amúgy jogosult lenne. De a méltóságteljes meghaláshoz nem csak az egészégügyi rendszert kellene megváltoztatni, hanem a társadalom hozzáállását is.
100 vetítés, külön sorozat Mohsen Makhmalbaf, Pawel Edelman és Andrzej Wajda munkából.
A Tisza szakértője Hegedűs Judit, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője lesz, de a többi párt is delegálhat szakembert.
Búcsúznak a pályatársak is: egy korszak véget ért, szerencsések vagyunk, hogy kortársai lehettünk.
Az egyik legnagyobb magyar író 83 éves volt. Megújította a regény műfaját, saját életművén belül is rengeteg fordulattal és kísérletezéssel.
Az új külpolitika alapvetéseként is olvasható az ENSZ közgyűlésére utazó magyar küldöttségnek adott iránymutatás. Izrael, Gáza, Irán, emberi jogok.
Mette Frederiksen sem kerülheti el a női politikusok sorsát: hiába a világpolitika fontos szereplője, a kinézete folyamatosan téma. Most egy plasztikai sebésztől kapott üzenetet tett közzé.
A Fidesz mindig is egy színes politikai közösség volt Bóka János szerint.
Egyre népszerűbb a mesterséges zene, amely nem csak lelketlen, hanem jogsértő is lehet.
A szinte túl szép történet szerint a Sean Penn és Adrian Brody főszereplésével készülő hollywoodi produkciónak adott tanácsokat Volodimir Zsuravlov. Pedig a 46 éves ukrán férfi világpolitikai viharokat kavaró ügye már eddig is épp elég filmszerűnek tetszett.
A Süddeutsche Zeitung szerint az államra veszélyt jelentő súlyos erőszakos cselekmény tervezése ügyében folyik a nyomozás.
Két évvel ezelőtt a hadsereg főparancsnoka vesztette életét hasonló körülmények között.
Tetten érték, de csak a legutóbbi lopást ismerte el.
Nyugaton vihar és villámlás, délkeleten napsütés.