bűnügy

PADME: 270 milliárd forint úszott el, és amikor átvették, csak 9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában

Az új vagyonmenedzser, Hegedüs István szerint a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány iszonyatos méretűre dagadt kötelezettségeiből mára 103 milliárdnyit lefaragtak.

Herczeg Márk
bűnügy

„23 vagyok ti nyomorultak xd” – kommentelte Bíró Martin a körözéséről szóló poszthoz, amiben 22 évesnek nevezték

Garázdaságért keresik, a Facebookon megtalálhatják.

Herczeg Márk
bűnügy

Unokázós csalót fogtak a rendőrök Tiszaújvárosban

A férfi az elkapása után elmondta, hogy aznap még két idős emberhez ment volna pénzt felvenni.

Jelinek Anna
bűnügy

Biciklis zaklatót fogtak el Monoron

A 40 éves férfi többször kerékpárral közelítette meg a sértetteket, akiket megfogdosott, majd eltekert.

Benics Márk
bűnügy

Az amerikai igazságügyi minisztérium újra elérhetővé tette az Epstein-aktákból eltávolított, Trumpot ábrázoló fotót

A minisztérium közlése szerint a képet a New York-i szövetségi ügyészek jelölték meg, mert felmerült a gyanú, hogy Epstein áldozatait ábrázolhatja.

Jelinek Anna
bűnügy

A TEK ment a nyírlugosi orvvadászért, aki puskatussal leütött, majd rálőtt egy mezőőrre

A férfi amúgy a vadásztársaság tagja, így akár törvényesen is vadászhatott volna.

Takács Lili
bűnügy

Megvan a kilencedik gyanúsított a Szőlő utcában

Már a tetőpontjára ért a botrány, amikor - az ügyészség szerint nem egészen két hete - a rendész gyomron ütötte a fiatalkorút.

Urfi Péter
bűnügy

Megkéseltek egy 15 éves lányt a VI. kerületben éjjel

A lányt kórházba szállították. A balhé miatt a Peaches and Cream szórakozóhely személyzetének szóltak, ők hívták a hatóságokat.

Rovó Attila
bűnügy

„Keresem a jót és szerethetőt abban is, aki a margóra szorult” – megszereztük Juhász Péter Pál minisztériumi állásokkal büszkélkedő önéletrajzát

A Szőlő utca volt igazgatója a dokumentumok szerint az első és a második Orbán-kormány több minisztériumának is dolgozott mellékállásban, vagy megbízási szerződés alapján. Feltűnik egy újabb személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cég is, ahol „humán vezető” volt.

Bábel Vilmos
bűnügy

A Szőlő utcai ügy újabb gyanúsítottja került házi őrizetnek megfelelő felügyelet alá

A gyanú szerint a nevelőnő tudomással bírt arról, hogy az intézet vezetője szexuális bűncselekményt követett el az egyik növendék sérelmére, ám ahelyett, hogy jelzési, feljelentési kötelezettségeit teljesítette volna, közölte a cselekményt elkövető igazgatóval, hogy a fiatalkorú beszámolt neki a történtekről.

Bábel Vilmos
bűnügy

24.hu: T. Danny megtagadta a vallomástételt a kábítószer-birtoklási ügyében

A lap úgy tudja, a rapper autójából kisebb mennyiségű kábítószergyanús növényi törmeléket és egy üvegpipát is lefoglaltak.

Bábel Vilmos
bűnügy

Mianmarból szállított haza egy magyar pedofilt a rendőrség

November 7-én adták ki ellene a nemzetközi elfogatóparancsot, szűk másfél hónappal később landoltak vele Ferihegyen.

Bábel Vilmos
bűnügy

Karácsony májusban menesztette a bűnözők közé keveredett BKV-vezért, de ő visszamászhatott az ablakon

Bolla Tibor az évvégi vezetőségi ünnepségén bukkant fel. Korábban azért kellett távoznia, mert szoros kapcsolatot ápolt a BKV-ba beépül bűnszervezettel, akik egy rakás politikust fizettek le. Az új vezér nem érzi problémásnak a meghívást, állítása szerint csak kolbászokról szokott egyeztetni Bollával.

Németh Dániel, Ács Dániel
bűnügy

Ezt a Szőlő utcában forgatott videót tüntették el a Kék Fény archívumából, benne Juhász Péter Pállal és Kovács-Buna Károllyal

A videót az a közmédiás riporter forgatta, akit utána prostitúció elősegítésével vádoltak meg, hasonlóan az általa meginterjúvolt Juhász Péter Pálhoz. „Bekerül ide és nagyon idézőjelben talán férfivé válik.” - mondja benne a javító lakóiról az igazgató.

Szily László
bűnügy

A nyílt utcán lőtték agyon a másik Barcelona válogatott focistáját és a barátnőjét, az anyja túlélte

Két motoros nyitott tüzet Mario Pineidára és a családjára.

Szily László
bűnügy