Mintha új aranykort élnénk: a Saul fia után egy évvel ismét magyar filmet díjazott az Akadémia.
Mindkét színésznek a Logan lett az utolsó X-men filmje.
Akire erősen hatott az első rész, azt szíven üti a második. Ez most a nézőkről szól, a sztori szinte tökmindegy.
Orbánék működését továbbra is keserűen nézi, de sajnálja, hogy öröm helyett megint megosztják az embereket.
Halottanként 50-70 dollárt kap, de azt mondta, akkor is szívesen végezné ezt a munkát, ha sok pénze lenne, mert szüksége van arra, hogy folyamatos kapcsolatban álljon a halállal.
A rendező a Deutschlandradionak beszélt arról, fáj neki, amiért hosszú évek óta nem tud büszke lenni az országra.
Tarol a Testről és lélekről.
A Testről és lélekről márciustól lesz látható a mozikban.
Idén is lesz Budapesti Építészeti Filmnapok, most három korábban bemutatott rövidfilmmel csinálunk kedvet.
Nem az a fajta közönségfilm, amit Andy Vajna szeretne. Mégis jó.
2017-ben is folytatódik a díjeső.
Egy parlamenti képviselő már kétszer felszólította az ügyészséget, hogy vizsgálja ki, nem sérti-e az ortodox hívők érzelmeit a Miklós herceg és Matilda Kseszinszkaja balerina szerelmi viszonyáról szóló film.
Az alapító egy olyan 60 évvel ezelőtti forradalmat mutat be, ami még most is tart. Mindenkinek ajánlom a világ leghíresebb gyorsétteremláncának felvirágzásáról, egyben egy álom tönkretételéről szóló filmet.
Aszhar Farhadi iráni rendező nem utazik a gálára az amerikai elnök muszlimellenes rendelete miatt.