INTERNET

A budapesti twitterező ezzel a fotóval úgy elhallgattatta a rendőrséget, hogy azóta sem tudtak megszólalni

Twitteren jelezte a rendőrségnek, hogy egy hete úgy parkol egy rendszám nélküli autó, hogy belóg a kereszteződésbe. A választ sem tennéd zsebre, de a rekontra volt az igazi.

Szily László
INTERNET

A magyar kormány felbérelte egy kampányra Hide the Pain Haroldot, a világhírű mémfigurát

A híres mémházaspárt szerepeltető családügyi óriásplakát után már világos, hogy ez nem lehet véletlen. Harold nem politikai, hanem közhasznú kampány arca lesz.

Szily László
INTERNET

Mi vár a stockfotós szerelmespárra, ha felveszik a CSOK-ot?

Túltették magukat korábbi párkapcsolati problémáikon, most már családot alapítanak a kormányzati plakátokon.

Kiss Bence
INTERNET

Trösztellenes eljárást kezdeményezett a Spotify az Apple ellen

A Spotify szerint az Apple azért adóztatja őket, hogy jobb versenyhelyzetet teremtsen a saját zeneszolgáltatásának.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Megszívatta a Facebook azokat, akik kétlépcsős azonosítást használnak: kereshető a telefonszámuk

A most nyilvánosságra került biztonsági résnek eléggé bosszantó következményei vannak.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Tarlósék azért tiltották le a melegjogi szervezetek oldalait, mert nehezen hiszik el, hogy munkaidőben a dolgozóknak ilyeneket kellene nézegetniük

A Főpolgármesteri Hivatal arra is hivatkozik, hogy a belső szabályzat szerint „szexuális tárgyú, tartalmú lapok megnyitása” korlátozható.

Herczeg Márk
Budapest

A Kreml kétségbe vonja az orosz trollgyár elleni amerikai kibertámadást

Itt tart már a dezinformációs háború.

Herczeg Márk
háború

Milliók hagyták abba az internetezést, miután az ugandai kormány bevezette az internetadót

Fizetni kell a közösségi oldalak használatáért.

Czinkóczi Sándor
INTERNET

A legvirálisabb magyar DIY-slágerek a Facebook előtti időkből

Hallgassuk meg újra a 2000-es évek honi internetén terjedő, otthon összedobott dalokat a Kurvaszádattól a Kossuth-díjas parasztig, a Terézanyától a Len az utszánig, a Nyíregyi főiskolától a Mérésig!

Herczeg Márk
Popkult

Ezrével teszik ki a Twitterre eltűnt ujgurok fotóit

„Kína, mutass róluk videót, ha életben vannak!” – írják a Twitteren, ami egyébként Kínában nem elérhető.

Herczeg Márk
INTERNET

Ha ezt megnézed, sírva-hányva fogsz bocsánatot kérni Benke Laci Bácsitól!

Enni és élni sem lesz kedved utána, mégis ez most a magyar internet kedvenc gasztrovideója.

Szily László
INTERNET

A Youtube közölte, nem fog szerepeltetni összeesküvés-elméleteket az ajánlott videók között

Hogy ezt hogyan fogják tudni kivitelezni, és mit fognak konteovideónak bélyegezni, az nem világos.

Herczeg Márk
INTERNET

Itt az első komolyabb elemzés az Orbán-csomag születéssszámra gyakorolt hatásáról

Ez persze nem pótolhatja a későbbi, még komolyabb elemzéseket!

Szily László
INTERNET

Magyar siker: ennél hosszabb hirdetésben garantáltan még senki sem keresett lakótársat a világon

Megkészülsz, elájulsz, magadhoz térsz, hitetlenkedsz, megmutatod a haverodnak, beletekersz, elszívsz egy cigit és még mindig ugyanaz a poszt pörög!

Szily László
INTERNET

James Woods színész olyat válaszolt egy online ugratásra, amitől egy újságíró is elpirulna

Az “anyád arcán” volt a replika finomabbik része.

Szily László
INTERNET