jog

Alkotmányellenesek a különbíróságokra vonatkozó rendelkezések

Áder János küldte vissza a törvényt, az Alkotmánybíróság határozatot hirdetett.

Herczeg Márk
jog

Kiálltak a jogtudósok a szétgyalázott vörösiszap-ítélet mellett

Alig két héttel a másodfokú ítélet előtt az MTA jogtudományi intézetében ízekre szedték a nyomozók és az ügyészek munkáját, és aggódtak, hogy a politika beleszól az igazságszolgáltatásba.

Magyari Péter
jog

Újrakezdődött az elgázolt alcsúti polgármesterjelölt, Váradi András halála miatt indult per

A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, de a család ügyvédje útján pótmagánvádas indítványt nyújtott be.

Rényi Pál Dániel
jog

Nem kaphatnak felmentést a muszlim lányok a közös úszásórák alól

A Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a társadalmi integráció fontosabb.

Czinkóczi Sándor
jog

Lassan, de biztosan rohad a magyar jogállam

Nagyon alapos elemzést készítettek egy akadémiai műhelyben, és szinte minden területen romlást találtak. Egyre roncsolódik a magyar demokrácia.

Magyari Péter
jog

Rengeteg pénzt fizethet vissza a NAV az özvegyeknek

Évek óta sérti az alaptörvényt a NAV gyakorlata, hogy a megözvegyült bejegyzett élettársaktól öröklési illetéket kér, pedig a házastársakhoz hasonlóan nekik sem kellene fizetniük.

Herczeg Márk
jog

Az ásotthalmi rendelet megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az ombudsman

Toroczkai László jobbikos polgármester muszlimellenes rendelete sérti a vallásszabadsághoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogokat.

Rényi Pál Dániel
jog

Egy interaktív darabbal kerülhetnek képbe a gyerekek a jogaikkal

Aki időben érkezik a TASZ programjára, még kakaót is kaphat.

Czinkóczi Sándor
jog

Nagy pofont kapott a Quaestor-vád

Kizártak egy szakértőt, aki egyszerre dolgozott a vádnak és a felszámolónak.

kasnyikm
jog

Nem kell Putyinéknak adni a Krímről elvitt, ókori műkincseket

Két évig tartó vita után egy holland bíróság Ukrajnának adott igazat.

Czinkóczi Sándor
jog

Nem kell kiadnia a forrását a Figyelő újságírójának, aki ellen betüntetőfeljelentést tettek Matolcsyék

Nagy győzelem ez az újságírói szabadság barátainak.

kasnyikm
jog

Visszapattintotta az Alkotmánybíróság a kárrendezésből kimaradt Quaestor-károsultak panaszait

Hiában nyújtottak be indítványt legalább hatvanan, nem kaphatnak több pénzt.

Czinkóczi Sándor
jog

Trócsányi szerint nem kell európai ügyészség, most is jól fel tudunk lépni a korrupcióval szemben

:DDDDDDDDDDDDDDD

Herczeg Márk
eu

Nagyon sokba kerül az államnak a legszegényebbek értelmetlen büntetése

Több száz millió forint mehet el a szabálysértési eljárásokra, melyeket főleg romák, hajléktalanok és szexmunkások ellen indítanak. A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet most megpróbálta felmérni a költségeket.

444.hu
jog

Tiborcz István megdöbbent, és levetetné a róla készült videót a 444-ről

A miniszterelnök veje arról beszél a felvételen, hogy egy újságírónak semmi köze hozzá, miért ő fizette a turai kastélyt megvásárló cég tulajának bejegyzési illetékét. Az ügyvédje bocsánatkérést vár.

erdelyip
Média