Az óceánok szennyezettségére akarták felhívni a figyelmet Katmanduban.
A párizsi klímaegyezményt meg kell valósítani – mondta António Guterres.
Az Európai Bizottság Tiszta bolygót mindenkinek! címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el.
Hogy a felmelegedés károkat okozna a gazdaságnak? Ugyan már!
Maradhatnak a hiúzok.
Nem látszik, hogy bármit javulna a helyzet.
Mártha Imre levélben kéri Süli Jánost, számoljon el lelkiismeretével, és őszintén mondja el a kormánynak, hogy nagyon nagy bajok vannak a paksi beruházás körül.
Komolyan gondolják, már évek óta tervezik, és úgy néz ki, a Trump-adminisztráció is hiába próbálja elgáncsolni az ügyüket. Arra hivatkoznak, a környezetszennyezés, és az, hogy a kormány nem tesz eleget ellene, sérti alkotmányos jogaikat.
Azt hittük, a szelektív hulladékgyűjtéssel sokat tehetünk a környezetért. Most kiderült, hogy a szelektív hulladékgyűjtés jövedelmezősége eddig is szinte kizárólag Kínán múlott. Nekik pedig elegük van abból, hogy a mi szemetünk náluk szennyez. Ha nem csökkentjük a hulladékunkat, lehúzhatjuk a rolót.
Korábban hasonlót k fogságban etetett állatok esetében mutatták ki.
Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán csak óvatosan.
Az északi félteke fölötti égbolton 2030-ra teljesen helyreállhat az ózonréteg, az Antarktisz fölül pedig 2060-ra szintén eltűnhet az ózonlyuk.
A 92 éves tévés szerint nem lehet mindig csak erről beszélni, néha más szempontokat is be kell hozni.
Azt hiszed, a te életedet nem befolyásolja, ha Brazília egy kretént választ elnökének? Tévedsz. Bolsonaro megnyitná Amazónia őserdeit a bányászat és a fakitermelés előtt. Ez nemcsak a bolygó tüdeje, de itt van az édesvízkészlet ötöde is.
A WWF friss jelentése szerint emlősök, halak, madarak és hüllők is áldozatai annak, ahogy ezen a bolygón élünk.